Az olvasó is kisebbség? Hozhatnak-e változást, izgalmas fordulatot napjaink irodalmában például a kisebbségi nézőpontok és valamiféle új személyesség? Jelenthetnek-e újdonságot a kisvilágokból, az alulnézetből elbeszélt történetek? Identitáshiány, -bizonytalanság, etnikai háttér, a gyermek- és a női szemszög: mindig is a modern irodalom témái voltak. - Mindenki kisebbség – ez volt a Szépírók Társasága VI. Őszi Irodalmi Fesztiváljának a címe. Az esemény főszervezőjét, Szántó T. Gábor írót arról kérdeztük, mi lehet a hozadéka ennek a kétnapos, negyven írót felvonultató rendezvénysorozatnak? - Jó hangulatú, nagy figyelmet keltő irodalmi rendezvény kerekedett. Sok szempontból közelítettünk a kisebbségi irodalomhoz, negyven író és irodalmár közreműködésével. Ami a hatást illeti, talán tettünk egy apró lépést, hogy a kisebbségi nézőpontok irodalmi jelentőségére irányítsuk a figyelmet. Különösen fontos ez egy olyan időszakban, amikor sok az előítélet és a kisebbségeket sokféle támadás éri. Indokolt, hogy az írótársadalom is felhívja a figyelmet e problémákra. Tradicionális és modern kisebbségszemléleteket illesztettünk egymás mellé. Téma volt a határon túli magyar irodalom, az áttelepülés, a vidékről a városba kerülés, az elszakadás kérdése, az emigráns irodalom és a különböző etnikai kisebbségi hátterű szerzők önreflexiója, az identitásvesztés, és a kívülállás. Ezen kívül felmerültek sajátos modern nézőpontok: a női irodalom, a nemi identitások kérdése, a gyermek, mint a legnagyobb lélekszámú kisebbség és persze az író, mint egyszemélyes kisebbség. - A Népszabadságban megjelent cikkében írja, hogy minden ember „egyedi kisebbség”-nek születik, a magány elől bújik kollektívumokba, szélsőséges esetben pedig ellenségképet formál, hogy szorongásaira magyarázatot találjon. Erről eszünkbe juthat az írástudók felelőssége; mit tehet ezzel kapcsolatban az irodalom? - Minden ember egyszemélyes kisebbség. A halandóság, a magány és az identitáskeresés az oka többek között, hogy az ember különféle közösségekbe tömörül. A modernitás szorongó embere gyakran modern politikai közösségekbe. Bizonytalansága következtében, sok esetben ellenségképekben keres identitást. A legmodernebb, legracionálisabb társadalmakban is tapasztalható a jelenség, hogy a „mi” tudat valamiképpen egy „ők” tudathoz képest határozható csak meg. Az öntudat, ami különféle tradíciókhoz kapcsolódik, megtámogatja magát azzal, hogy valaki máshoz képest én eltérő vagyok. Csínján kell bánnunk ezzel, hogy ne szorongásokból kreált ellenségképek által határozzuk meg magunkat. Az írók ráláthatnak az emberi lélek működésére, a társadalom csoportjaiban jelenlévő traumákra, félelmekre és agresszióra, ezért a mi felelősségünk is ezek tudatosítása. Nem feltétlenül irodalmi művekben, hanem például a közbeszédben. - Sajnos a kor kihívásai nem kedveznek az oktatásban a művészeteknek, az irodalomnak. Már-már attól kell tartanunk, hogy az olvasó ember is kisebbségbe kerül. Mi gondol erről? - Rengeteg információ, impulzus éri különösen a gyerekeket, akik nagyon sok esetben a tévét és az internetet használják elsődleges tájékozódási forrásként. Ha a szülők olvasó emberek, akkor erős lehet a hatásuk, de ha nem, akkor az iskola felelőssége, szerepe, hogy megszerettessék az irodalmat, az olvasást, mint az öntudatra ébredés egyik eszközét. Könnyen lehet, hogy az univerzális tudásigényt támasztó oktatást kellene átgondolni, és megpróbálni a gyerekek készségeit fejlesztő módon orientálni, az irodalmat pedig élményszerűbben közvetíteni. A gyerekek az emberi lélek működéséről, például a felnőtté és szülővé válás alapvető fontosságú kérdéseiről nem, vagy alig hallanak az iskolában. Pedig matematikus vagy irodalomtudós lényegesen kevesebb emberből lesz, mint szülő. A gyermekkorban otthon, vagy az iskolában elszenvedett erőszak az egyik oka a felnőttkori agresszivitásnak. Társadalmi feszültségeink egy jelentős része innen, a nevelés problémáiból ered. - A fesztivál témája, az identitáshiány, bizonytalanság, etnikai és mindenféle kisebbségi háttér, sokszor ad témát a modern irodalomnak is. Mi lehet ennek az oka? - Kisebbségben lenni, kívül állni, bizonyos értelemben gyökértelennek lenni, eloldozódni bizonyos létmódoktól ma is sokak élménye. Akár többségieké is... Ha a töredezett identitás önreflexióba fordul, gyakran kreativitásra késztet. Sokszor csak a szavakba: a hiány, a bizonytalanság kifejezésébe, és az így létrejövő művekbe kapaszkodhatunk, általuk teremtve identitást. Periférián lenni, kívül lenni, oldalnézetből vagy alulnézetből látni a világot, a társadalmat, saját életünket, azt is jelenti, hogy az ember sok tekintetben élesebben lát, mint amikor elfogadja a kész sablonokat, bevett nézeteket. Szepesi Dóra Szántó T. Gábor (1966) író, költő, a Szombat című folyóirat főszerkesztője (www.szombat.org). Legutóbbi könyvei: Keleti pályaudvar, végállomás, regény, 2002, Lágermikulás, elbeszélések, 2004. A szabadulás íze című verseskötete 2010-ben jelenik meg.