Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat
  « Első    « Előző      21 - 30 / 48      Következő »    Utolsó »  

1950. július 21-én Ifjúsági Könyvkiadó néven alakult meg a legendás könyvszerkesztőség, amely néhány évvel később felvette a Móra Könyvkiadó nevet. Janikovszky János, a kiadó tulajdonosa arra a legbüszkébb, hogy még léteznek, működnek, s egyetlen munkatárstól sem kellett megválniuk. Janikovszky Jánossal Szénási Zsófia beszélgetett. Könyvhét, 2020/4. szám

Belefér egy pici szívbe címmel új kötettel jelentkezett Grecsó Krisztián, ezúttal a legkisebbekhez szólva. A Baranyai (b) András rajzaival illusztrált impozáns kötetről kérdezte a szerzőt Jolsvai Júlia. A fotót Debreczeni Fanni készítette. Könyvhét, 2020/4. szám

A kötet a Csíkcsicsóban élő, örményszékely származású Szebeni család történetét dolgozza fel, mégpedig azokra a fennmaradt dokumentumokra felfűzve a szereplők sorsát, amelyekre Tóth Tibor rálelt ama bizonyos ládikákban. Laik Eszter recenziója. Könyvhét, 2020/3. szám

Pataki Éva hetedik regényét veheti most a kezébe az olvasó, Nagymama vesztegzár alatt címmel. A korábbi két Nagymama-kötet (Nőből is megárt a nagymama, …és megint nagymama) folytatása olvasható önmagában is, de akkor is jól szórakozunk, ha már az előző könyveket is rajongással forgattuk. Pataki Évával Jolsvai Júlia beszélgetett. Könyvhét, 2020/3. szám

Rodin 1907–ben szobrot mintáz a már öreg, megvakult és meggyengült egészségű Joseph Pulitzerről. A művésznek sikerül rávennie a sajtómágnást, hogy míg modellt ül, meséljen az életéről. Ezzel kezdődik a televíziós műsorvezető harmadik, saját műfaji meghatározása szerint „dokumentumregénye”. Wisinger Istvánnal Mátraházi Zsuzsa beszélgetett. A fotót Debreczeni Fanni készítette. Könyvhét, 2020/3. szám

A Régmúlt napok fénye első könyv. Tavaly ősszel debütált Németországban, majd olaszul is megjelent. Idén szeptemberben – Blaschtik Éva fordításának köszönhetően – „hazaérkezik” a magyar olvasókhoz. A regényben Budapest, Berlin és Bécs, illetve a 20. századi európai történelem kulisszái között elevenedik meg egy család három generációjának élete és egy különleges szerelem története. Kiss Nikolettával Illényi Mária beszélgetett. Könyvhét, 2020/3. szám

Etelka egy gangos ház őrszeme, mindenkiről mindent tud, és a lakók is azt hiszik, ismerik Etelkát. Vagy mégsem? Mi az igazság, és egyáltalán mi történik a Képzeletbeli házban? Lehet, az olvasó sem tudja majd eldönteni. Herczeg Szonjával Szepesi Dóra beszélgetett. Könyvhét, 2020/3. szám

A Csillagok sercegése a szerző ötödik, 2003-ban megjelent műve, egyike az első prózai műveinek. A cselekmény egy család több generációjának történetét meséli el, a 19. század végétől, a dédszülők fiatalkorától indulva egészen 2022-ig, a már felnőtt dédunoka napjaiig. Bráder Edina recenziója. Könyvhét online.

A könyvkiadók karácsonyi ajándékozásra szánt újdonságaiból válogatott gyermek- és ifjúsági könyveket bemutató rovatában, a Könyvhét 2022/4., karácsonyi könyvvásári számában Szénási Zsófia, itt a nyomtatott változatban megjelent írásának bővített online változata olvasható. Könyvhét online

A tavasz szót önkéntelenül is a megújulással, az életerőtől duzzadó természettel kapcsoljuk össze fejünkben – rügyező fákkal, madárcsicsergéssel, virágillattal. Ali Smith soron következő kötete az Évszak-trilógiában azonban, sokat ígérő Tavasz címe ellenére, nem a legkönnyedebb hangvételű az eddig megjelent kötetek közül. Éppen ellenkezőleg, talán éppen a legsötétebb témákat veti fel. Bráder Edina recenziója. Könyvhét online

Archívum

Ajánló tartalma:

Új kód kérése


Móra 05.23.Tandori SzubjektívSzabadmattÉS Páratlan oldalKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés