Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Babák magyar
népi viseletben
A hosszú hajú
királykisasszony
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Babák magyar <br> népi viseletben A hosszú hajú <br> királykisasszony
Interjú Kovács András Ferenccel

Kovács András Ferenc új kötete
Versek kicsiknek és a felnőttben lakozó gyereknek



Az Egy pettyes petymeg, a Hat nandu csenghet a fülünkben Kovács András Ferenc több megzenésített verse közül. Most kötetbe válogatta gyermekverseit, és a Hajnali csillag peremén címmel a Magvető jóvoltából jelent meg a szép, mégis strapabíró kötet Takács Mari kedves illusztrációival. A szerzőt ismeretségi körében hívják Andrásnak, Ferinek vagy KAF-nak. Azt hittem, Kovács András filmrendező miatt lett hármasnevű, de mást mesél:

– Magamnak András vagyok. Édesapám paraszti családból származott, amelyben mindenki Ferenc volt, anyám ragaszkodott az Andráshoz. Amikor írni kezdtem, valahogy nem akaródzott elhagyni a Kovács vezetéknevet. Nagy Lászlóé sem volt ritka név, mégis mekkora költőnagyság lett belőle! Rövidebb gondolkodás után úgy döntöttem: maradjon a két keresztnév is, jól hangzik, kicsit jambikus. Találkoztam egyszer Kovács András bácsival, a filmrendezővel, kacagott s elmondta, hogy az apját Kovács Ferencnek hívták, s hivatalosan ő is Kovács András Ferenc. Különben ő szintén erdélyi, valahonnan a Mezőségből származik.
– Hányadik gyerekverses-könyve a most megjelent, amelyik hét ciklusban veszi sorra a természet csodáit, s ezek között ott van a kicsinyek számára vonzó egzotikus állatvilág, sőt, a cirkusz is?
– Ez a kilencedik, varázslatos szám. Magyarországon kevéssé voltak ismertek a korábbiak, erdélyi, sokszor neves könyvkiadóknál jelentek meg, de csak az utolsó párat lehetett némely itteni könyvesboltokban fellelni. Kolozsváron volt s még ma is létezik egy kiváló gyereklap, a Napsugár, amelynek Kányádi Sándor és Fodor Sándor is szerkesztője volt, ott már az 1980-as évektől közöltem gyerekverset. A gyereklíra becsülete a magyar irodalomban az ötvenes évekbe nyúlik vissza, amikor sem Nemes Nagy Ágnes, sem Weöres, és még sokan mások nem írhatták meg a felnőtteknek szóló opusaikat. Ugyanez történt a '70-80-as évek Romániájában, elég, ha Kányádi Sándor életművére gondolunk. Akkor a szép ezópusi beszéd járta: verselni tavaszról, télről, s közben valami másra gondolni. Ez a metaforavilág persze '89 után is megmaradt a költőknél, hiszen az a vers, ami mindent elmond, nem érdekes, nincs titka.
– Mitől varázslatos ez a kilencedik gyerekkönyve?
– Egyetlenebb, mint a többi, mert ez válogatott kötet, nagyjából harminc év terméséből szemelgettem, s akadnak benne újak is. Úgy jött létre, hogy a Magvető fejest ugrott a gyerekkönyvek kiadásába, ezelőtt Varró Dániel, Tóth Kriszta gyerekverseit is megjelentették. Morcsányi Géza kért fel arra, hogy készítsem el a válogatást, ilyen szempontból a másik múzsa Parti Nagy Lajos barátom volt, aki nyaggatott, hozzak össze a gyereklírámból egy nagy kötetet.
– Ki a versek múzsája?
– A tavasz múzsája vagy az ősz, a tél múzsája, maga a nyelv, a költészet, a nyelvben való létezés öröme. Az, hogy ezekben a gyerekversekben állati múzsák is előfordulnak, tehát állatokról is szólnak a költemények, hol líraibbak, hol viccesebbek, ez természetes. Múzsák valamelyest a lányaim is, Krisztina és Fanni, akik már tizenévesek. Gyerekverseket az ő megszületésük előtt is írtam, s nem kötelező olvasmány számukra az én költészetem, ha gyerekverseket olvasnak, akkor Weöres Sándor, Kormos István, Nemes Nagy Ágnes, Kányádi Sándor és mások líráját adom a kezükbe.
– Másként kell írni a gyereknek, mint a felnőtteknek?
– Csak egy picikét kell másként írni nekik, mint a felnőttben lakozó gyereknek. Kérdezték már többször, hogy miért vannak a verseimben a gyerekek számára nehéz szavak, vagy olyanok, amelyeket ők nem használnak. Ilyenkor mosolygok a bajszom alatt: mert az a szándékom, hogy a felnőtt is szórakozzon, a szülő, aki a kisebbeknek felolvassa a verset, ő úgyis elmagyarázza, amit a kicsi még nem ért.
– Készül-e valamivel a felnőtteknek is?
– A kollégáim legtöbbjéhez hasonlóan párhuzamosan írok vagy szerkesztek köteteket, mindig bütykölök a félkész szövegeken. Lassan be kell fejezzem a Caius Licidius Calvus, nevű római költő fordítását, akitől eredetiben csak huszonkét sor maradt fenn, de 156 versből áll az életműve, sokat jegyzeteket, magyarázó szövegeket keresek hozzá, mert a görög-latin mitológiában csak az ezzel foglalkozó szakember van igazán otthon.
– Színházban csupán ideig-óráig kereste a boldogulását. Hogyhogy nem ebbe az irányba indult a kezdet kezdetén, hiszen családi hagyományt folytatott volna?
– A szüleim valóban színházi emberek voltak, anyám, Elekes Emma nagy színésznő volt Szatmáron, apám pedig dramaturgként, rendezőként dolgozott. Én más dolgokra készületem, sok minden érdekelt, többek között a természettudományok meg a földrajz, ez látszik a lírámban, mert egy csomó állatos versem van, s még mindig ez a hobbim. Néha, amikor elkeseredem, azt mondom, jobb lett volna zoológusnak lenni, állatpszichológusnak, viselkedéstanásznak. A pályaválasztás azonban a legtöbbször nem tudatos, engem is az irodalom választott magának. Az a létforma ragadott meg, hogy naponta a nyelvvel dolgozom, verset írok vagy olvasok.
– Továbbra is szerkeszt irodalmi újságot?
– Igen, a Látó versrovatát, meg én vagyok a helyettes főszerkesztő is egyelőre. Írni nem is jut időm mostanában. Nem redaktálni nehéz a lapot, hanem terjeszteni, pályázatokon szerepelni, támogatókat szerezni.
– Azt hinné az ember, hogy a költő örül az ilyen megbízatásnak, mert nehéz lehet a lírából megélni…
– Irodalmi lap szerkesztéséből sem lehet dőzsölni. Ha, mondjuk az ifjúkoromban írt, Rejtő Jenősített krimiket folytatnám még mindig, biztosan jobban keresnék.
– Sose akart áttelepülni Magyarországra?
– Nem jutott eszembe, s talán azért sem, mert lehet, hogy máshova vágytam volna, Párizsba, Provence-ba vagy Toscanába. Vásárhelyről egy szép vidéki városba el lehet menni, de Budapest szívós dzsungelébe soha nem kívánkoztam. Különben is érzelmes ember vagyok, a kötődéseim az egész romániai magyarságra kiterjednek Szatmártól Udvarhelyszékig vagy Háromszékig. Ha hosszan vagyok valahol, honvágyam támad, hiányozni kezd egy íz, egy hang, egy szó, egy utcasarok.
Mátraházi Zsuzsa

Kovács András Ferenc: Hajnali csillag peremén
Magvető Kiadó, 152 oldal, 2690 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/2. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés