Könyvhét 2022
Móra Kiadó
MONDJAD MÉG!
Mélytengeri Mentőcsapat
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
Babák magyar
népi viseletben
Móra Kiadó<br>MONDJAD MÉG! Mélytengeri Mentőcsapat Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék Babák magyar <br> népi viseletben
Könyvhét folyóirat

A civilek a Kádár-korban is ellenálltak – beszélgetés Kenedi János „iratfelmérővel”

Mátraházi Zsuzsa - 2015.09.15.

Az állambiztonsági iratok egyik legjobb ismerője, mi több: feltárója, Kenedi János a 2000 óta megjelent írásaiból tesz közzé válogatást Hálózati munkára nem alkalmas című kötetében, amely az éppen az ezredfordulón megjelent, K. belügyi iratfelmérő jelentése a kastélyból című hasonló összeállítás folytatásának tekinthető.

– Friss fejleményre kérem a reagálását, amelyet a könyv még nem érinthet: sok évtizedes eddigi kutatásai során bármely korban vagy akár külföldön találkozott-e a titkosítás itthon most bevezetett módjához hasonlóval, miszerint a közérdekű adatok igénylőjének fizetnie kell a szolgáltatásért?

– Ilyesmivel még sohasem találkoztam a nemzetközi szakirodalomban, de szerintem nem is létezik hasonló. Valójában itthon sem létezhetne, mert a magyar adatvédelmi törvény és ennek alkotmánybírósági megerősítése kizárja ezt a lehetőséget. Ezek a közérdekű iratok közgyűjteménybe küldendők, a közgyűjtemények fenntartásáért az állampolgárok adót fizetnek, és nem lehet velük kétszer megfizettetni azt, ami alanyi jogon járandóságuk. A mostani, párját ritkító magyar eljárás ellenkezőjéről azonban van tudomásom: 1997-ben az Amerikai Egyesült Államokban ötven dokumentum híján felszabadították, nyilvánossá tették a néhány százmilliónyi hidegháborús iratot. A másik nagyhatalomnál szintúgy: A KGB-iratokat is tartalmazó Orosz Elnöki Irattár már 1991 óta kutatható, és az anyagok nagy részét feltöltötték és még ma is folyamatosan töltik fel a bárki számára hozzáférést biztosító orosz internetre.

– Miért toporgunk Magyarországon 25 éve egy helyben, vagy, ha esetleg lépünk, akkor visszafelé?

– Ez annak az 1990 óta folyamatosan érvényben lévő uralkodói érdekrendszernek a tükröződése. Valójában nem tényeket akarnak elleplezni, mert azok mára rég elavultak. Inkább személyek védelmében működik továbbra is a titkosítás. A hivatalosan 1989. október 23-án megszűnt III. Főcsoportfőnökség munkatársainak több mint a felét vezető tisztségben vette át a három jogutódszolgálat, amelyet Tóth Andrásnak a polgári titkosszolgálatokért felelős akkori államtitkárának 2005-ben tett nyilatkozata támaszt alá. A titkosítást tehát a rendszerváltás előtti „titoknokok” működtetik, akik nem szívesen adják ki egykori munkatársaik nevét. Ahogy A törvényszerinti titkosítás gyakorlata című írásban is említem, elvben nem tartom képtelenségnek magát a titkosítást, csak nagyon alaposan meg kell indokolni, hogy miért van valami elzárva a nyilvánosság elől. A 2007-2008-ban működött szakértői bizottság megállapította, hogy az iratok 28,5 százalékát adták át a Történeti Levéltárnak, és a bizottságban, amely ezt az átadási folyamatot vizsgálta, arra jutottunk, hogy nemcsak a dossziék hiányosak, hanem a kutatás szempontjából ezeknél sokkal fontosabb, levéltáros kifejezéssel élve „szálas” iratok, osztályiratok nagy része sincs meg.

– Megsemmisítették, vagy esetleg, ahogy a városi legenda tartja, hazavitték a fellelhetetlen dokumentumokat?

– A hazavitelt, mint feltevést ismerem, de kézzel fogható tényként sose találkoztam vele. A munkamódszerem olyan, hogy használom azokat a naplókat, szolgálati jegyeket, amelyeket az 1989. október 23-ig az akkori törvények szerint legális Állambiztonsági Operatív Nyilvántartó őrzött. Azoknak az iktatószámaiból megállapítható, hogy az egyes iratok, amelyeket az osztályok tervbe vettek, és amelyeket leadtak náluk, megvoltak-e az ötévenkénti rendszeres felülvizsgált alkalmával, vagy törvényesen megsemmisítették őket. Ezekből látható, hogy az Antall-korszak alatt kezdődött időszakban, pontosan 1990 és 1995 között sokkal több iratot semmisítettek meg, mint 1989. december 22. és 1990. január 6. között, abban a periódusban, amelyet Dunagate ügynek szoktak nevezni.

– Az utószóban azt írja, hogy csak segédanyagokat szolgáltat azoknak, akik a szép- vagy tényirodalomban, egyéb művészeti alkotásokban szeretnék feldolgozni az ön által kutatott korszakot. Ennek azonban ellentmond könyvének Jó ember kerestetik című fejezete, amelyben többek között a szamizdatokat rejtegető Simó Jutkának, a forradalmat 1956. október 17-én kezdő Hajnóczy Körnek, a Széchényi Könyvtár hosszú időn át kutatóhelyéül szolgáló olvasótermének állít emléket. Nagyon jó, hogy ott van ez a szépirodalmi kicsengésű fejezet a tudományos tényeket feltáró könyvben. De hogy került bele?

– Az volt a szándékom, hogy egy másik aspektusát is érzékeltessem az 1945 és 1989 között működött diktatúrának, hogy ne hiányozzanak az összegzésből az olyan emberek, akik az állambiztonsági szolgálat számára nem bizonyultak „alkalmasnak”. Vagyis megmutassam, hogy lehetett nemet mondani, lehetett kibújni a feladat alól, lehetett egészen más magatartási formát fölvenni, mint amilyet a megfélemlített lakosságra az állambiztonsági szolgálat rákényszerített. Nem akartam, hogy olyan sötét legyen a könyv tartalma, mintha csak az az egy, „ügynökoldal” létezett volna. Mindig voltak a diktatúrával szemben civilek, akik, ha nem is a politikai ellenállás illegális formáit választották, de a normális életvitelükhöz tartozott, hogy szolidárisak voltak az üldözöttekkel, a segítség különböző formáit nyújtották. Az ő világuk is része a történelmi tudatnak, a történelmi megismerésnek. A nem egyoldalúan sötét leírás különösen egy olyan korszakban fontos, amelyik gyűlölködéssel és ítélkezéssel van tele. Ezért meg akartam bontani a véres oldal egyoldalú ábrázolását.

– Miért váratnak magukra a Kádár-koraszak történéseit szinte tudományos alapossággal feltáró nagyregények és filmek, amelyeket ön is hiányol a könyvében?

Egyszerűen érthetetlen, hogy miként lehet negyed évszázaddal a rendszerváltás után a művészetekből kihagyni ezt a majdnem ötven évig tartó diktatúrát. Nemzetközi összehasonlításban az ilyesfajta közérdekű ismeretek csak Magyarországon nem kerültek át a szépirodalom körében, márpedig ez ennyi idővel a rendszerváltás után elvárható. Olyasmire gondolok, mint Déry Tibor Befejezetlen mondata, amely igazi nagyregény. Ha ma egy diák kíváncsi rá, milyen volt az élet az 1920-30-as években, akkor ebből a műből ezt inkább megtudja, mint az évenként változó, és egyre hamisabb tankönyvekből. A torzítások miatt nagyon nehéz lesz a társadalomnak visszatalálnia a valós értékrendhez, évtizedekre vagy még többre lesz hozzá szükség.

Mátraházi Zsuzsa

Kenedi János: Hálózati munkára nem alkalmas. K. belügyi iratfelmérő újabb jelentései
Magvető Kiadó, 212 oldal, 3290 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2022/2.ÉS Páratlan oldalKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó leszmacskarácsony
Belépés