Petrik Adrien építész, első három könyvében bemutatta az olvasóknak – az első kötet, az Asszony és háza alcímét idézve – a saját Toszkánáját, amelynek a folytatásaként jelent meg A másik kert és A hideg szóda élvezete… Most jelent meg legújabb könyve: Tudok és tudhatok repülni, alcíme szerint egy szerelem email-regénye.

–  A negyedik könyve mennyire tér el a korábbiaktól? Témaválasztásában, stílusában?
– Alapjaiban tér el. Nem rólunk szól, házról, kertről, macskákról, és nincsenek benne képek. Még receptek sem. A téma a szerelem. Hogy hogyan éljük meg – vagy rejtjük el – az érzéseinket, mennyire tudunk, merünk, őszinték lenni magunkkal. Két felnőtt, házasságban élő ember kapcsolata. A történet e-maileken keresztül bontakozik ki. Sok utalással, sok áthallással, félreértések és átértelmezések közül.

– Teljes mértékben fikció vagy van valamennyi valóságalapja?
– Fikció amennyiben a szereplők kitaláltak, és valóságos, amennyiben a szituáció és a történet mindennapos.

– Miért fogalmazódott meg önben a történethez ez a forma?
– Mivel a nő az, aki kezdeményez, és mivel ő a bátrabb, adódott, hogy olyan utat választ, a levelezést, az elektronikus levelezést, ami több irányba vihet. Amiből ki lehet keveredni sértetlenül. Mert nincsenek határozott céljai, enged teret a lehetőségeknek, csak figyeli a dolgok alakulását, magában is és a másikban is. Sokáig akármi lehet. Bármerre fordulhat a helyzet. És nem is fogalmazódik meg elvárás, egyik részről sem. Aztán létrejön a sodrás, ami elvisz. Magával ragad.

– Meséljen kicsit a két karakterről, Návay Eszeterről és Ezár Jánosról...
– Két különböző hozzáállás egy szituációhoz. És kicsit fordított. Eszter bátor és lendületes. Kezdeményező és csábító. A szerelem meg olyan, mint az eső. Egyszer csak van. És nem nagyon lehet ellene tenni, esik megállíthatatlanul. Az egyetlen dolog, hogy el lehet fojtani. Ellehetetleníteni magában. János meg is teszi. Lemond róla. Tudja, hogy mindent kibír, hogy ki lehet bírni. Józan, megfontolt, és fontosabb neki a konszolidáció, mint az érzései. Tulajdonképpen kétféle reakció, és éppen nem tipikus.

– János miért a lemondást választja?
– Mert egyszerűen falhoz állítják. Döntés elé. Teljesen sztereotip eset, ez korántsem lelki jellegű, nem a lelke telik meg, egyszerűen ő az, aki a kényszer hatására a szokásos utat választja. Megköti a kompromisszumot, elsősorban magával. Még hitegeti kicsit magát, de tulajdonképpen becsapja.
Csernus Imre ír erről a választásról, »hogy a szerelme helyett a családját választotta, valójában csak látszólag tette ezt, egész egyszerűen gyáva volt bevállalni, amit tényleg szeretett volna. Nem merte megélni az adott szituációt, az adott pillanatot. Nem merte bevállalni. Helyette becsapta magát, elhitette magával, hogy boldog, pedig nagyon nem az. Önbecsapás az egész. De az ember menthetetlenül feleszmél, s egy vacak reggel arra ébred, hogy azt kérdi magától: „Boldog vagyok? Ha igen, akkor miért nem mosolygok? Miért sírok olyan sokat?” Az ember gyakran azt hiszi, hogy adott szituációban jól dönt, de később kiderül – felismeri vagy mások reflektálnak rá –, hogy megkeseredett. Kérdem én: miért csapjuk be magunkat?«
A tisztesség és az erkölcs nevében és fedezete alatt hazudik, elsősorban magának, mert addig terjed a hatásköre, az ereje, mert ezzel nem kell elszámolnia senkivel.

– János a már említett módon konszolidált, művelt és olvasott férfi, mégsem fordít túl nagy figyelmet és energiát a levelei helyesírására, központozására. Ezzel árnyalja és bizonyos szempontból gyengíti a karaktert. Miért döntött így?
– Nekem az a tapasztalatom hogy a férfiak nagy része nem olvassa vissza a leveleit, üzeneteit, és elküld egészen hibás, alig olvasható leveleket. Ebben az esetben ez a főszereplő korára is utaló momentum, amennyiben nem egy cyber-gyerek. Felnőtt fejjel tanulta meg ezt a kommunikációs formát, keményen küszködik a finomságaival, egyáltalán nem otthonos benne. Nem szándékoztam gyengíteni a karaktert, éppen hogy inkább függetleníteni az egész e-mail-írásos formától. Hogy nem számít, az olvasottság, a műveltség és a briliáns (egyben autisztikus) gondolkodásmód szempontjából, hogy ezt a technikai rendszert nem uralja. Ebben megerősítést nyer azzal is, hogy a kézírása hibátlan, rendezett, gyönyörű, és a gépelt levelekben benne maradt hibák nem helyesírásiak, hanem elütések, ügyetlenségek, számítógép ismereti hiányosságok, idegenkedés, amik amúgy korlátai, gátjai csak a szellem szárnyalásának.

– A regény címadó mondata a szerelmi sodrás tetőpontján hangzik el, abban a pillanatban, amikor a szenvedély mindkettejükben lobog és minden megvalósítható, megélhető. Mennyire kulcsmondata, kulcsmozzanata ez a szövegnek?
– Kulcsmondata. Tudni repülni, nagy dolog. Sokféle módon előkerül a történetben. Álomban, tényszerűen a valóságban, mint egy realizálódott vágy és persze a szerelem eufémiájaképpen is. És magában mégis kevés a tudás. Meg kell engedni magunknak, hogy repülhessünk. Mindenek ellenére. Mindennel dacolva, harcolva, vagy csak önfeledten, vagy szemet behunyva, a vakmerőség bátorságával, semmit sem törődve a következményekkel, a félelmekkel, a megítéléssel.

– Ha egy szót vagy mondatot mondhatna, melyik lenne az, amely ön szerint a történet elolvasása után az olvasóban mélyen megmarad?
– Hogy a szerelem jó dolog.

– Számos magyar és világirodalmi idézet gazdagítja, mélyíti a könyvet.  Ezek a sorok az ön életében is fontosak?
– Nagyon fontosak. Az egyik tesztolvasóm, a médiagurum, azt mondta, nagy ötlet, írjak ilyen kis helyes szerelmi történeteket médiacsomagok köré, és így egyben eladhatókká lesznek. Viccen kívül, a helyzet az, hogy saját maguk jellemzésére, megismertetéséhez választanak a szerelmesek verseket, zenéket, könyveket, képeket, amelyekkel átfogóbban és szemléletesebben bemutathatják magukat. És persze, ezek mind az elsőszámú kedvenceim.

– Mit hozott az életébe az írás?
– Amikor házat tervezek abban elég kicsi ideig tart az a fantasztikusan jó rész, amikor egyedül vagyok a gondolataimmal, és a ceruzámmal, és a képekkel a fejemben, és azt csinálok, amit csak akarok. Aztán jönnek a megrendelők, a hatóságok, a szabályozások, a kivitelezők, néha még a gravitáció, meg az anyagtulajdonságok is beleszólnak. Az írásnál nem kell semmi, csak a papír meg a ceruza, és tulajdonképpen az utolsó percig, végtelenül sokáig az az idő tart, amíg egyedül vagyok, és kedvemre azt csinálok, amit csak akarok, bárhol, bármikor, bármeddig. Szeretem.
Illényi Mária

Petrik Adrien: Tudok és tudhatok repülni
Fekete Sas Kiadó, 392 oldal, 3800 Ft