A spanyol sikerszerző
Interjú Ildefonso Falconesszel
Kevés spanyol mű tett szert akkora népszerűségre hazájában az utóbbi években, mint a teljesen ismeretlen, első könyves Ildefonso Falcones A Tenger Katedrálisa című történelmi ihletettségű regénye. 2006-ban került a spanyol könyvesboltok polcaira és hamarosan több százezer példány kelt el belőle. A középkorban játszódó cselekményes történet Barcelona lakosainak állít emléket, akik önerőből emelték a Santa María del Mar-templomot, szó szerint a Tenger Szűzének Templomát, mivel Szűz Mária a halászok, hajósok, kikötői munkások és hordárok védőszentje volt. Innen a könyv címe A Tenger Katedrálisa. Katedrális, mert a templom ugyan nem volt hivatalosan püspöki székhely, az egyszerű nép kitartása székesegyházi rangra emelte; és a tenger katedrálisa, mert a kikötői negyed lakói építették, és ablakain a Földközi–tenger fényei játszottak. A mű azonban nemcsak Katalónia fővárosában talált meleg fogadtatásra, hanem az egész félszigeten: Spanyolországban már több mint egymillió példány kelt el belőle, és lefordították közel 30 nyelvre. Mi a titka a váratlan sikernek? Az izgalmas történet? A főszereplő? Az olvasmányos stílus? Erről és az írásról beszélgetünk a szerzővel Ildefonso Falconesszel.

Miért választott a regény helyszínéül éppen Barcelonát? Az ön számára mi a legvonzóbb a magyar turisták körében igen népszerű városban?

Azért választottam Barcelonát, mert itt élek és itt dolgozom ügyvédként. Közel áll hozzám, és Barcelona lenyűgöző város, egyszerre metropolisz és a mediterrán kultúra fellegvára. És ez még inkább így volt a XIV. században, amikor az egész Földközi-tengert uralta, kereskedelmi és katonai nagyhatalom volt, igazi virágkora talán éppen a középkor.

Miért a katedrális áll a regény központjában? Kizárólag szimbolikus értéke miatt?

Barcelona hivatalos székesegyháza és püspöki székhelye nem a Santa María del Mar (a Tenger Katedrálisa). A magyarázat talán éppen az, hogy a Ribera kikötői negyed lakói emelték ezt a templomot, saját erőből. Volt, aki pénzzel támogatta az építkezést, a legszegényebbek pedig ingyenmunkával, mint a hordárok, akik úgy rótták le tiszteletüket a Szűznek, hogy messziről cipelték ide az építkezéshez szükséges hatalmas köveket. A hivatalos katedrális és a Santa María del Mar között verseny alakult ki: az előbbit az egyház emelte, az utóbbit a kikötő népe. Másik nevét –a Nép Katedrálisa– innen kapta. A Santa María del Mar a nép tulajdona, ez mindig így élt a köztudatban, és így van ez ma is. A polgárok minden évben ünnepélyes keretek között nyújtják át a templom kulcsait az egyházi vezetőségnek, annak jelképéül, hogy egy évig engedélyezik az épület használatát. A város kereskedelmi élete is a Tenger Katedrálisa köré szerveződött.

A történelmi regények újra divatba jöttek. Befolyásolta ez a tény, amikor a regényhez kezdett? A középkor különösen hálás téma.

Véleményem szerint a történelmi regény sosem ment ki a divatból. Gondoljunk csak az Sinuhéra, és más művekre. Mindenesetre A Tenger Katedrálisát nem tartom igazán történelmi regénynek. Úgy gondolom, nagyon is aktuális a történet, bármely században játszódhatna (szenvedély, szerelem, pénz, bosszú, üzlet), a történelmi környezetet pedig korhűen festettem meg.

Tudjuk, hogy aki jó irodalmat akar írni, annak jó irodalmat kell olvasnia. Ki az ön példaképe? Van, akit mesterének tart? Kedvenc olvasmányai?

Én azért olvasok, hogy jól érezzem magam, mert szórakoztat, és éppen ezt szerettem volna elérni A Tenger Katedrálisával. Nem vágyom többre, minthogy az olvasó élvezze az olvasást. Soha nem olvastam kritikus szemmel, éppen ezért nem tudok példaképet vagy mestereket megnevezni. Kizárólag azért olvasok, hogy jól szórakozzam.


 

Ismer magyar szerzőket? Van, akit kedvel?

Nem. Sajnos nem ismerek egyet sem. Nemrég olvastam ugyan egy történelmi regényt, azt hiszem magyar szerző írta, Ausztriai Jánosról.

Passuth László az írója.

Úgy van, tényleg Passuth.

Ön foglalkozása szerint ügyvéd. Mi késztette rá, hogy írni kezdjen?

Továbbra is ügyvédként dolgozom. A nap nagy részét jogi ügyekkel töltöm. Nem hiszem, hogy a két dolognak köze lenne egymáshoz, sőt úgy vélem, hogy a munkán kívül is kell találni intellektuális tevékenységet. Valami mást, mint amit egész nap csinálunk. Nem mintha a testedzés ellen lennék. Én is naponta sportoltam, de szerintem a munkahelyi stresszt nem lehet úgy legyőzni, hogy kifárasztjuk a testünket, hanem hogy valami teljesen másba fogunk, aminek köze sincs ahhoz, amitől egész nap feszültek vagyunk. Van, aki ír, van, aki fest, vagy zenél, végtelen a lehetőségek sora.

Elterjedt nézet, hogy az íráshoz tehetség kell. Ön ezt hogy látja? Meg lehet tanulni írni?

Minden alkotómunka először is elszántságot, szorgalmat és kitartást igényel, sokkal inkább, mint tehetséget. Igen, meg lehet tanulni írni, ahogy festeni is vagy bármilyen más művészetet. Mindannyian születésünktől fogva magunkban hordozzuk az alkotásra való képességet: ezt senki sem tagadhatja. Hogy ezt ki is tudjuk fejezni, az csak technika kérdése.

Az ön számára az írás vonzalom, szórakozás vagy elhivatottság?

Mindhárom és még létszükséglet.

Minek tulajdonítja a regény hihetetlen sikerét? Remélt ilyen fogadtatást?

Nem én vagyok a megfelelő személy, hogy erre válaszoljak. De a kritikusok szerint a szöveg könnyed, olvasmányos, nincsenek benne nehézkes, barokkos körmondatok, de nem is vész el lírai ömlengésekben, minden oldalon történik valami, ami leköti az olvasó figyelmét. A leírások kor- és valósághűek, és a cselekményt a középkori város élete és szokásai teszik még izgalmasabbá.

Mennyi időt és energiát követel egy ilyen súlyos mű megírása? Hogy tudta az írást összeegyeztetni az ügyvédi munkával?

Számításaim szerint –bár nem vezettem feljegyzéseket– majd öt évembe került. Minden nap korábban keltem, és mielőtt az irodába mentem volna, írtam egy órát, ha nem kellett bíróságra szaladni, és természetesen hétvégén és szabadidőben is írtam.

Az apa-fiú kapcsolatnak különösen fontos szerepe van a történetben. Ez véletlen, vagy személyes kötődés tükröződik a regényben?

Nem, biztosan nem véletlen. Apám korán meghalt, amikor én 16 éves voltam. Nekem pedig négy gyerekem van 4 és 11 éves kor között, és nagyon szeretném, ha a kapcsolatunk ilyen különlegesen szoros lenne.

Minden női szereplőnek szörnyű sors jut a regényben. Szándékosan festett ilyen sötét képet a középkori nők helyzetéről?

Akkoriban a nők nemcsak bűnösnek számítottak a legkisebb vétekért, hanem magát a gonoszt testesítették meg. A helyzet sajnos még tragikusabb volt, mint ahogy a regény lefesti. A bírói döntésről, amely a négy fal közé záratta a házasságtörő asszonyt, egy háromszor három méteres szobába, ahol kenyéren és vízen kellett élnie haláláig, írásos dokumentumok maradtak fenn.

Lesz folytatás? Dolgozik újabb regényen?

Nem tudom, hogy lesz-e folytatás, de dolgozom egy újabb regényen. Ennél többet egyelőre nem tudok mondani.

Cserháti Éva