Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Szerelmek keresztútján – Tasnády Fekete Mária

Szepesi Dóra - 2014.08.22.

Pusztaszeri László író-történész legújabb könyve Tasnády Fekete Mária szép-szomorú élettörténetének szálait göngyölíti fel, történelmi háttérrel, akárcsak Szeleczky Zitáról, Karádyról és Újszászyról írott korábbi művei.

- Bevezetőjében megemlíti, önnek mindig kell valami ihlet, hogy valakivel foglalkozzon.

- Megnéztem az Egy asszony visszanéz című filmet a tévében, egy repríz sorozatban, március, április táján, egyszer csak bekattant, hogy erről az emberről nekem írnom kell! Nem volt apelláta, meg kellett írni.

-  Karády mellett Tasnády Fekete Mária a másik típusú színésznő, de kevésbé ismert. Miért?

- Azért, mert életének a nagy részét nem Magyarországon töltötte. Németországban, német filmekben kezdte, később olasz, francia és spanyol filmekben szerepelt, eredeti nyelven.

- Ennyire jó nyelvérzéke volt?

- Valószínűleg egy különleges nyelvérzékkel rendelkező ember volt. Értelmiségi családból származott, édesapja orvos volt, beszélhettek otthon németül, aztán egy évet járt az egyetemre, magyar-német szakos bölcsészként Budapesten. Amikor kikerült Németországba, beszélnie kellett tökéletesen németül, hogyha az UFA elkezdte foglalkoztatni.

- A szépségversennyel végzetes kalandba keveredett, így indult a pályája, ami tulajdonképpen nem is neki való volt!

-  Sokkal törékenyebb lélek lehetett, mintsem erre termett volna, mivel véletlenül lett színésznő. Egy festőművész barátnője beszélte rá, hogy jelentkezzen a szépségversenyre. 1931-ben ő lett Miss Hungária. A díj egyik része nyugat-európai utazás volt, Párizs, Côte d'Azur, átvitték őket Algírba is, utána pedig Berlinbe. A végzetesség itt kezdődik, megismerkedik első férjével, Duday Brúnóval, aki, ma úgy mondanánk, produkciós igazgató az UFA filmgyárban.

- A második férj Radványi Géza - Márai Sándor testvéröccse, a Valahol Európában rendezője. Különös a lánykérés: a férjtől kéri meg a nő kezét!

-  Nem akarom minősíteni ezt a fajta viselkedést. Azon csodálkozom, hogy ez a német úr – aki magas rangú katonatisztként szerelt le az első világháború után -, nem hívta ki párbajra Radványit, vagy nem pofozta le az emeletről.

- Ez a kapcsolat sem felhőtlen. Sikeresebb Radványi, Mária pályája nem tud kiteljesedni.

- Kicsit pontosítanék: hol Radványi volt sikeresebb, hol a hölgy. A 40-es évek első felében, amikor Olaszországban éltek, Radványi forgatókönyveket írt, tehát ő nem volt „a” rendező. A színésznő viszont olyan népszerű lett Olaszországban, az 1942-es Velencei Filmfesztivál után, hogy az olaszok úgy emlegetik, „La Maria”, „A Mária”! Ugyanis a legnagyobb hazafias olasz filmben, a Benghaziban ő játszotta a nagy drámai főszerepet. Utána játszott egy spanyol nemzeti filmdrámában, ezzel meg a spanyoloknak lett a kedvence. Akkor költöznek haza egy időre, amikor Mussolini megbukik és zavarossá válik a helyzet. Játszott egy-két filmben még itthon, A beszélő köntösben is, amit Radványi rendezett. Jávor Pál és Kiss Ferenc voltak a partnerei. Úgy érzem, a férj örökké féltékeny volt a karrierje miatt. A háború után született egy közös gyermekük, 1947-ben véglegesen kimentek nyugatra, 1953 körül költöztek külön.

-  Volt-e a külföldi tartózkodásának politikai töltete?

- Nem volt. Ha csak azt nem nézzük, hogy a korabeli minősítés szerint, ha valaki a Szabad Európa Rádiónál dolgozott, már politikumot jelentett. De Mária kizárólag a bemondói feladatokat látta el, időnként irodalmi műsorokban felolvasott, az emigrációval nem tartott kapcsolatot.

-  A képszerkesztésben Wohlmuth Klaudia segített. Hogy sikerült összegyűjteni az anyagot?

-  A kutatást a Széchenyi Könyvtár Színházművészeti tárában kezdtem. Először átnéztem a kor vonatkozó sajtóját, ebben az esetben a színházi lapokat, majd a könyvtár gyűjteményéből sikerült kikeresni a kolozsvári színlapokat, két darab forgatókönyvét, amiben játszott, prózai színésznőként magyar nyelven. Az egyik Zilahy Lajos Fatornyok című darabja, egyszerre ment a Kolozsvári Nemzeti Színházban és a Budapesti Nemzeti Színház Kamaraszínházában, az Andrássy úton, ami most a Bábszínház. Kolozsvárt Tasnády Fekete Mária alakította a női főszerepet, Budapesten Tőkés Anna. Nagy szereposztás volt itt is, ott is. Játszott még egy azóta teljesen elfelejtett darabban, csak ajánlanám a színi direktoroknak, hogy elővegyék: Dario Nicodemi Az árnyék. Mária személyiségéről Makk Károlytól is nagyon sok mindent megtudtam. Radványi asszisztenseként egy évig náluk lakott. Élmény volt vele beszélgetni, akarta szintén, hogy a könyv megszülessen. Tőle és a szabad európás kollégáktól tudtam meg a legtöbbet. Ezenkívül Mária gyóntatójától, aki az idősek otthonában lelki gondozója volt. Mária ugyanis vélhetően bipoláris depresszióban szenvedett, időnként cél nélkül utazgatott, költekezett, majd bezárkózott. Láncdohányos volt. Konzultáltam szakemberekkel is, hogyan alakulhatott ki az a fajta elzárkózás, ami életének utolsó szakaszára jellemző. Nagy segítségemre volt Iván László professzor, kiváló pszichiáter és Zombori Judit pszichológus asszony, aki mindennapi oldaláról világította meg lehetséges személyiségvonásait.

- Ösztönös színésznő, természetes tehetség, mégis torzó ez az életmű. „Ő csak esendő ember volt egy embertelen évszázadban.” – írja róla.

- Életműve vélhetően nem rajta múlott, hanem a körülményeken. Olyan időszakban született és élte legproduktívabb életkorát, amikor végletes folyamatok zajlottak a világban.

Szepesi Dóra

Pusztaszeri László: Szerelmek keresztútján - Tasnády Fekete Mária életregénye
Kairosz Kiadó, 216 oldal, 3400 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés