Az olvasás éjszakája
OLVASÁS
ÉJSZAKÁJA
KÖNYVES
KALANDOK
OLVASÁS ÉJSZAKÁJA KÖNYVES KALANDOK
Interjú Bán Zoltán Andrással

Szerényen megrökönyödve
Beszélgetés Bán Zoltán Andrással


Szépíró Díjat kapott idén az esszé kategóriában Bán Zoltán András, Meghalt a Főítész című művével érdemelve ki az elismerést.

Mit érzett, mikor megtudta, hogy a szakmai díjat odaítélő kuratórium tagjai az idén Önnek szánták a Szépíró Díjat?
Megrökönyödést. A könyv címadó esszéjében annyi vad és sokakat netán bántó megnyilatkozás van, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy ezt „díjazzák”, ráadásul nem is vagyok a Szépírók Társaságának tagja. De persze nagyon örültem is, hiszen ez egy szakmai elismerés, politikai vagy egyéb megfontolások szinte semmilyen szerepet nem játszanak benne. Viszont minden díjazottnak tudnia kell, hogy egy ilyen elismerés eléggé véletlenszerű, hiszen mindig van legalább tíz másik könyv, amely az övével pontosan ugyanolyan joggal tarthatott volna igényt a díjra. Ez szerénységre int. Mindamellett messze nem elhanyagolható a díjjal járó pénz, noha erről álszeméremből erről ritkán szólnak. „Mi urunk: a Pénz”, ez az Ady-sor ma mindennél aktuálisabb. Köztudott, hogy a kortárs irodalom alig eladható, és egy tucat szerzőn kívül mindenki csak vergődik szinte. A pénzes támogatásokra mindenkinek szüksége van, kiadónak, írónak egyaránt. Az olvasót meg kissé orientálhatja egy díj, amire szintén nagy a szükség, hiszen a kritika – két hetilapon és pár internetes portálon kívül – gyakorlatilag csak a szélesebb közönség által alig olvasott komoly folyóiratokba szorult. Ebben a bizonytalan korszakban a közönségnek sorvezető kell, és egy díj egyik eleme lehet ennek.

Mik manapság a legolvasottabb művek, s melyik korosztály a legaktívabb fogyasztó?
Nem tudom. Ha a bestseller listákat nézzük (amelyek persze a könyvterjesztők által részben manipuláltak, de ez a világ boldogabb tájain sincs másként), elszomorodhatunk. Kétségtelen, hogy sok könyvet adnak el ma is, kérdés, persze, milyet. De olykor megesnek csodák, vagyis az, hogy egy értékes mű nagy(obb) példányszámban kel el. De a tévébemondók (és ezt most metaforikusan is értem) köteteivel senki sem versenyezhet. Mint a reformkorban és általában is a 19. század elején-közepén, a legtöbbet feltehetően a középkorú nők olvasnak, ők vihetnek sikerre egy-egy szépirodalmi könyvet. Ám tanulmánykötetet vagy tudományos munkát már ők sem.

Ön szerint napjainkaban születnek még úgynevezett korszakalkotó, halhatatlan művek? Kik az ítészek ezügyben?
Hogy mi a korszakalkotó, azt mindig csak később tudjuk meg, amikor a korszak már mögöttünk van, amelyet a mű alkotott. Elég valószínű, hogy léteznek ma is ilyen alkotások. És persze olyanok is, amelyekről senki sem gondolná e pillanatban, hogy jelentősek, mivel hatásuk csak sokkal később bontakozik ki. „Ne bánd, ha most csak keveseknek / Szól versed, és más nem kíváncsi rád. / Közöttünk vagy, élők élőt szeretnek”, írja Vas István az Egy szerelem három éjszakája egyik sanzonjába, és erre következik az irónia: „Örülj, amíg a főítész levág!” Nyilván örök dilemma ez, mert egyrészt ugye a művész a „halhatatlanság”nak dolgozik, másrészt persze nem lehet meg az élők szeretete, támogatása nélkül. Kicsit olyan ez, amit Diderot mással kapcsolatban fogalmazott meg: nincs olyan ember, aki ne szeretné látni a saját temetését. De hát ez a „kint is vagyok, bent is vagyok” szemlélet a gyakorlatban megvalósíthatatlan. Az ítészek is koruk gyermekei, azaz csak a kor szellemében kanonizálhatnak vagy vethetnek el műveket. És ítéletük éppúgy ki van téve az Idő hatalmának, mint a műalkotások.

Az egyik nagy könyvkereskedő hálózatunk könyvajánló lapjában olvastam egy igen figyelemfelkeltő olvasói véleményt, mely szerint vásárláskor elsősorban kortárs magyar írók művei kerülnek be a kosarába, hogy ezzel is támogassa őket, "hiszen nekünk írnak, és ki más tartsa el őket, mint a magyar társadalom?" Ön szerint is szükség van a kortárs írók fokozott támogatására?
Ez az olvasói bejegyzés köszönetet érdemel. Rendkívül nagylelkű felfogás és éppen ezért igen ritka. A támogatásra természetesen szükség van, de kérdés: hogyan, kiket, miért, stb. E téren számtalan értelmes vélemény megfogalmazódott már, a Márai-program látszik az egyik legígéretesebbnek. Hogy mi lesz a sorsa, nem tudni. De félek, az örök magyar átok, a széthúzás itt is diadalt arat majd. És a politika is megkéri majd a maga részét. Ez nem lesz kellemes pillanat. Mégsem háríthatjuk el, hiszen nem rajtunk múlik.

Ön kiket tart a mai nemzedék meghatározó szerzőinek?
Nagyon nehéz erre válaszolni, már azért is, mivel mostanában kevesebb kortárs művet olvasok, ha mégis, elsősorban költőket. De nem szeretnék kibújni. Az egész mai magyar irodalmi világ legnagyobb figurája számomra továbbra is az állandóan megújuló Tandori Dezső, helye – elsősorban költőként – megingathatatlan immár évtizedek óta. Térey János az egyik legtudatosabb, legkövetkezetesebb alkotó. Ugyanakkor most olyanokra szeretném felhívni a figyelmet, akiket keveset vagy alig emlegetnek. Ilyen a költő, Kőrizs Imre, akinek tavaly – sajnos eléggé megkésve – jelent meg az első verseskönyve, rendkívül eredeti hangvétellel. A kötet visszhangtalan maradt – méltánytalanul. Nagyon szép és okos verseket ír Halasi Zoltán. Tatár Sándor vagy Havasi Attila nevét se hallani minden nap, pedig originális hangú lírikusok, és – Halasival együtt – mindkettő elsőrendű műfordító is. Az ifjabb nemzedékből Krusovszky Dénest említeném, noha ő éppen eléggé sikeres. Elsősorban költő, de nem lennék meglepve, ha hamarosan érdekes prózával is színre lépne. Ez egyébként egy másik jelenségre hívja fel a figyelmet: manapság alig találkozunk olyannal, aki csak költő akarna lenni;a próza, esszé, kritika és részben a dráma nagy csábítás minden lírikus számára. Emlékezzünk, hogy Rakovszky Zsuzsa nagy költői pályáját függesztette fel a regényírás kedvéért, és még sorolhatnánk a példákat.
Ugyanakkor aggodalommal tölthet el, hogy a versfordítás és egyáltalán a műfordítás – ez az elsőrendűen hazafias műfaj, hogy ismét Vas Istvánt idézzem – nem szívügye a ma legfiatalabb alkotóinknak. És mintha ők a kelleténél határozottabban szakadtak volna el a magyar irodalom más hagyományaitól is.
De aki csak a mára kacsint, az alighanem világtalan lesz holnapra .

Illényi Mária

Bán Zoltán András: Meghalt a Főítész
Scolar Kiadó, 272 oldal, 2950 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/2. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés