Könyvhét 2022
Móra Kiadó
MONDJAD MÉG!
Mélytengeri Mentőcsapat
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
Babák magyar
népi viseletben
Móra Kiadó<br>MONDJAD MÉG! Mélytengeri Mentőcsapat Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék Babák magyar <br> népi viseletben
Könyvhét folyóirat

Mára „beérett” a megjósolt filmes válság – Gál Mihály a moziélményeinket megszabó bizottságról

Mátraházi Zsuzsa - 2015.09.04.

Gyerekkorától filmrajongó a szerző, Gál Mihály, aki „civilben” a Gondolat Kiadó titkára és szerkesztője. Látván, hogy a filmekről sokan, sokat írnak, de a filmforgalmazással alig-alig foglalkoznak, a kultúrtörténet e feltáratlan területére kalandozott: a Rákosi- és Kádár-korszakban létezett, a külföldi filmek magyar mozikba kerüléséről döntő vagy arra nemet mondó Filmátvételi Bizottság (FÁB) jegyzőkönyveit tekintette át és e testület dokumentumait tette közzé.

– Mióta kutathatók ezek a dokumentumok és jegyzőkönyvek, amelyek révén a korabeli bizottsági tagok véleménye most elénk tárul?

– A Film-főigazgatóság és a filmvállalatok levéltári anyagai ismereteim szerint sosem voltak titkosítva. Ennél magasabb, minisztériumi szintű dokumentumok is kutathatók a szocializmus évtizedeiből, kizárólag az állam- vagy szolgálati titkot tartalmazó, úgynevezett „minősített iratokat” szokták a levéltárosok kiemelni a dobozokból. Ilyenek az általam átnézett anyagban nem is igen voltak. Nehézséget az okozott, hogy nem minden jegyzőkönyv található meg a levéltárban, s a Mokép irattárában a jelenlegi igazgató finoman szólva közönyössége miatt nem tudtam kutatni. Sok anyaghoz magánemberek segítsége révén jutottam csak hozzá, amiért igen hálás vagyok nekik. Az 1968 előtti időszak így is fehér folt maradt.

– Nem volt teljeséggel titkos bizottság ez a maga korában sem, legföljebb olykor az összetétele. Akkoriban nem tűnt föl, csak az ön összegzését olvasva derült ki számomra, hogy mennyi polémia zajlott a sajtóban akkoriban ezekről a „filmelhárítókról”. Vagy ez csak így, sűrítve látszik soknak, az idő tájt eloszlott évek és orgánumok között?

– Úgy fogalmaznék: nem tárták a a nyilvánosság elé a FÁB tagjainak névsorát, mégsem nevezném titkosnak. Újságírók, kritikusok rendszeresen jártak az átvételi programokra, s alkalomszerűen rengeteg szakértő is megfordult a film-főigazgatósági kisvetítőben. Tehát éppenséggel lehetett arról informálódni, hogy kik vesznek részt a bizottság munkájában, ez mégsem került be a köztudatba, amiben közrejátszhatott az, hogy a folyton legendákra éhes átlagembereknek a tagok neve nem sokat mondott. Igazi „nagyágyúk” a FÁB-ban nem fordultak meg. A könyvben olvasható sajtóvitákon kívül a rádióban, a televízióban is többször eszmét cseréltek a filmátvételről, de azt azért nem lehet állítani, hogy a csapból is ez folyt volna akkoriban.

– Tényleg szándékosan froclizták Nyugaton egyesek a könyvéből vett példák szerint Spielbergtől a Chaplin- vagy a Walt Disney-filmek jogtulajdonosaiig a szocialista országokat a magas árral, az itteni körülmények miatt teljesíthetetlen feltételekkel?

– Nem hinném. A nyugati forgalmazók alapvetően üzletet akartak kötni, persze előnyöset. Számukra egy tízmilliós ország nem jelentett valódi piacot, és nem értették a magyar forgalmazási szisztémát sem, azt például, hogy az állam dotálja a mozijegy árát. Időnként fölmerült, hogy fix összegű helyett százalékos jogdíjat kérnek, amit a Mokép nem kívánt elfogadni, nehogy megpróbáljanak beleszólni az adott film hazai forgalmazásába. De a külföldi partnerek sem erőltették a százalékos rendszert, miután megismerték az akkori jegyárainkat.

– Egyáltalán magasak voltak a tőlünk kért árak az akkori nemzetközi piacon? A 101 kiskutyáért 3000 dollárt kértek 1963-ban, A dzsungel könyvét és a Mary Poppinsot 1972-ben10 000 dollárra taksálták.

– A jogdíjakat akkor is, manapság is a lakosság, illetve a nézők számához szokták igazítani. A Disney-filmek és más nagyszabású alkotások esetében megtérült volna a magasabb jogdíj, de könnyen lehet, ha a magyar fél enged a követeléseknek, az széles körű áremeléshez vezet. Bizonyos filmek esetében érdemes lett volna hamarabb rugalmasabbnak lenni. A hetvenes évek végétől aztán már egyre inkább ki is fizették az emelt összegű jogdíjakat.

– Összességében milyennek ítéli a korabeli bizottsági döntéseket?

– Ebben a kérdésben sem helyes általánosítani. A bizottság munkájában részt vevők közül sokan hivatásuknak tekintették a filmszakmát, és valóban értettek hozzá, ez a jegyzőkönyvbeli hozzászólásokból is kiderül. Felismerték, melyik alkotás értékes, vagy melyik lehet anyagilag sikeres. Ugyanakkor meg kellett felelniük bizonyos politikai elvárásoknak, amelyeket senki sem vett igazán komolyan. Fent állandóan kidolgozták az „irányelveket”, aztán a gyakorlatban mindenki hazudott lefelé és felfelé is, s közben magában gondolt, amit gondolt. De attól még, hogy egy téves ideológia szolgálatában álltak, nem voltak hülyék, akik a korszak kultúrpolitikáját meghatározták. Aczél György pontosan tudta, mi az érték, és mi nem az, melyik alkotóval fontos ápolni a kapcsolatot, s melyikkel fölösleges.

– Hogy talált rá a címlap-karikatúrára?

– A borítórajzot magam készíttettem egy kortárs alkotóval. A régi Ludas Matyi politikai karikatúrái lebegtek a szemem előtt, s Pápai Gábor maradéktalanul megvalósította az elképzelésem. A kötet lektora, Dimitrov Sándor barátom javasolta, hogy ne csak a Filmátvételi Bizottság tagjait rajzolja meg a grafikus, hanem néhány rendezőt és színészt is, így még szellemesebb lett a címlap.

– A mai magyar közönség filmes ízlésére rányomják-e a bélyegüket az akkori bizottsági döntések? Természetesen idősödnek, akik akkor mozilátogatók voltak, de a maguk élményét valamiként óhatatlanul átörökíthették a következő generációkra.

– Nem hiszem, hogy a Kádár-korszak műsorpolitikájából ma bármi is éreztetné a hatását. Legfőképpen azért, mert az utóbbi negyedszázadban egyáltalán nincs műsorpolitika; a piacot teljes mértékben liberalizálták, annak minden előnyével és hátrányával. Azt sem szabad elfelejteni, hogy „a filmművészet általános válsága”, amelyről Gombár József egykori Mokép-igazgató hetvenes évekbeli beszámolójelentéseiben mai szemmel talán kissé túlzottnak talált módon fogalmazott, az utóbbi egy-másfél évtizedben valóban bekövetkezett; napjaink filmalkotásai megsínylik a huszonegyedik század túlzott technicizmusát.

Mátraházi Zsuzsa

Gál Mihály: A vetítést vita követte. A Filmátvételi Bizottság jegyzőkönyvei 1968-1989
Gondolat Kiadó, 760 oldal, 6 000 Ft

 

 

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2022/2.ÉS Páratlan oldalKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó leszmacskarácsony
Belépés