Túl a Maszat-hegyen él boldogan feleségével és két kisgyermekével Varró Dani, aki jól emlékszik arra, milyen volt gyermeknek lenni, talán ezért tud olyan felhőtlenül játszani a szavakkal gyermek- és felnőtt olvasók örömére. Nemrég új verses kötete jelent meg (Nem, nem, hanem…), amelyhez „szerzőtársul” újfent kisfiát, az időközben háromévessé cseperedett, Misit választotta.

- Fontos-e, hogy egy gyerekkönyv humoros, vicces legyen?

- Nem feltétlenül, bár én személy szerint gyanakszom azokra a könyvekre, és azokra az emberekre is általában, akik véresen komolyan veszik magukat. Nem kell mindennek röhögtetően viccesnek lennie persze, de ami teljesen humortalan, olyat én nem szívesen olvasok se magamnak, se a gyerekeimnek. A gyerekek humora egyébként nagyon más, mint a felnőtteké, egészen meglepő dolgokat találnak viccesnek. Például az én három éves kisfiam, ha nagyon vicces akar lenni, akkor túl sokat lapoz.

- Egy Varró Dániel gyerekkönyvnek szükségszerűen humorosnak kell lennie?

- Nem szoktam arra gondolni, hogy na, most valami humorosat írok. És közben sem veszem észre, hogy, jaj de humorosat írtam. Többször meglepődtem már, hogy olyasmin, amit én egyáltalán nem szántam viccesnek, mondjuk egy felolvasáson, hahotázott a közönség.

- Milyen értékeket tart fontosnak egy gyermekeknek szánt könyvben?

- Ugyanúgy, mint egy felnőtteknek szánt könyvben, az irodalmi érték számít egyedül. Magyarul, az a fontos, hogy jó legyen. Mert a gyerek mindenevő, ugyanúgy beveszi a gagyit is, és nagyon fontos, hogy ne rontsuk el az ízlését mindenféle ócskaságokkal. Az is fontos, de ez az én definícióm szerint benne van a „jóban”, hogy a szülőnek is élvezetes legyen a gyerekkönyv, hiszen ő olvassa fel. Tudvalevő, hogy a kisebb gyerekeknek nem lehet minden nap más mesét olvasni, ők ugyanazt a mesét akarják hallani akár hetekig minden áldott este, van, hogy egymás után többször is. Ha egy szülőnek százszor fel kell olvasnia egy könyvet, akkor nem mindegy, hogy az neki tetszik-e, vagy halálra idegesíti.

- Gyerekeknek szánja-e egyáltalán a költő a verseit?

- Ez megváltozott azóta, hogy van saját gyerekem. Azelőtt is írtam gyerekkönyvet, de őszintén bevallom, hogy főleg a saját szórakoztatásomra. Mondják is a kritikusaim, hogy a Túl a Maszat-hegyennek maximum a sznob óvodások lehettek a célközönsége.
Amióta saját gyerekeim vannak, eleve ők adják az ihletet, a témát, és azt is sokkal jobban tudom, hogy mi érdekli őket, mit találnak viccesnek. Ez persze nem garantálja, hogy jobb gyerekverseket írok. Sőt, bizonyos szempontból könnyebb volt addig gyerekeknek írnom, amíg nem volt sajátom, könnyebben fújtam a gyerekekkel egy követ. Ez a dolog másik oldala. Most már oda kell figyelnem, hogy ne legyek túl „szülős”, és ne csupa olyasmit írjak, hogy „Ha billegsz a széken, és felborulsz hátra,/mekkora púp nő a fejed búbjára?”

- Minden egyes kötettel nő a népszerűsége és a rajongók elvárása. Érzi ezt a népszerűséget? Nem nyomasztó?

- Nem érzem mindennapi szinten. Általában csip-csup hétköznapi dolgokkal vagyok elfoglalva, meg hogy szorítanak a határidők. Aztán ha eljutok valahova, ahol találkozhatok olvasókkal, vagy megismer egy nagymama a villamoson, és ad egy csokit, mert én vagyok a Varró Dani, és az unokáival sokat olvasnak engem, hirtelen mintegy álomból fölocsúdva rájövök, hogy hát én egy ismert ember vagyok, és engem sokan olvasnak, és szeretnek, és akkor két percig ennek örülök. Aztán visszazuttyanok a szürke hétköznapokba.

- A Túl a Maszat-hegyen óta rövidebb verseket tartalmazó kötetei jelennek meg. Kíváncsi lennék, mi lehet ennek az oka?

- A legutóbbi könyv azért rövid, mert a három év körüli gyerekek, amilyen az én kisfiam is, azokat a könyveket szeretik, amikben sok a kép, és kevés a szöveg. Egy szuszra elolvasható, esti mesének pont megfelelő hosszúságú könyvet akartam írni, amiben minden le van rajzolva. Mert Misi fiamat például kifejezetten zavarja, mikor egy mesekönyv egyik oldalán nincs lerajzolva az a szereplő, akiről a szövegben szó van. Hol van, elbújt? – kérdezi ilyenkor.

- Mi ihlette a Nem, nem, hanem... könyvet? Benne volt ebben is Misi keze (vagy lába)?

- Teljesen Misinek írtam, be kell valljam, és az illusztrátor, Agócs Írisz is Misit rajzolta meg benne. Sőt, még kis képi poénokat is elrejtett Misi számára, például, hogy a nagymama 59-es számú rénszarvassal érkezik hozzánk (mert az 59-es villamos vonalán laktunk).

- Hogyan folytatódik a közös kaland? Készül-e újabb apa-fia kötet?

Feltehetőleg. A legvalószínűbb, hogy egy új mondókáskönyv, a címe talán az lesz, hogy Akinek a kedve dacos.

Pompor Zoltán

Varró Dániel - Agócs Írisz: Nem, nem, hanem
Manó Könyvek, 40 oldal, 2490 Ft