Gyerekek, akiket nem szeretnek, gyerekek, akiket nem jól szeretnek, gyerekek, akiket elhagynak és nevelőintézetbe adnak. Anyák, akik gyereket nevelnek, anyák, akik feladják. Kisiklott emberi sorsok, szeretet nélküli életek. Pillanatképek 20. századi családokról falun és városon, parasztportákon, kispolgári és nagypolgári környezetben. Bíró Kriszta új könyve novellák és karcolatok lazán összekapcsolódó füzéréből áll, miniportrék tragikus emberi sorsokról.

- A fülszöveg szerint a kötet szereplői akár egyetlen család tagjai is lehetnének. Dédszülők és nagyszülők, apák és anyák,  gyerekek történetein át elevenednek meg a 20. század hétköznapjai. Vannak novellák, és vannak cetlik, te magad hívod őket így. Villanások, pillanatképek  családok életéből.

- Van a könyvben néhány hosszabb novella, amelyek más formában megjelentek már folyóiratokban. Amikor elkezdtem egymás mellé rakni ezeket a szövegeket, eléggé egy irányba mutattak. Azután lettek a cetlik. Azért cetli a műfajuk, mert voltak olyan történetek a fejemben, amelyek ezt a rövid, szikár mesélést tűrték jól, érzésem szerint így lett erejük.

- Néha az volt az érzésem, mintha színházban ülnék, és egy pillanatképet látnék, mondjuk az 1920-as évekből. Más történetek meg az időtlenségbe burkolóztak.

- Vannak jól körülhatárolható időszakok, mint például a hetvenes évek, amihez kapcsolhatók az én gyerekkori élményeim, de évszámokat direkt nem akartam belerakni. Azt akartam, hogy a történet beszéljen arról, hol vagyunk, és mikor.

- A történetek jelentős részében a gyerek szemszögéből látjuk a felnőttek világát és a saját sorsát. Olyan alapvető, időhöz nem köthető élmények jelennek meg bennük, mint a kiszolgáltatottság, az esendőség, a szeretetre vágyás, az eltaszítottság. Másrészt számos asszonysors bontakozik ki a történetekből: különböző korokban és élethelyzetekben, hogyan kell az asszonynak viselkednie a családban, szeretnie, tűrnie és elfogadnia.

- Örülök, ha ezt mind belelátod, de amikor dolgoztam ezeken a szövegeken, nem ilyesmin járt a fejem, hanem magán a történeten. Az érdekelt. Miért úgy mondja, miért azt mondja, miért bántja, miért nem bántja, miért nem mond ki dolgokat. Miként lehetne úgy elmondani valamit, hogy ne ítélet legyen benne, hanem megmutatás. Írás közben nem a köteten vagy a közönségen, illetve a lehetséges hatáson gondolkodom, úgy azért elég nevetséges volnék.

- Nemrég olvastam Tóth Krisztina Akvárium című regényét, amiben három generáció női (és férfi) sorsai fogalmazódnak meg részben egy gyerek szemüvegén keresztül, és a te kötetedben is mellbevágó kiszolgáltatottság és a sorsok előre elrendeltsége alapkoncepció. Mintha a téma benne lenne a levegőben.

- Ott van a regény az éjjeliszekrényemen, sok más olvasásra váró könyv társaságában. Például Nagy Gabriella Üvegház című kötete. Az is az általad említett kiszolgáltatottság-gyerekkor témát szedi szét.

- A Fércmű nagyon hatásos cím, és jól kifejezi a könyv szerkezetét.

- Már ott tartottam, hogy nagyon kellett a cím. Nem akartam sem a szövegből idézni, sem pedig családra és gyerekre utaló címet adni. Elkezdtem gondolkodni: a könyv darabokból áll össze, olyan, mint egy kirakós játék, de az nem jó címnek. Tovább gondolkodtam, olyan a kötet, mintha összefércelték volna, hoppá, akkor legyen ez: Fércmű.

- Mennyi idő alatt gyűltek össze a cetlik?

- Viszonylag hosszú idő alatt. A sűrűje az utolsó év volt. Rengeteget köszönhetek Ari-Nagy Barbarának, a szerkesztőnek. Vele együtt dolgoztam a nő Nyugat című produkcióban is, akkor ott ő dramaturg volt, hiszen ez a foglalkozása. De szerkesztőként is bárkinek bármikor ajánlom. Hihetetlen jó érzékkel nyesegetett, ahol kellett, vagy terelt új irányba, ha úgy érezte, szükséges. És persze rajta kívül a határidő is nagyszerű múzsa.

- Közben színésznőként is sokat dolgozol, az Örkény Színházban több darabban játszol, ahol például 2007 óta fut az Ibusár című monodráma a te előadásodban. A színészetet és az íróságot könnyű egyeztetni? Nem akar egyik a másik fölé kerülni?

- Mindegyik hozzám tartozik, mindegyik én vagyok.  Igényem van rá, szükségem van rá, ezt akarom csinálni.  Nem ritkaság, hogyha valaki kreatív foglalkozást választ, akkor társművészetekbe is átgyalogol. Számos kollégám fotózik például, vagy rajzol, ír.

- Azért színésznők közül most hirtelen egyet sem tudnék, aki szépirodalmat ír. Férfiak viszont vannak.

- Talán csak még nem látszanak. De a régebbiek közül Harmos Ilona például. Aki különben nagyon jó színésznő volt.

- Az irodalomhoz a színházon kívül mennyire van közöd? Láttalak többször a televízióban a nyugatosokról szóló irodalmi játékban, de például verset mondasz-e? Mert nem mindenkinek fekszik. Darvas Iván például kifejezetten nem szeretett verset mondani.

- Igen óvatos vagyok a versmondással.  Verset mondani óriási felelősség. Ritkán érzem úgy, hogy a vers bennem van. Vagy az is lehet, hogy még nem vagyok elég érett rá. Vagy nem olyan az alkatom. De most például az Örkényben készülünk egy versműsorra, amiben az egész társulat szerepel. Anyám tyúkja munkacímen emlegetjük, Mácsai Pál rendezi majd.

- A Fércműből volt már felolvasóest, vagy közönségtalálkozó?

- A könyvbemutatón Szandtner Annát kértem meg, hogy olvasson fel a könyvből részleteket. Valahogy az ő hangján hallottam ezeket a történeteket.

- Mennyire állsz érzelmesen a szövegeidhez?

- Nyilván nem tudok objektív maradni. De már itt van a kész kötet, amire valamivel tárgyilagosabban tudok ránézni, mint nyolc hónapja, amikor még csak egy rakás fájl volt a gépben.

Szénási Zsófia

Bíró Kriszta: Fércmű
Ab Ovo Kiadó, 160 oldal, 2150 Ft