Osvát Ernő
Aforizmák
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
Macskarácsony
A hanta banda -
Őskori kaland
Osvát Ernő <br> Aforizmák Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék Macskarácsony A hanta banda -<br>Őskori kaland
Vélemény A hétfejű szeretetről

Vélemény A hétfejű szeretetről

Pompor Zoltán a teljes Lázár Ervin-pályakép tükrében fogalmazza meg a nemrégen elhunyt szerző elbeszélő művészetének hagyományőrző és a hagyományt megújító esztétikai törekvéseit; tehát egyszerre készíti elő egy személyi monográfia anyagát, valamint nevez meg és bont ki egy úttörő irányt a 20. századi magyar prózapoétikában. A két nagy fejezet (A prózai hagyomány megújítása, A mesemondói hagyomány újraélesztése) a Lázár-próza világképével együtt igen gazdag, alapos és pontos belső tagolást mutat, amelyeknek részint az elbeszélések hőseinek sorsa, alakváltozatai, illetve ezek kifejlődése, részint pedig a mágikus elemek prózába szövésétől a mesei fikciókba történő útkeresés folyamata áll a tengelyében. Továbbá – harmadik, immár nem poétikai, hanem morális elemként – az az erkölcsi-nyelvi-közösségi tapasztalat, amelyet a Lázár-pályaív az esztétikum megörökölt és tovább újított formáiban mint a hic et nunc megtapasztalt és megítélt létből elvont írói következtetést fogalmaz meg. S amelyeknek – mindhárom vizsgált területnek – a révén alapvetően áll szemben Lázár Ervin elbeszélői világa azzal a pszeudo-nyugati eredetű klisérendszerrel, amely a prózai megújulás ürügyén igen gyakran szűk és sematikus medrekbe akarta terelni az új magyar prózát.
A fejezet élére helyezett Kormos István- és Lázár Ervin-idézetek mottószerűen utalnak rá a dolgozatban esztétikai lényegként szemlélt Lázár-mágia forrásaira. Ugyanakkor igen tanulságos és igaz annak a már nem poétikai, hanem irodalomtörténeti látószögű kiindulási elvnek a megfogalmazása is, hogy a Lázár-életmű részben esztétikai orientációja, részben a gyermekirodalommal való erős érintkezése miatt nincs az őt megillető helyén a magyar irodalmi értéktudatban. Az első távolságtartó okot az a kritikusi fülekbe operált sztereotípia-rendszer motiválja, amelynek az irodalomelmélet által előírt képletében a mágia, a mítosz, a mese, a folklór csupán mint a romantika maradványa vagy mint az irónia tárgya lehet jelen, vagyis jobbára kívül marad a világirodalom eleven folyamából. Ebben a vonatkozásban egy zárt és merev irodalomértelmezést hozva létre az ilyeneket alkalmazó kísérletekkel szemben. A távolságtartás másik oka pedig a kritikusoknak, irodalomtörténészeknek a gyermekirodalomtól való kínos távolságtartása, amely ahelyett, hogy értelmezné vagy segítené, és éppen az irodalmi nevelés érdekében, a dolgozat szerzője által is megemlített olyan életművek elemzését, mint például a Kántor Péteré, a Varró Dánielé, az egész anderseni-phaedrusi-La-Fontaine-i örökséget a tanítóképző főiskolák világába utalja, mint a kezdő kritikus számára is rangon aluli esztétikai tárgyat.
Különösen a pályakezdés tekintetében és az életmű jelentőségéhez viszonyítva nem sok az a kritikai anyag tehát, amire Pompor Zoltán támaszkodni tud, de éppen elégséges ahhoz, hogy az újraértelmezéshez hozzákezdhessen. A szerző részletesen ismeri Ács Margit, Alföldy Jenő, Bertha Bulcsú, Cs. Nagy István, Faragó Vilmos, Fogarassy Miklós, Tüskés Tibor, majd az ezredfordulóhoz közeledve más értelmezők jelentősen gyarapodó elemző munkáit, s a bevezetőben megjelöli tanulmánya építkezésének ezekből táplálkozó motivációit is. Alapvetően jónak tartom, hogy orientációját részben az integrált mese, részben a mágikus realizmus fogalmainak mágneseihez igazítja. Mindkettővel, de főképp az utóbbival a Lázár Ervin-életmű olyan világirodalmi párhuzamait sejteti, illetve készíti elő ezek feltárásait, amelyek egyértelműen a pálya, az életmű aktualitását igazolják nemcsak a 20. századi magyar, hanem a kortárs világirodalomban is.
Pompor Zoltán elemzési-kutatási iránya az alapvetéstől fogva nagyon határozott, következetes. Egyértelmű és világos belső képet alkotva az életműről többnyire nem a járulékos vagy a periferikus vonások kiemelésével, vagy megnevezésével bíbelődik, hanem határozottan halad célja: a fantasztikum és a mágikus narratív terek felé kitörő alkotásmód alap- és útkereső vonásainak megragadásához. A ’60-as évek társadalmi és irodalmi környezetéből indulva a szélesebb irodalomtörténeti mezőben helyezi el az alkotót, és így egyszerre néz Kulcsár Szabó Ernő, Tüskés Tibor és Rónay László irodalomtörténeti felfogása felé. Sajátosan egyedi véleménnyel helyezi el már Lázár indulását, a kor kísérletei (Örkény, Déry és mások) munkássága között. (Ezen a helyen nekem Szabó István nevének elmaradása okozott hiányérzetet, aki rövidprózája több analóg vonásával csatlakozik a Lázár által is képviselt metaforikus-társadalomanalizáló vonulathoz.)
A Lázár-próza világképéről írott fejezetben Pompor Zoltán végül összefoglalja értelmezésének legfontosabb tanulságait. Ekkor vallja be egyértelműen, hogy a történetmesélői eljárások esztétikai analízise során ő tulajdonképpen világképet keresett, azt a világképet, amely alapjaiban szabja meg a szavak, a nyelv, az epikai metódusok által keletkező mű poétikai természetét. Összegzésszerűen mutat rá újra a pusztai hagyomány, a közösségi értékek és a mese morális rendjének meghatározó motívumaira. A „megkettőzött világ” nyomaira bukkan rá ismét –, amely tovább él az eredeti világ pusztulása után is az író tudatában, és szembesíthető (folyamatosan) előbb a nagyvárosi, a szocializmus-kori, majd a rendszerváltozás utáni valósággal. A mágikus realizmus valóságértelmező funkcióját aligha fejezheti ki más mondat érzékletesebben a dolgozatból, mint – akár szakmai konklúzióként is – ez a Lázár Ervintől megidézett néhány sor a gyermekkorról. „Higgyék el nekem, ez volt valaha a világ legcsodálatosabb települése. Tele volt békességgel, szeretettel, a szegény ember ragyogásával. Most félhomály lotyog a romos szobák zugaiban. Még a gazok is mások lettek. Ismeretlenek, ellenségesek. A horizont is más, eltűntek az utak mellől a fasorok. … Vajon elérem-e a romos házat? …. Ez kínálja a menekülést.”
Pompor Zoltán jól dokumentált és megszerkesztett, noha korántsem végleges értékű, azaz további kiegészítéseket, korrekciókat igénylő dolgozata egyszerre állít emléket a nemrég elhunyt írónak és annak az írásmódszernek, amelynek megtagadásából a magyarországi posztmodern világkép elemi módon építkezett, miközben az egyetemes kultúra a világ számos pontján Lázár Ervinhez hasonlóan aknázta ki a mese, az archaikus kultúra és a 2. évezred végi modern lét találkozásában rejlő írói lehetőségeket.

Jánosi Zoltán

Pompor Zoltán
A hétfejű szeretet. Hagyomány és újítás Lázár Ervin elbeszélő művészetében
Kiss József Könyvkiadó, 232 oldal, 2280 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2017/2. számamókus könyvek reklámfüzethosszú hajúmacskarácsonyszülinapirosszcsontCsibi állatorvos leszA hanta banda
Belépés