Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Interjú Földes Györggyel

’68 mint politikai, gazdasági és művészeti választóvonal
Földes György 1968 negyvenedik évfordulójáról


’68 értékelése és megítélése az utóbbi években sok vitát kavar a tudományos életben. Míg Kelet-Európában elsősorban a szabadság vágya állt az események hátterében, addig a nyugati világban a diáklázadások a fennálló társadalmi rendet és a fogyasztói társadalmat egyaránt kritizálták, és máig ható változásokat hoztak a hétköznapi ember életébe is. A Politikatörténeti Intézet a 68-as események negyvenedik évfordulója alkalmából a teljes évet az emlékezésnek, az újraértelmezésnek és az összegzésnek szánta. Tartottak két konferenciát, az egyiknek a 60-as évek Budapestje volt a témája, míg a másik a 68-as eseményeket nemzetközi kitekintésben tárgyalta. Szerveztek két fotókiállítást, melyek a MTI, illetve a Nemzeti Múzeum közreműködésével a 60-as éveket és konkrétan 68-at is bemutatták a felvételek segítségével. Rendeztek nyári szabadegyetemet a témában jártas kutatók előadásaival, és nemrég ért véget egész éves filmklubjuk, amelyben olyan neves rendezők hatvanas évekbeli filmjeit vetítették le, mint Godard, Pasolini, Makavejev, Bertolucci, Antonioni, vagy a magyarok közül Kovács András, Magyar Dezső. Egyenlítő című társadalomkritikai és kulturális folyóiratuk összevont számát szintén a 68-as eszmének szentelték. A 68-as diskurzusról Földes György főigazgatót kérdeztem.

- 1968 értelmezése ma is heves vitákat kavar a tudomány, a politika és a kultúra berkeiben. A Politikatörténeti Intézet programjaiban hogyan mutatta meg 68 sokszínűségét? Egyáltalán: mit üzen a mának 1968?
- Két szemszögből vizsgálhatjuk 68-at. A magyar nemzeti történelem szemszögéből, de ebben az évben nem erre esett a hangsúly, ez úgyis kézenfekvő és viszonylag ismert Magyarországon. A vizsgálatunk inkább abba az irányba fordult, hogy 68 hogyan kap helyet a 20. századi történelemben, ezen belül a progresszió, s ezen belül is a baloldal történetében. Kérdés volt számunkra, hogy negyven év távlatából van-e 68-nak többlet üzenete mint a diáklázadás, a nonkonformizmus, az ellenkultúra, vagy a fogyasztói társadalommal való szembefordulás. Indítottunk egy olyan kurzust, amely újravizsgálta és értelmezte a 68-as történéseket. Szeptemberben konferenciát is tartottunk a témában 1968 újraértelmezése: politikum és társadalom címmel. A bevezető előadásomban elmondtam, hogy 1968 egyfajta választóvonalat jelent a társadalom- filozófiai gondolkodásban, amennyiben a modern civilizációs trend végét jelzi és talán itt lehet kijelölni a posztmodern határát. Vagyis: a központi narratíva eltűnik a világ fejlődésébe és megváltoztathatatlanságába vetett hittel együtt, megváltoznak az értelmiségi szerepek, azaz a hit abban, hogy a nagy társadalmi osztályokat segítik a sorsuk formálásában és döntési helyzeteket kell teremteniük a nép számára. 1968 úgy is felfogható, mint az új értelmiségi nemzedék lázadása egy régi szerepkör megtartása érdekében. Negyven év távlatából az is megállapítható, hogy 68 volt az utolsó pillanat, amikor a centrum országokban, vagy a legfejlettebb országokban kérdőjeleződött meg a rend és a stabilitás. A kapitalizmussal, a piaci társadalommal, a képviseleti demokráciával, valamint a bürokrácia és a piac kettősségével szemben komoly elégedetlenség nyilvánult meg. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy 1968 a radikális, rendszerkritikus baloldal sikertörténete, amelynek azonban nem lett folytatása, sőt bizonyos értelemben a baloldal a mai napig védekező stratégiát folytat.

- Mit lát a legfőbb különbségnek a kelet-európai és a nyugati 68-ban?
- A szocializmus mint eszme, mint rendszerszerűen megvalósítható ideológia, 1968 után, a demokratikus szocializmus csehszlovákiai vereségével megrendült. Nehéz összevetni a nyugaton történtekkel. Egy közös vonásuk van, mindkét rendszeren belüli elégedetlenségnek volt egy közös nevezője, mégpedig az emancipációs igény. Jelentős tömegek akarták magukat függetleníteni vagy a gazdaság túlzott hatalmától, nem akartak tovább pusztán fogyasztók lenni, vagy a politika hatalmától, nem akartak pusztán alattvalók lenni.

- A konferencia hozott új ismereteket, információkat vagy értékeléseket?
- Amiről eddig beszéltem, részben új eredménynek tekinthető. Negyven év után megpróbáltuk új szempontból vizsgálni a már ismert folyamatokat. Új tényekről nem igazán beszélhetünk, csupán a már ismert eseményeket igyekeztünk új összefüggésekbe helyezni. Több előadás eddig nem tárgyalt gondolkodókat, politikusokat, és eseményeket állított reflektorfénybe.

- Milyen máig ható eredményei voltak 68-nak? Olyan dolgokra gondolok, amelyek ma is jelen vannak a mindennapi életben.
- 68 után megváltozott a kisebbségek, az emberi kapcsolatok kezelése. Egyértelmű, hogy minden mindennel összefügg. Az ember jobban tisztában van hatalmával is, de annak korlátaival is. Nagyobb a szabadság, de nehéz a tudatos változtatás, formálás.

- Közeledik az év vége. Tervez-e valamilyen programot még a témában az intézet?
- A filmklub, nyári egyetem, kiállítások és konferenciák lebonyolításával végére értünk a 68-cal kapcsolatos programjainknak. A tanulságokat természetesen emészteni fogjuk. A konferencia legjobb előadásaiból jövőre közreadunk egy tanulmánykötetet. Irodalmi és képzőművészeti szempontból – a magyar nyelvterületen is – nagyon érdekes fordulópont 68, például az újvidéki Új Symposium még tipográfiailag is hordozta az új eszmeiséget, és (a nem mindig az anyaországhoz kapcsolódó) irodalmi termése, gondolok itt Tolnai Ottó verseire, egészen kiváló. Olyan gondolkodókat is közöltek, akiket a magyarországi cenzúra nem engedélyezett.
Szénási Zsófia

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés