Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Osvát Ernő
Aforizmák
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Osvát Ernő <br> Aforizmák Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék
Interjú Szilágyi Istvánnal

Novellába zárt regény
Szilágyi István születésnapi meglepetése



Titkos tervet szőtt a Magvető Könyvkiadó, születésnapi novelláskötetet a hetvenes éveibe fordult Szilágyi István műveiből. A Kolozsváron élő szerző elbeszélései kevéssé ismertek, mint regényei. Néhány, ma már alig hozzáférhető korai kötetben lelhetők fel ezek az írások, illetve elszórtan folyóiratokban, hiszen Szilágyi István a ritkán publikáló alkotók közé tartozik. Miért? Kérdésemre így válaszolt:
– Valóban kevésszer kerültem a könyvstandokra, általában tíz-tizenöt évenként jelent meg egy regényem, amit közben írtam, azt nem szedtem kötetbe. Kaptam ugyan ilyen biztatást, de ezek a publikációk engem nem érdekeltek, valahogy nem volt bennem olyanfajta indíttatás, hogy folyton piacon legyek, hogy jegyezzenek, nehogy megfeledkezzenek rólam. Ez lehet annak is köszönhető, hogy mindvégig irodalmi lapot szerkesztettem, s talán a nagy megjelenési vágy, ami különösen a fiatalokat jellemzi, valahogy visszatetszést keltett bennem, holott az ilyen „exhibicionizmus” a világ legtermészetesebb dolga. Amúgy íróként, olyanként, mint aki a múltat valahogy könyvoldalakra próbálja menteni, azt kell mondanom, hogy a korábbi évtizedek értékei igazából nem konvertálhatók, a maguk közvetlen valóságában már nem hordoznak üzeneteket a jelen számára. Később talán kortörténeti dokumentumként lesz jelentőségük.

– Örült a Magvető Könyvkiadó születésnapi ajándéktervének?
– Nem. Először zsörtölődtem: hogy jöttök ti ahhoz, hogy az elfelejtett, tapsifüles írásaimban turkáljatok, amelyeket én sem szívesen veszek elő, húsz éve érintetlenül porosodnak a fiókban? Aztán végül megadtam magam, de nem vittem túlzásba. Az első két kötetemből semmit sem közöltem újra, de innen-onnan kiválasztottam olyan írásokat, amelyek megítélésem szerint a megváltozott akusztikai környezetben is elevenen hatnak. Úgy gondoltam, ha novellavonulatokat nem tudok kiválasztani, akkor mindenből legyen valami, amit a regényeken kívül alkottam. Néhány írás egy nem tudni, honnan elindult embertől, egyrészt az ifjúkorból, másrészt a később születettek és a történelmi múltba visszakívánkozó történetek közül. Itt van a Bolygó tüzek című kötetben az összerostált tizenegy novella, elbeszélés, amit ma is vállalhatónak gondolok, s így már talán nem gyarló ötlet a könyv megjelentetése. Inkább ízelítő a regényeimhez.

– Elmondható, hogy valamelyest a novellákban született meg a regény? Hiszen az egyik kisprózában a jajdoni táj, a másikban az abszurdba hajló humor fedezhető fel, a harmadik hátborzongató elemeket is magába ötvöz.
– Van köztük két-három regénytorzó, bár egyik sem tetten érhetően üzenetes, ettől mára már idegenkedem. A teret és a benne mozgó embert mutatom meg. Emlékszem, egy időben azt álmodtam, hogy volt egy füzetem, amelybe novellákat írtam. Lehet, hogy kerestem az útját a regénynek, amely óriási rabság és a legnagyobb szabadság. De át is nyúlnak egymásba a műfajok. A kötetbeli egyik elbeszélésem megtalálta helyét a Hollóidőben, egy másik a regényből lemaradó részekből állt össze. A Kő hull apadó kútba című regényem pedig novella akart lenni eredetileg.

– A Tájkép tutajjal című elbeszélés hősei a rájuk szabott sors elől menekülnének egy víztározó falvakat elborító tükrén, de megtudjuk, többen bele is haltak a szökésbe. Számomra ez a történet metaforája az erdélyi magyarság sorsának. Ön sohasem akart áttelepülni arról a „partról” a miénkre?
– Magam a kevéshez is ragaszkodó, nehezebben mozduló, kényelmesebb természet vagyok. Ez alkat kérdése. De mindig megértettem az áttelepülőket, ezért a nagy helyben maradók gyaláztak is, mondván, hogy te falazol nekik. Persze az útra keltek nagyon különböznek egymástól. Van, aki kalandvágyból megy, de kiköltözött a hajdani tanfelügyelő is, aki a magyar iskolák felszámolását és elrománosítást szervezte. Nyugdíjas Magyarországon, s talán azt hiszik róla a szomszédai, hogy fenemód üldözött magyar volt. Ugyanakkor ide kényszerült az is, aki hat esztendőt töltött politikai elítéltként börtönben, és így ezer esztendőre visszamenőleg ki van fizetve az adója. Akik önként nekivágnak az ismeretlennek, azok rendszerint nem félnek a viszontagságoktól, nagy az önbizalmuk, ezért az ő távozásuk külön veszteség annak a népcsoportnak, amelyet otthagynak.

– Nagy veszteségei vannak ilyen tekintetben az erdélyi magyar irodalomnak?
– Szerintem minden korban egy magyar irodalom van. Úgy van külön erdélyi irodalom, ahogy van külön dunántúli irodalom is. Az akkor sem külön irodalom, ha a sajátosságok fölerősödnek az elszakadt részek lírájában, prózájában és drámájában, s így a maga sajátosságaival és eredetiségeivel gazdagítja valamennyi országhatáron túli régió a kor magyar irodalmát. Hát nem elég, hogy szétszabdaltak bennünket? Miért kéne még magunkat is körülbástyáznánk? A „híd” szerepet betöltő nemzetiségi irodalmak meséjét, amit oly szívesen használt az elmúlt rendszer kulturális politikája, azt mára ideje volna elfelejteni. Számomra most inkább az a gond, hogy a kortárs magyar irodalmat és a kisebbségek régióiban keletkezett írásokat egyaránt árnyékolja az önsajnálat, amit én megalázónak érzek. Régen nem volna szabad léteznünk, ha csak ez a komor, örök pusztulásélmény lett volna osztályrésze a magyarságnak. Ennek a rendszerváltás-torzszülöttnek a világra jöttétől vagy tán mióta a korom előrehaladottabb, unom a túlélést. Éljünk bárhogy, csak ne túléljünk, mert az lassan már olyan, mintha egy váróteremben tengetnénk az éveinket.

– Elvitathatatlan sajátossága az erdélyi kisebbségi irodalomnak a csodálatos nyelvezete, amely az Ön írásainak is különleges jellemzője. Hol tanulta a veretes nyelvhasználatot?
– Nem voltam nyelvész, se bölcsész soha. Végzettségem szerint jogász vagyok, azt is románul végeztem a kolozsvári egyetemen. A jogi szaknyelv bikkfanyelv, hát még ha nem az anyanyelvünkön használjuk. Úgyhogy odahaza felüdülés volt a mindennapi magyar beszéd. Másrészt örökségem is ez, a Szilágyságban töltött gyerekkorban nagyon gazdag szókincset kaptam. Onnét, a Partiumból jött a magyar irodalom legnemesebb vonulata. Természetszerűen használjuk ezt a nyelvet, nem tudtuk, hogy az egy veretes és választékos magyar nyelv, mi nem ismertünk mást.
Mátraházi Zsuzsa

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/2. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés