Könyvhét 2021
Nem kötelező,
szívből ajánlott
könyvek
Mélytengeri Mentőcsapat
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Osvát Ernő
Aforizmák
Nem kötelező,<br>szívből ajánlott<br> könyvek Mélytengeri Mentőcsapat Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Osvát Ernő <br> Aforizmák
Könyvhét folyóirat

Kőszív és szívszerelem Szegedi Katalin életében

Mátraházi Zsuzsa - 2015.02.23.

A térhatású illusztráció titka

A nyaralásból is hazakívánkozott már gyerekkorában is az azóta az USA-ban, Olaszországban, Dél-Koreában és persze itthon szintén sokszorosan díjazott könyvillusztrátor, ha annak idején szülei az útra nem csomagoltak be kellő mennyiségű rajzeszközt. A középiskola után csalódásként élte meg, hogy az Iparművészeti Főiskolán felvétele évében nem indult animáció szak, mert akkor éppen a rajzfilmkészítés vonzotta. Végül is jól döntött a sors; Szegedi Katalintól tudom, hogy a könyvillusztrálás az igazi szívszerelme. A General Press egyik sorozatához például már tízéves szerződéssel kötődik. De nem volt ez mindig így.

– A diploma után évekig csak tengődtem, akár takarításból is – mesél pályakezdése buktatóiról. – Hamar kiderült, amikor rajzot tanítottam, hogy nem vagyok pedagógusalkat. Nagyon élveztem viszont, amikor a Kolibri Színházban dolgoztam bábtervezőként. Mindent teljes erőbedobással csinálok, így az olvasópróbától az utolsó előadásig mind a két rám kiosztott darab sorsát végigkövettem. Pilinszky János A nap születése című műve volt az egyik, Novák János rendezésében, a másik a Horváth Péter által színpadra állított Május 35. A fiam megszületése után csak csodálni tudtam azokat, akik család mellett is vállalják a színház nehezen élhető ritmusát, de magam erre nem voltam kapható. Gondoltam, itt az ideje, hogy megvalósítsam régi vágyamat.

– A „bábozás” után könyvműhelyeknél kezdett kopogtatni?

– Szétküldtem minden akkor létező könyvkiadónak egy értesítőt, mellé önéletrajzot és egy grafikámat. Nagy csönd volt a válasz, de negatív visszajelzések is érkeztek: egy-egy giccses munkát küldtek mutatóba, hogy na, majd ha ilyen szépen tudok rajzolni, akkor jelentkezzem újra. Két kiadó, a General Press és a Móra szavazott nekem, a pályakezdőnek bizalmat, és a kapcsolat a mai napig tart.

– Már akkor is megvoltak a jellegzetes, nyújtott, sokszor szomorkás arcú figurái?

Valamennyire megmutatkozott ez a jellegzetesség, de nem úgy, ahogy mostanában látszik. Lassan fejlődő személyiség vagyok. A kezdet kezdetén leginkább az akvarelltechnikát szerettem, de egy idő után kicsit meguntam, és elkezdtem akrillal festeni. Aztán a kollázstechnika lett a kedvencem, kimerészkedtem általa a térbe. A jelenlegi munkáim már eléggé háromdimenziósnak mondhatóak.

– Hogy tudja kollázzsal elérni a háromdimenziós hatást?

– Évek óta gyűjtögetek kacatokat, és előbb utóbb mind megtalálják a helyüket a képeimen. A legkarakteresebb munkám e téren Finy Petra Fűszerkatonája, amely a Cerkabella gondozásában jelent meg. Abban azt a játékot űztem, hogy kidobált, az időjárás viszontagságainak kitett anyagokat, mondhatni szemetet ragasztottam a képekre, és ezekből állt össze a művészi alkotás. Felhasználtam rozsdás, összetaposott konzervdobozt, egy kapa fejét, döglött bogarat. Örülnek a gyerekek, amikor felfedezik ezeket az apró részleteket.

– Szokott találkozni a gyerekolvasókkal?

– Elő-előfordul. Konkrétan író-olvasó találkozóra azóta hívnak, hogy felkérést kaptam egy velencei illusztrációs kurzuson való részvételre, ahová előzetes tervet kellett vinni, ezért megírtam a később itthon, a Csimota Kiadó Tolerancia sorozatában is megjelent saját mesémet, a Lenkát, amelyet később még a párja, a Palkó című követett. A találkozókon, miután felolvasom a mesét, kézműveskedünk is együtt a hallgatósággal. Az a legérdekesebb tapasztalat, hogy a gyerekek egyáltalán nem azok szerint a sémák szerint gondolkodnak, amelyeket a felnőttek igyekeznek rájuk erőltetni. Ennek egyik jó példája a G. Szász Ilonának a General Pressnél megjelent gyönyörű meséje, A Mindentvarró Tű. A történet jellegénél fogva azt találtam ki, hogy régi fotográfiákkal illusztráltam a könyvet. Természetesen közben festettem meg kollázstechnikával is ragasztgattam bele mindenfélét. Az egésznek borongós, barnás hangulata lett, de mondhatnánk nosztalgikusnak vagy melankolikusnak is. A felnőttek némelyike, pusztán azért, mert nem csiricsáré színekkel, hanem visszafogott pasztell barnákkal meg sötétebb tónusokkal dolgoztam, előszeretettel rásüti a bélyeget, hogy félelmetes, és nem adná a gyerek kezébe. Még mielőtt megjelent volna a kötet, egy iskolában teszteltem a hatást. Felolvastam a mesét, mutogattam a képeket. Csodálatos volt szembesülni vele, ahogy a gyerekekből feltört az őszinte, kirobbanó öröm: „hú, de gyönyörű”. A félelmetes szó eszükbe sem jutott.

– Hogy dönti el, hogy milyen sűrűn legyenek illusztrációk a könyvben, és azok milyen jellegűek legyenek?

– Szeretem tiszteletben tartani az író elképzelését. Azt gondolom, hogy miközben írja a történetet, a belső képi világából indul ki, és a rajzokon azt szeretné viszontlátni. Sokáig ezért féltem a kortárs szerzők műveitől. Tartottam tőle, hogy beleszólnak a munkámba. A szigorú tollbamondás nálam nem működik. Mindig azt kérem a kortárs alkotótól, hogy előzetesen ne mondjon semmit, ha majd elolvasom a kéziratot, az úgyis beszél az ő konkrét utasításai helyett. Nagyon örülök, mert minden ilyen alkalommal végül azt kérdezték: honnan tudtam, hogy pont ilyennek képzelték a figurát, a környezetet? Regény vagy antológia esetében úgy alakítom a kép és szöveg arányát, hogy viszonylag gazdagon illusztrált legyen a kötet, de ne kerüljenek túlsúlyba a grafikák.

– Kapja vagy választja a könyveket, amelyek cselekményét maga alkotta figurákkal, helyszínekkel kell láttatnia?

– Mára szerencsére már válogathatok is, mert annyi felkérést kapok, hogy némelyiket vissza is utasítom, vagy időhiány miatt, vagy azért, mert nem az én világomat képzelném el mellé. Ilyenkor magas színvonalon alkotó kollégákat szoktam ajánlani a felkérőknek. Az én világom is sokféle. Régebben csak a klasszikusokat szerettem, de ma már jóval nyitottabb vagyok a kortársak felé is, csak képviseljenek egyfajta marandó értéket. Szeretem a lelkiző meséket, de ugyanakkor a humort is. Beleolvasok a megkapott kéziratba, és két mondat után már tudom, hogy az az enyém-e, vagy sem. Olykor ajánlok is kiadnivaló műveket. A General Press tízkötetesre tervezett sorozatához, A gyermekirodalom klasszikusaihoz javasoltam például Wilhelm Hauff meséit. Gyerekkoromban ő volt a kedvenc szerzőm. A kis Mukkot, az Orros, a törpét követő harmadik, a Hauff-életművet befejező kötet, A kőszív a legkedvesebb számomra. Világéletemben szerettem a szomorkás, borongó hangulatú, kicsit sejtelmes, akár még félelmetes hangulatúnak is mondható meséket. Szénégető Péter, aki elégedetlen azzal, hogy folyton csak koromban él, sorsa jobbrafordulásáért cserébe eladja a lelkét Hollandus Mihálynak. Meggazdagszik ugyan, de kővé válik a szíve. A vége persze jó a történetnek, de az most maradjon titok.

Mátraházi Zsuzsa

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Őszi Könyvhét – hármat egy csapásra

Ha „negyedik hullám” nem szól közbe, a fesztiváli szezonra időzítve október 13-án megjelenő Könyvhetet három nagy könyves fesztivál leendő közönsége is lapozgathatja.

A Könyvhét 2021/2. számának címlapjaÉS Páratlan oldalKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó leszmacskarácsony
Belépés