Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Livi meséi
Babák magyar
népi viseletben
Csibi
tűzoltó lesz
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Livi meséi Babák magyar <br> népi viseletben Csibi<br>tűzoltó lesz
Hrek „A marxizmus szerint azt, hogy valami erkölcsös-e vagy erkölcstelen, helyes vagy helytelen, jó-e vagy rossz, nem lehet levezetni semmiféle természetfölötti örök elvből, sem a józan észből, sem az emberi természet örök és változatlan sajátosságaiból. (…) Mi az erkölcsünket a proletariátus osztályharcainak érdekeiből vezetjük le.” Íme, a kommunista erkölcsfilozófia veleje, melyet egy kommunista újságíró, 56-os mártír foglalt össze – aki tehát minden bizonnyal hitte, amit leír. Húsz levéltáros-kutató vállalkozott arra, hogy egy megjelenésében is impozáns, vaskos kötetben nyújtson betekintést a fent taglalt erkölcsi rend önmagát felszámoló bomlásába, a lenini „új ember” eszményéhez vezető – kezdetben talán sokak számára magasztos – eszme teljes csődjébe. A fenti idézet a kötet Bevezetőjében olvasható.
A Kommunista kiskirályok című tanulmánykötet azokat az emberi-társadalmi ...
Online verses koncertet ad Lackfi János és a Fugato Orchestra Pécsről
Lackfi János és a Fugato Orchestra verses koncertjével ünneplik a magyar kultúra napját január 22-én Pécsen - tájékoztatta a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) az MTI-t.
Mint azt a ZSÖK közleményében írták, a Kodály Központból online közvetített koncerten a zene és a szöveg egyesül a Hibrid dalok című műsorban.
A koncert azokra a szövegekre épül, amelyeket a költő kifejezetten a Fugato Orchestra számára írt, emellett az előadás a hibrid tematika mentén Lackfi János korábbi válogatott versein alapul.
A 2000-ben alakult Fugato Orchestra elektronikával, dobbal, basszusgitárral és énekesekkel kiegészített szimfonikus kamaraegyüttes, zenéjében a különböző műfajok lényegi energiái egyesülnek. A zenekar tagjai egykori budapesti zeneakadémisták, valamint képzett jazzmuzsikusok, vezetőjük Alpár Balázs.
Az előadás a magyar kultúra napján, január 22-én 19 órától tekinthető meg ...
Sarah Fergusonnak romantikus történelmi regénye jelenik meg Augusztusban jelenik meg a brit Mills & Boon kiadónál Sarah Ferguson, András herceg volt feleségének...
Kiírták az idei Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjpályázatot Megjelent a Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíj idei felhívása, a pályázatokat február 15-ig várja a...
Kötelezők Szabadon - Kötelező olvasmányok megértését segítő drámafoglalkozás-sorozat indult Kötelezők Szabadon címmel elindult a Szabad Labor Drámaműhely első iskolai programja, amelynek célja a...
Tihanyi Lajos és Reigl Judit alkotásai lettek a legdrágábban eladott képek 2020-ban Tihanyi Lajos Akt studium című festménye kelt el a legdrágábban a klasszikus alkotások közül, a kortárs...
Újabb tíz epizód készül a Szex és New Yorkhoz Az HBO Maxon folytatódik a Szex és New York című népszerű kultsorozat. A streamingszolgáltató bejelentése...
Krúdy- és Örkény-mű operaváltozatai láthatók a héten az OperaSzerdában Krúdy Gyula és Örkény István műveiből született operák keresztmetszetét közvetíti a Magyar Állami...
Húszéves a Wikipédia, a világ hetedik leglátogatottabb honlapja

Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepli pénteken a mindenki által szabadon szerkeszthető online világenciklopédia, a Wikipédia, a világ hetedik leglátogatottabb honlapja.

Elhunyt Munkácsi Miklós

Hetvenkilenc éves korában, hosszan tartó betegség után pénteken elhunyt Munkácsi Miklós író, forgatókönyvíró, újságíró - tudatta a család az MTI-vel.

Kiírták az 2021-es Örkény István drámaírói ösztöndíj pályázatot

Pályázatot hirdet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megbízásából a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) fiatal drámaírók részére. Az Örkény István drámaírói ösztöndíj célja, hogy segítse új magyar színművek létrejöttét, és lehetőséget adjon fiatal pályakezdő drámaíróknak, akik már irodalmi vagy színházi munkájukkal igazolták vonzódásukat a

Mészöly-centenáriumot ünnepel a Várkert Irodalom Aposztróf sorozata

A Mészöly-centenáriumot ünneplő esttel indítja irodalmi szezonját a Várkert Irodalom Aposztróf sorozata. A januári alkalmon Mészöly Miklós élete, munkássága és Polcz Alainnel kötött 53 évnyi házassága elevenedik meg irodalmi művek és levelek tükrében.

Minden út Oslóba vezet – Karl Ove Knausgård
Hírek
Egy ideje ódivatú már az egykor örökzöldnek hitt mondás, miszerint minden út Rómába vezet. Napjainkban ugyanis kis túlzással minden – legalábbis könnyű irodalmi berkekben – a skandináv regényekről szól. Nem meglepő hát, hogy a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége éppen az az ország, amely manapság minden valószínűséggel a legtöbb körömlerágós, letehetetlen, éjjel a takaró alatt is olvasós sikerkönyvet ajándékozza a világnak. Norvégia színeiben pedig Karl Ove Knausgårdé a főszerep.
Karl Ove Knausgård 1968-ban született Oslóban, majd 30 év múlva írta meg első regényét, amivel rögtön osztatlan sikert aratott: 1998-ban elnyerte a Norvég Kritikusok Irodalmi Díját, ami komoly elismerésnek számít a hazájában. S bár kedvelték az írásait, Norvégia-szerte sztárszerzővé csak 2009-től megjelenő hat kötetes önéletrajzi műve, a Min Kamp, azaz a Harcom tette, melyben ...
Értelem és érzelem – Rika Ponnet Csak veled - a romantikus szerelem visszatér című kötetéről Ki ne vágyna a minden akadályt leküzdő, varázslatos, sírig tartó szerelemre? Rika Ponnet, a népszerű belga...
Jókai tobzódott a szinonimák világában Jókai Mór halála után 116 évvel, az idei karácsonyi könyvvásárra jelentette meg a Jókai-enciklopédiát a...
A végtelenbe és tovább – Christopher Paolini Álmok a csillagok közt című regényéről Christopher Paolini az Eragonnal lopta be magát a fantasy kedvelők szívébe. Az Örökség ciklus utolsó kötete...
Homályba vesző gyerekhangok – Valeria Luiselli Elveszett gyerekek archívuma című regényéről 2014-ben az Egyesült Államok-Mexikó határához érkezett kísérő nélküli gyermekek hulláma soha nem látott...
„Okulásul unokáimnak” – Janikovszky Éva kamaszkori naplója „Az eredmény: hat füzetnyi napló 1938 és 1944 között, apró gyöngybetűkkel, rendezett írásképpel. Egy...
Gutenberg ráncolja homlokát – Tájkép csata közben „Az elmúlt évtizedekben sokan temették a Gutenberg-galaxist, amely, megítélésem szerint, az informatika...
Azok a szomorú fiatalok – Therese Anne Fowler Z - Zelda Fitzgerald regénye című kötetéről Hírek

Theresa Anne Fowler regénye nem árul zsákbamacskát. A könyv Zelda Fitzgerald történetét meséli el, ahogy alabamai lányból a dzsesszkorszak álompárja és az első irodalmi celebek egyikévé válik F. Scott Fitzgerald oldalán. Vincze Dóra recenziója. Könyvhét online

Néhány véres nap – Interjú Benedek Szabolccsal Hírek

A Kádár hét napja után nem meglepő, hogy legújabb regényed az éppen száz éve kikiáltott Magyar Tanácsköztársaság eseményeit idézi meg, néhány különösen véres napot a 133-ból. Benedek Szabolcs Szepesi Dóra kérdéseire válaszolt. Könyvhét, 2019/1. szám

Különböző „Mészölyök” léteznek – Interjú Szolláth Dáviddal Hírek

A tavalyig a Magyar Tudományos Akadémiához tartozó Irodalomtudományi Intézet munkatársa, az irodalomtörténész és kritikus több évtizeddel ezelőtt kutatni kezdett. Tárgya Mészöly Miklós életműve volt, eredménye egy „fénykép” – 740 oldal! Szolláth Dáviddal Vermes Nikolett beszélgetett. Könyvhét online

„A szülésnél-születésnél nincs intimebb dolog a világon” – Hadas Krisztina Hírek

Hadas Krisztinának Anyasors – A Jön a baba szereplői tovább mesélnek címmel nemrég új kötete jelent meg. Az ismert televíziós tizenegy anya sorsát tárja elénk a legkülönfélébb élethelyzetekben. A könyv az azonos című tévéműsor alapján született, de jóval több annál. Hadas Krisztinával Jolsvai Júlia beszélgetett, a fotót Szabó J. Judit készítette. Könyvhét, 2019/1. szám

Bohócdoktor Rajzpályázat 2021 - Alkotásra Fel

A Mátrix Közhasznú Alapítvány Bohócdoktor Csapata az “Én Bohócdoktorom” címmel alkotói pályázatot hirdet.

Fotóművészeknek, szakíróknak és tanároknak hirdetett ösztöndíjat a MANK

Fiatal fotóművészeknek, szakíróknak és szaktanároknak hirdetett ösztöndíjat a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.(MANK); a jelentkezési határidő január 20.

Az Underground Kiadó sci-fi novella pályázata

Az Underground Kiadó a 2021-ben megrendezésre kerülő Nemzetközi Könyvfesztiválra országos sci-fi novella szépirodalmi pályázatot hirdet.

Bárdosi Vilmos: Nincsen rózsa tövis nélkül
Hírek
A magyar nyelv szólásait és közmondásait sokoldalúan feldolgozó Tinta Könyvkiadó népszerű sorozatában, Az ékesszólás kiskönyvtárában tűzte napirendre a növényneveket tartalmazó frazémák, kifejezések összegyűjtve történő közzétételét. A szerző Bárdosi Vilmos, az ELTE egyetemi tanára, a francia és magyar frazeológia nemzetközileg is elismert szakértője. Jelen könyve 280 frazémát tartalmaz, amelyben valamely növény, virág, gyümölcs neve található. Nem korlátozódik a köznyelvi kifejezésekre, hanem bőséggel hoz régi nyelvi és nyelvjárási adatokat is.
A növényneves frazémák megfejtései is több esetben anekdoták, adomák, tréfás történetek. A “(még) szilvafa korából ismer valakit” szólás jelentése “valakit még abból az időből ismer, amikor jelentéktelen ember volt”. Eredete egy régi paraszti viccre vezethető vissza. Új fakeresztet állítanak fel a falu végén. Az összesereglettek mind ...
Kodolányi Gyula: A szavak súlyáról Kodolányi a Nap Kiadónál korábban már három esszékötetet is megjelentetett (2006, 2010, 2012). Jelen, negyedik...
Roddy Doyle: Paddy Clarke, hahaha Mi játszódhat le egy tízéves fiú fejében? Milyen a szülők csatározása a gyerekek szemében és hogyan...
Jü Hua: Élni Jü Hua neve ismerősen csenghet az olvasók fülében, hiszen az elmúlt években több kötete is megjelent magyar...
Lukács Sándor: Földi szokásaid A Földi szokásaid a színész és költő ötödik kötete, ami Lukács 2018 és 2020 között írt verseit...
Ballai László: A szerelem mítosza Azonnal értjük, hogy szerelemről van szó, de a téma netán a görög mítoszokhoz kapcsolódna? Gyógyír lehet-e...
Jesús Carrasco: A föld, amelyen állunk Jesús Carrasco neve már nem teljesen ismeretlen a magyar olvasók előtt: a spanyol szerzőnek néhány éve jelent...
Nemes Nagy Ágnes: A gyufaskatulyától Prométheuszig Hírek

„A kötet, amely Nemes Nagy Ágnes valamennyi ismert, nyomtatásban megjelent interjúját közli, […] valóságos szellemi bédekker” – olvashatjuk az N. N. Á. költői és esszéírói életművét kiegészítő, ötvenkét interjút és beszélgetést kínáló A gyufaskatulyától Prométheuszig című új kötetében az első belső fülön. Csokonai Attila recenziója. Könyvhét, 2019/1. szám

Juhász Antal: A szegedi nagytáj és szomszédai Hírek

Bálint Sándor néprajzkutatónak, a 19-20. századi szegedi népélet legnagyobb ismerőjének, egykori mesterének ajánlja Juhász Antal etnográfus a Nap Kiadónál publikált, néprajzi tanulmányokból és esszékből álló kötetét. Szénási Zsófia recenziója. Könyvhét online

Nagy György: Angol–magyar nagy kollokációszótár Hírek

A szótári tételek nem azonosak a szavakkal, lehetnek összetett szerkezetek (például orrára köt, orrára koppint, ujjat húz) vagy akár egész mondatok is (például köhög a bolha, bolhából elefántot csinál). A nyelvtanulás során rendszeresen előfordul, hogy ilyesféle, hosszabb egységeket kell elsajátítani… K. S. A. recenziója. Könyvhét online

Yoko Tawada: Egy jegesmedve emlékiratai Hírek

Yoko Tawada japán írónő, aki a ’80-as években költözött Németországba, és azóta is ott él. Műveit mindkét nyelven írja és publikálja. Az első magyarul is megjelent könyve az Egy jegesmedve emlékiratai, amit a Jelenkor kiadó hozott el a hazai közönségnek. Vincze Dóra recenziója. Könyvhét online


Könyvhét 2020/4. szám címlapjaÉS Páratlan oldalKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó leszmacskarácsonyMMA
Belépés