Ebben a könyvben mindenki menekül – Szántó T. Gábor: Édeshármas
2012.06.27.
Sajátos hangulatú regénnyel jelentkezett a közelmúltban Szántó T. Gábor. Ahogy a cím is jelzi, három ember áll a mű középpontjában, egy szerelmes pár, illetve a férfi zsidó tanítómestere, reb Slojme. Szövevényes kapcsolataikat, konfliktusaikat követve, amellett hogy jól szórakozunk, bepillantást nyerhetünk az emberek közti viszonyok sokszor kibogozhatatlan világába, és önmagunkról is megtudhatunk egyet s mást. Szántó T. Gáborral Jolsvai Júlia beszélgetett.
- A cím becsapja az embert, nem azt jelenti, ami elsőre beugrik.
- Többféle értelemmel bír a hármasság a könyvben. Az olvasó először az öreg mester: reb Slojme, Miklós és Sári hármasára gondol. Lehet a hármasra gondolni úgy is, mint a család minimális létszámára. De a család mindhárom esetben - az öregnél és a lánynál elsősorban - erősen foghíjas. A fiatalembernél pedig a nagyszülők hiányoznak. Van egy másik dimenziója is a hármasságnak: ha két ember együtt tanul a zsidó hagyomány szerint - ahogy Slojme és Miklós kísérletet tesznek erre -, akkor Isten is jelen van. És, mi tagadás, az édeshármas ötlete, szó szerinti értelmében is felmerül a fiataloknál. Nem lőném le a poént, hogy sikerül a kísérlet.
- Mi az oka, hogy regénye főszereplőjéül egy antihőst választott?
- Az Édeshármas, egyebek mellett, fejlődésregény. Miklós a történet közepén, amikor a magánéleti válsága kitör, válik védtelenné, kiszolgáltatottá. Szétesett állapotból kell újjáépítenie életét. Egészen odáig ő támogatja a mesterét, majd szerepeik megfordulnak. A könyv több értelemben is a túlélés regényévé válik.
- Ezt megelőzően nem igazán érti az ember, hogy lehet egy ilyen idegesítő embert hősnek választani.
- Mégiscsak ő az, aki támogatja mesterét. Türelmetlen, idegesítő figura, de a mániásdepressziós öregember is érdes vele. Egymásra való rászorultságuk, és az ettől való kétségbeesés jellemzi a kapcsolatukat.
- Miért tartják fenn ezt a kapcsolatot, ha ennyire rossz?
- A könyv nagy kérdése, hogy miért van szüksége egymásra ennek a két, illetve három embernek. A fiatalembert reb Slojme tudása és nyitottsága bűvkörébe vonja, de valami az öreget is a fiatalember mellett tartja. Nyilvánvaló, hogy saját adottságaikon túl, ebben a történetben minden szereplő pótol valakit a másik életében, a szerelmesek is. Mindennapjainkban is akad, aki önmagán túli jelentőséget nyer az életünkben. Nem tudunk róla, mégis valakinek az öntőformájába kerül az a személy: élőébe vagy holtéba. A fiatalembernek mesterre van szüksége identitáshiányában, nagyapapótlékra, valakire, akin keresztül kapcsolódhat a múlthoz, a hagyományhoz, a sajátjáénál teljesebbnek hitt világhoz. Az öregnek pedig szintén szüksége van valakire, akinek beszélhet élményeiről. Ő sem könnyen kategorizálható figura, hiszen nemcsak a tradicionális zsidó világ része, hanem amerikai élete során a modern egyetemi, intellektuális világé, sőt a szexuális forradalomé. Tapasztalatai egyedi, széles látókörű világnézetet eredményeznek. Nemcsak a tradícióra, hanem az önmagával szembeni megértésre is tanítja Miklóst.
- A két személyiség különbözőségét a zsidó hagyományhoz való viszonyuk is nagyon jól jellemzi, ahogy Miklós számára a zsidó tradíció kapaszkodót jelent, minden szabályt precízen be akar tartani, bár nehezen megy, hiszen ez nehezen összeegyeztethető a modern élettel. Az öreg pedig képes a hagyományt rugalmasan alkalmazni.
- Reb Slojme az élet valóságához közelíti a betűket. A fiú identitáshiányából fakad, hogy túl messze megy a vallás formáinak alkalmazásában. Az öreg próbálja kiegyensúlyozni, egyengetni az útját. Kalandjaik során az életével tanít, a valóság kihívásaira reagál. Mesél, szituációkba helyezi, életszerűen adja át a hagyományt.
- Azért a regény végére tompul Miklós ragaszkodása a betűhöz.
- Miklós elfogadja, hogy integrálnia kell a tradíciót a modern életbe, integrálnia kell a vágyait, a szerelmet, és el kell fogadnia néha a magányt is. Rájön arra, hogy bizonyos értelemben Sári maga is obszesszió volt az életében.
- Kapcsolatuk végkifejlete mégis kissé váratlan.
-Az olvasó hamarabb sejtheti meg Miklós jövőjét, mint ő maga. A szövegben el van rejtve, például a szakítás utáni egymásra találás epizódjánál, néhány olyan motívum, amely arra utal, hogy nem a lány zárkózik el, hanem talán épp Miklós retten meg tőle. A figyelmes olvasó itt már gyanút foghat.
- Pedig eleinte az ellenkezőjét sugallta a szöveg.
- Ebben a könyvben mindenki menekül. Mindenki vonzódik a másikhoz, mindenkinek szüksége lenne a másikra, de amikor ott van a másik, nem bírja elviselni a közelségét.
- A holokauszt témája többször visszaköszön a regényben. Illetve, hogy a túlélő nem tudja elmondani, mi történt, mert nem is lehet róla beszélni.
- Az öreg a vészkorszak bizonyos epizódjairól beszél, más eseményekről viszont nemigen tud. Arról például, hogy mi történt az apjával. Vagy, hogy vallásos lányokat prostitúcióra kényszerítettek. Sem arról, hogy írnok volt a lágerben, és ilyen minőségében lehetséges, hogy sorsok felett döntött. Ez homályban marad, Miklós nem is firtatja, mert nem akar fájdalmat okozni. Vagy fél a tudástól. A túlélőkkel folytatott beszélgetésekben mindig jelen van ez a kettősség, pláne ha túlélő szülők és másodgenerációs gyerekek beszélgetnek. Sokszor fél kérdezni a másodgeneráció. A másik meg el akarná mondani, de nincsenek rá szavai. A mai magyar társadalom sem tud sok esetben viszonyulni a vészkorszakhoz, nem tud viszonyulni a zsidókhoz, maga a zsidó szó kimondása is problémát okoz, félelmet kelt, nem tudják, hogy ezzel sértenek-e, szabad-e erről beszélni. Egészségtelen viszony ez, mely a tapintat mellett, illetve a tudás hiánya mellett, olykor a közönyről és a bűntudatról is szól.
- Rá kellene akkor Miklósnak kérdeznie, hogy hogyan is történtek ezek a dolgok?
- A szemérmes nem tud tanulni, mondja a zsidó hagyomány, mely dialogikus tradíció. Miklós kérdez is, és reb Slojme válaszol. De családon belül általában nehéz a traumákra rákérdezni - bármilyen megaláztatásról, vagy halálról van is szó.
- A feldolgozásnak viszont része a verbalitás.
- Szavakká formálni a belső feszültséget mindenképpen megkönnyebbítő hatású. Ahogy az öreg képes beszélni, a fiatalembert is rávezeti arra, hogy próbálja meg a benne lévő ellentmondásos érzéseket kiadni, akár a gyerekkorával, akár Sárival kapcsolatban. Ő az, aki közvetít kettejük között. És azáltal, hogy Miklós szembesül a konfliktusaival, túl is tud lépni rajtuk. A belső konfliktusok világa, a tradicionális és modern értékek közti viaskodás túlmutat önmagán a regényben, hiszen az egész mai Magyarország tele van olyan ellentmondásokkal, amelyekből gyakorta radikálisan választanak az emberek. Sokszor fekete-fehérben, vagy-vagyokban gondolkodunk, miközben az élet mindig komplexebb, mint az ideológiák. Reb Slojme ebben is mester, kontinenseken és korokon, vagy ha tetszik, világokon átnyúló tapasztalatai révén. Könnyebben is tudja e világokat egymás mellé helyezni, mint a fiatalember, aki mögött nincs más, mint a diktatúra, a megszakadt folytonosság, az identitáshiány és az örökölt traumák kelet-európai tapasztalata. Reb Slojme olyan mentalitást közvetít, amiből Miklós, és talán az olvasó is, mással és önmagával szemben is megbocsátó életszemléletet tanulhat.
Jolsvai Júlia
Fotó: Reichel Tamás
Szántó T. Gábor: Édeshármas, L'Harmattan Kiadó, 276 oldal, 2700 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A derűre születni kell – Kepes András gondolatai bájvigyorról és panaszkultúráról
Veszélyzónák és kisebbségpolitika – Beszélgetés Romsics Ignáccal
„Nem első, hanem jó akarok lenni” – Kolosi Tamással készített életút-interjút Ferenczi Borbála
Mi lett a két órára tervezett kalandból? – Beszélgetés Nógrádi Gáborral
Csodák ideje – A legnagyobb ajándék és más klasszikus karácsonyi történetek