Ben és Holly
apró királysága
Mélytengeri Mentőcsapat
Babák magyar
népi viseletben
A hosszú hajú
királykisasszony
Ben és Holly <br> apró királysága Mélytengeri Mentőcsapat Babák magyar <br> népi viseletben A hosszú hajú <br> királykisasszony
Könyvhét folyóirat

Csak nyugtalanító témákról...

2008.08.01.

„Nyugtalanító témákról érdemes írnom”
Ráday utcai találkozás Závada Pállal
Az Idegen testünk, Závada Pál új regénye egyetlen éjszaka alatt játszódik le, de a narrátorok segítségével a második bécsi döntéstől, amely Észak-Erdély Magyarországhoz való visszakerülését eredményezte, egészen a párizsi béketárgyalásokig, Erdély újbóli elvesztésének napjáig tekinthetjük végig a történelem egy szakaszát. A bukás, a tragédia minden sváb, zsidó, magyar és félzsidó magyar szereplő esetében kapcsolatba hozható a rasszista, revizionista eszmékkel. Mintha a szerző szánt szándékkal fel akarná rázni a mai társadalmat: vegye észre, hogy a jelen közéleti, politikai torzulásaihoz hasonlóknak voltak már súlyos következményei.

– Ennyire szeizmográf-érzékeny lenne az író? Már a regény témaválasztásakor megérzi, hogy a könyvírás évei alatt milyen nemkívánatos folyamatok fognak fölszínre törni a közéletben?
– Állampolgárként azt mondom, elszomorít, hogy ebből a szempontból is időszerű helyzetben találom íróként a saját regényemet – a fene akart ennyire aktuális lenni. Olyan jelenségeket tapasztalunk, amelyekről még pár éve sem gondoltuk volna, hogy fölerősödhetnek, arról nem is beszélve, hogy a fordulat idején azt hittük, ezek soha többé nem ütik föl már a fejüket. Mégis megjelentek ismét azok, akiknek az észjárását a származási-faji gondolat és az idegengyűlölet határozza meg. Ezzel szemben egyrészt tehetetlennek érzem magam, másrészt mégiscsak megpróbálok választani a beszéd-, illetve cselekvési lehetőségek között – hogy mi volna hatékony ebben a helyzetben. Szerencsére sajtószabadság van, nincs szükség már jelbeszédre, szabad világosan érvelni – íróként mégsem állok neki cikket írni, ez a szerep nem nekem való. Alkatilag egyműfajú lettem, általában csak a soron következő regényemen dolgozom. De az igaz, hogy olyan témáról érdemes írnom, amely élénken érint, nyugtalanít, ami felett nem tudok napirendre térni, ami engem bizonyos dolgok átértékelésére késztet – ez ugyanis ösztönözni tud, egyfajta hajtóerőt ad az íráshoz. Miközben az írói munka döntő hányadát mégiscsak a megformálás munkafázisai teszik ki.

– A könyv a magyarok 1940. szeptember 15-ei, Erdély fővárosába történő bevonulásával kezdődik. Némely történészvélemények szerint talán az egész második világháborús veszteségünk onnan eredeztethető. Persze nem lehet tudni, mi lett volna, ha…
– Az egész rettentően összetett – ezért is lehet hálás regénytéma. Az biztos, hogy nehéz olyan számottevő politikai erőt elképzelni a két háború közötti Magyarországon, amely ne óhajtotta volna, hogy abból, ami Trianonban elveszett, valamit visszaszerezzünk, a szörnyű csonkolásnak a sebeit valahogy begyógyítsuk. Kezdve onnan, hogy „nem, nem, soha”, „mindent vissza” – a monarchia föltámasztásának vízióján vagy a Duna-menti népek közösségének vágyán át addig a reményig, hogy ha a háborúból szerencsésebben kerülünk ki, akkor talán megtarthatjuk elszakított magyarságunk bizonyos területeit. Ezek mind hiú ábrándok maradtak, és a háború után megbocsáthatatlannak bizonyultak maguk a magyar bűnök is, és az is, hogy a magyarok a fasiszta erőktől fogadták el a visszacsatolt területeket. Így nem sikerült a párizsi béketárgyalásokon érvényesíteni azt az álláspontot, miszerint a trianoni döntés méltatlan és igazságtalan volt. Vannak történészek, akik szerint Sztálin meghagyta volna a magyaroknak Erdély bizonyos részét, ha 1944 októberében sikerül a kiugrásunk. Mindez nemcsak történelmileg, de a nemzettudat szempontjából is mindmáig neuralgikus kérdés. Vitát az okoz, hogy erre a kétségtelen és letagadhatatlan Trianon-frusztrációra miféle válaszok születtek, voltak-e alternatívák. És – a nyilvánvalóan rossz válaszok következtében is – hogyan állhatott össze a harmincas évektől a második világháborút követő időkig az események lehető legkatasztrofálisabb sorozata? Ez a Magyarországon párját ritkító borzalom- és botránysorozat, amibe végül a kommunista hatalomátvételt is beleértem.

– Lehetséges, hogy a korszak előzetes tanulmányozására talán több időt szentelt, mint magának a regénynek a megírására? Filmszerűen megjelennek az olvasó előtt a helyszínek, a korabeli öltözékben járó-kelő, a beszédükkel is hiteles habitusú alakok.
– Ebben az esetben az olvasás, az anyaggyűjtés elég alaposan összefüggött magával az írással. Az embert időnként olyan erős benyomások érik, hogy szinte önkéntelenül is egy-egy új regényalak jelenik meg a szövegek forrásaként. Vagy újabb vonásokat rajzolok már meglévő figurákhoz. De sokat olvastam a könyvem helyszíneivel kapcsolatban is. Most ugyanis alapvetően budapesti regényt írtam, amely a Fővám tér és a Nemzeti Múzeum között, illetve a Kecskeméti utcától a Boráros térig játszódik. Mivel komolyabb szerepet kap a történetben a református egyház is – a Kálvin tér, a Lónyay és a Ráday utca környéke is fontossá vált. Megkönnyítette dolgomat, hogy a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteménnyel szemben lakom, ahová kutatni jártam, így könnyebb volt megnéznem azt is, hogy mit látott valamelyik figurám, ha kijött ebből vagy abból a házból, hová ülhettek be, hol vásárolhattak. Jó volt a szereplőimet ezeken az utcákon mozgatni, ahol ezek a karakteres épületek jórészt megmaradtak – kivéve persze a Kálvin téri bombázás áldozatait.

– Érte-e valamilyen meglepetés, amikor a korszak történelmi vonatkozásait kutatta?
– Csupa meglepetés ért – noha a történészek elég alaposan feldolgozták ezt a korszakot, magamat pedig a történelem iránt érdeklődő olvasónak tekintettem, és mégis. Megdöbbentettek például azok a dokumentumok, amelyek arról szóltak, hogy a háború idején a fasizmussal való aktív szembefordulás számos esetben egyáltalán nem zárta ki, hogy az így cselekvők alapvetően rasszista módon gondolkodjanak. Például faji alapon voltak németellenesek, ezért lettek antifasiszták. Ez az ő esetükben rasszista észjárásba ágyazódott be, amely egy adott pillanatban akár nemzetiségellenességbe, akár zsidóellenességbe fordulhatott át. Más kérdés, hogy amikor deportálások idején emberéletek kerültek veszélybe, ők egy időre félretették addig „egészséges antiszemitizmusnak” tekintett ellenérzéseiket. Amikor viszont lezajlott a háború, és visszatértek a lágerekből, akik visszatértek, akkor ezek a korábbi antifasiszták ismét faji alapon kezdték bírálni a számukra visszatetszőeknek tűnő jelenségeket. A regényemben így gondolkozó Flórián Imre alakjához valóságos életutakból vettem a mintát. A Horthy-rendszer elitjében vagy a másodvonalban, akár a katonatiszti, akár a diplomáciai pályán számos ilyen figurával lehetett találkozni – olyanokkal is például, akik sváb származású iparoscsaládok fölemelkedő tagjai voltak.

– Vendégszövegeket is felhasznált?
– A különféle észjárások palettáját jól lehetett jelezni korfestő szövegdarabokkal, transzparens megszólalásokkal, bizonyos „frappánsan megfogalmazott” logikai levezetésekkel vagy a nyilas korszakban egészen szélsőséges sajtótermékekben megjelenő terminológiákkal. A névtelen megszólalók mellett vannak neves figurák, ismert írók, politikai alakok által hangoztatott szövegek, amelyek a könyv hőseitől nem idegenek, mégis létező mondatok, és nagyon ismerősek tudnak lenni. A fölhasznált források jegyzékét egyébként közzétettem a litera.hu oldalon.

– Nem kapott finoman szólva dorgáló megjegyzéseket ennek a mégiscsak provokáló és mindenképpen felrázó regényének kapcsán?
– Azok, akik internetes portáljaikon és fórumaikon álnéven, vagy az utcán agresszív akciók keretében, álarcosan szokták demonstrálni észjárásukat, általában nem olvasnak mai magyar szépirodalmat. Rezignáltan kell tehát tudomásul vennem, hogy egy kortárs regény ezeket az izgágákat nem fogja fölbosszantani. De hagyjuk a szélsőségeseket, mert számítok viszont a nézeteimmel vitatkozó bírálatokra – nyilván nem annyira esztétikai, mint világnézeti alapon – végtére is regényem a nemzet sorskérdéseit tárgyalja. Eddig azonban csak egyik hajdani kiadói szerkesztőm vádaskodásait olvashattam. Ez elszomorított, mert ő, aki mindig ragyogóan értett az irodalom nyelvén, képzeletemben egyike volt azoknak, akiknek ezt a könyvet a mondanivalójával egyetemben, ha mondhatom úgy, térítő szándékkal is írtam. Másokkal talán több szerencsém lesz, miközben tudom, hogy nem lehet egyszerre mindenkinek tetszeni, de nem is szabad erre törekedni.
Mátraházi Zsuzsa

Závada Pál: Idegen testünk
Magvető Kiadó, 391 oldal, 2990 Ft

 

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2018/4.ÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés