A „csalozófus” hullarabló
2008.06.10.
A „csalozófus” hullarabló
Utolsó napjához érkezett a 79. Ünnepi Könyvhét. Lehet, hogy ma még kinézek a Vörösmarty térre. A kínálatról és a találkozásaimról csak később teszek pár megjegyzést – ha egyáltalán.
Azt írta első három blogja egyikében a Könyvhét tulajdonos-főszerkesztője, hogy kedveli a hőséget. Én kevésbé. De az olyan hőséget aztán egyáltalán nem, amelyik egyik pillanatról a másikra fenyegetően sötét égbolttá változik és szívet galoppoztató, szurkáló, bisirgáló zuhévá változik. Azért mondom, mert az elmúlt három nap csak ilyet produkált...
Azt is írta az említett úr, hogy ő mérsékelt médiafogyasztó. Ebben már jobban egyezünk, magam is mérsékletre szoktam, ti. a 0-ról, mivel sokáig nem volt tévénk. Újságot járattunk, ráidót hallgattunk. Manap leginkább az Mr3-at, vagy CD-ét. Szertartásosan előre kijelölöm, hogy mikor mit akarok megnézni a Tv-ben. Na, ez idáig nagyon szépen működik. Csakhogy általában a felét se nézem meg annak, amit ki/bejelölök, hanem csak ezt , azt pedig felveszem, és aztán amikor van rá időm, megnézem. Hogy mit nézek? Hát, például olyasmit, amit tévéképernyőn végképp nem lenne szabad nézni: filmet. Régi és mai magyart (Filmmúzeum, Duna, M1 és 2). A Zone Europán most hollandokat adnak. Már megy a foci ebé, olvasás közben szól a Mezzo, időnként valami ismeretterjesztőre kapcsolok (History, National Geographic, Spektrum, Discovery), sajnos, az utóbbi félévben rászoktam a Híradóra és az ATV-n meghallgatom a véleményemet, bár/vagy épp mert unom, megnyugtat. Felcukkolni meg nem hagyom magam, mások által. Bizonyos csatornákat nem nézek, mert nem hiszek a kiegyensúlyozott tájékozódásban. Az babona. Hogyan lehetnék kiegyensúlyozottan tájékozott, amikor nem úgy „ tájékoztatnak” . Jelzem, a múltkoriban megint felmértek (Sonda Ipsos) mint médiafogyasztót. A rádióról és az újságokról most nem beszélek.
Az Ünnepi Könyvhét alatt - most veszem észre - nem néztem híradót, nem néztem filmet, a meccseken kívül jóformán semmit. Nu, hajrá, Nederland! (1974-től.) Igaz, a politika amúgy is csihadt, de – miért ne mondanám komolyan? – nagyon kellemes állapotba kerültem azzal, hogy a mi mindennapi hazugság-kínálatunkból alig-alig részesültem mint médiafogyasztó. Ezt prolongálni kell. Permanens rezisztenciát nekem!
Abban teljes az összhang kettőnk között (még mindig Kiss Józsefről beszélek), hogy: Kellett nekünk blog meg weboldal! Már hogyha pontot tehetnék a mondat végére. BLOGOLÓK A LELKI GAZDAGOK, MERT ÖVÉK A VILÁGHÁLÓ. Én vívmánynak tartom a netet, kb. mint az atomenergiát. Hát jobb is, mint az energiaital. Persze, hogy valakinek az azonosítására szolgál a blogger szó, az pont akkor marhaság, mint egy derék nyugdíjasra azt mondani, hogy „ forradalmár” . A „ politikus” -ság sem foglalkozás, hanem mentális-pszichés és (a)morális állapot. Egyébiránt minden ember politicus .
Igaz, hogy a nyomorultakról akartam írni, de Victor Hugo Les Miserables-jára gondoltam eredetileg. Azt akartam csupán lejegyezni, hogy megnéztem egy újabb, talán angol filmváltozatát. Azaz egy ilyen című filmet láttam. Volt benne digne-i püspök, egy Jean Valjean nevű szökött (!) fegyenc, aki szökés közben két embert megöl (!), egy Fantine nevű (már csúnya), szerencsétlen nőszemély, egy rendőrfelügyelő (adott esetben spicli), volt (felejthető) Cosette és kissé kancsal Marius. Forradalomnak nevezett piff-puff. Szóval tényleg azt hihette az ember, hogy V. Hugó tollkereskedő A nyomorultak-jából készült filmet lát. De ez nem az volt. Éppen ezért a Javert és Valjean címet kellett volna adni nékije. Az ő különös konfliktusukra szűkítették a cselekményt. Az alapul szolgáló regénynek halovány visszfénye volt a szcenárió. Javert már az elején valamiféle magasabb rangú rendőrtiszt, holott Hugónál egyszerű fegyőr kezdetben. Jean Valjean már az elején szökik, holott „ ténylegesen” csak miután feladta magát és újra, immár életfogytig börtönbe került, akkor szökik meg. Rengeteg lélektanilag fontos esemény kimarad, pl. a Kicsi Gervais-epizód, aztán a Feuchelevent apó baleseténél se mindegy, hogy Javert a kocsi megemelése előtt mondja Madelaine úrnak, akiben az egykori fegyencet sejti, hogy csak egy embert ismert, aki fel tudná emelni a sárba ragadt kordét: egy Valjean nevű fegyencet a touloni fegyházban. Madelaine-Valjean ennek ellenére nekiveselkedik, megmenti az öreg életét, és ezáltal persze csak fokozza Javert gyanakvását. Valjean nem a püspök jóságától sírja el magát, hanem miután „ kirabolta” Kicsi Gervaist és hiába próbálja utolérni, hogy visszaadja neki a fényes kétfrankosát. Akkor mondja: „ Hitvány gazember vagyok!” Ezek nem apróságok: hisz azért kap életfogytigot, mert Bienvenu urat és a kis savoyait „ kirabolta” , meg azért, mert nem jelentkezik mindenkori lakóhelyén a rendőrségen, amit köteles volna megtenni. S hogy Jean Veljean kicsinál két embert?! Ez meg miféle rendezői, dramaturgi, forgatókönyvírói lelemény!? Nem egyszerűen ócska trükk, durva hamisítás! A filmcsinálók nyomorúsága. Egyébként is kezdek hinni Jancsónak: a film nem művészet, hanem ipar. Ő csak tudja.
Hogy ki játszotta Valjeant, nem jegyeztem meg. Javert-t a megboldogult Perkins alakította. Ő legalább tényleg magas volt, amilyennek lennie kellett. A Depardieu-Malkovich páros is hasonló akciófilm részese volt, mint Perkins és partnere. Perkins és Malkovich, a másik jobb, mint az egyik, de nekem Javert örökre a kicsi, kopasz Blier marad. Mint ahogy Valjean a feledhetetlen Gabin, és bár valamelyik híres angol színész játszotta itt a gonosz, lelketlen Thenardier-t, nekem ő mindig Bourvil marad, holott szereposztási tévedés lehetett reá osztani ezt a majdnem dosztojevszkiji figurát.
Apropó: valaki felhánytorgatta, hogy a Nasztaszja Filippovna c. darabban nincs is női szereplő, két férfi van „ mindössze” : Miskin és Rogozsin. A darab címe tehát nem az ő nevük, nem is A félkegyelmű, hanem A Nő neve. Ez becsületesebb és indokoltabb eljárás, mint meghagyni A nyomorultak címet, és üldözősdit játszatni két többre érdemes színésszel.
Mivel nekem régi, rossz szokásom (gyermekbetegség, akár a baloldaliság), hogy a filmváltozat megismerése után kíváncsi leszek arra a műre, amiből készült, hát megint csak leemeltem apám könyvespolcáról a két vaskos kötetet. És belefeledkeztem. És eljutottam a Thenardier családig. Természetesen először nem a markotányos, hullarabló (látszólag ill. önhibáján kívül: életmentő) férjjel akarok foglalkozni, hanem a nővel, a némberrel. Bár nem olyan nagyszabású figura, mint az ura, de figyelemre méltó. Egy könyves újság szerkesztője számára feltétlenül.
Hogy miképpen bánik a szegény kis Cosette-tel, azt ugye nem kell most elmesélnem?! Én egy olvasó nő portréját próbálom röviden rekonstruálni, nem Victor Hugo után szabadon, hanem éppenséggel tőle vett idézetekkel. Íme!
A külsejéről csupán annyit: „ nagy, szőke, kövér, húsos, négyszögletes, óriási és mozgékony” . Istenem, nem egy szépség. „ Pompásan káromkodott” . Hát már az is baj? Most jön a lényeg: „ Ha nem olvasott volna regényeket, amelyek egy-egy pillanatra furcsán kivillantották a kényeskedő dámát ebből az emberevőből, soha senkinek eszébe nem jutott volna, hogy nőnek tartsa.” Hm, ha nem olvasott volna regényeket...
De olvasott. Mert polgár volt, nem paraszt. Csak tudnánk, minő regényeket olvasott. Ez sajnos nem derül ki Hugoból.
Ám ne legyünk elfogultak a szebbik nem képviselőjével, férfi létünkre vessünk egy pillantást az ezen az utcalányba oltott kofán uralkodó „ kicsiny, sovány, sápadt, csontos, nyápic, beteges képű” hímre. Thenardier úr „ hencegni szokott az irodalommal és a materializmussal. Voltak ebben a körben nevek, amelyeket gyakran kiejtett, hogy megtámogassa valamelyik állítását; Voltaire, Raynal, Parny, és ami elég furcsa, Szent Ágoston.” (Raynal abbé – fr. bölcselő és történetíró, a gyarmatosítás korai ellensége, élesen támadta a klérust és az inkvizíciót. Parny fr. költő. Az istenek háborúja című műve a biblia szabadszájú paródiája.– tudjuk meg a jegyzetekből.) Milyen jó, hogy azt legalább tudjuk, kiket emleget a – Restauráció, XVIII. Lajos uralkodása idején – „ szabadelvű, klasszikus és bonapartista” fogadós. Na persze, csalt, akkor is, amikor ezt az imázsát mutogatta előszeretettel.
Ismételgessük csak az antropológia egyszeregyet: /Csak/ az ember olvas.
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával