Színházi szemle
Osvát Ernő
Aforizmák
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
Macskarácsony
A hanta banda -
Őskori kaland
Osvát Ernő <br> Aforizmák Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék Macskarácsony A hanta banda -<br>Őskori kaland
Könyvhét folyóirat

Párkapcsolati történetek – Nyáry Krisztián

Jolsvai Júlia - 2013.05.16.

Nyáry Krisztiánt nem kell bemutatni, az irodalomkedvelők minden bizonnyal ismerik nevét a Facebookról, ahol ma már húszezren követik posztjait. Rövid írásaiban írók, művészek életének egy epizódját festi fel visszafogott színekkel, és mégis hatásosan. Most összerakott karcolataiból egy csokorra valót, melyek segítségével némi bepillantást nyerhetünk a magyar írók szerelmi életébe.

– Miben más a két műfaj? Az internet és a könyv?

– A könyv és facebookos posztok alapvetően más műfajúak, más a funkciójuk. A Facebooknak az az előnye, hogy hozzá lehet szólni, élő közeg, folyamatosan lehet bővíteni. Amikor írok valakiről, számomra az a legnagyobb élmény, hogy két óra múlva jelentkezik az unokája, kéziratainak a gondozója, és kiegészíti valamivel az általam elmondottakat. Hagyományos módon publikáló szerzőnél ilyen gyors reakció nincs. Facebook-posztot azonban nem lehetne ajándékba adni, a most megjelent kötetet viszont igen.

– Állítólag léteznek titkos gyűjtemények, melyekben összegyűjtötték a posztjait.

– Igen, én is kaptam ilyet, valaki készített belőlük egy szamizdat könyvet. A kötet hasonló ehhez: a Facebookon olvasható szövegeket tartalmazza kibővítve, kiegészítve levélrészletekkel, műrészletekkel. És új képek is vannak benne.

– Van már visszajelzés arról, hogy mennyire fogy a könyv?

– Úgy tűnik, veszik az emberek. Az én példám némileg hasonlít a gasztro-blogokra, melyeknél szintén felmerült a kezdet kezdetén, hogy ott vannak a receptek a blogon, ki fogja megvenni a könyvet. Aztán mégis elkeltek, mert a könyv funkciója más.

– Mindig úgy gondolta, hogy marad a Facebookon? Nem merült fel Önben, hogy inkább blogot ír?

– Ha ez egy tervezett dolog lett volna, akkor nem valószínű, hogy a Facebookot választom. De az első pillanattól az utolsóig lényegében nem ezt terveztem. Azért a Facebookon indult, mert először a barátaimnak írtam, aztán elkezdték olvasni a barátaim barátai, az ő barátaik, ma pedig már húszezer az olvasóim száma. Amikor elkezdődött, fel sem merült bennem, hogy sorozat lesz belőle.

– És ahogy egyre sikeresebb lett, akkor sem gondolt rá, hogy átteszi blog formába?

– Meg lehetett volna csinálni, ám a Facebooknak van egy borzasztó nagy előnye, hogy az emberek névvel szerepelnek rajta. Bármilyen témájú blogot megnéz az ember, látja, hogy már a harmadik hozzászólás attól, hogy álnéven van, könnyen trollkodásba fullad.

– Mi lehet az oka ennek a hatalmas sikernek? Valószínűleg több is van.

– Én is ezt gondolom. Nyilván a legegyszerűbb válasz az, hogy képes műfaj, a Facebook arra van kitalálva, hogy vizuális tartalmakat osszunk meg, és ha nem lennének jó képek, akkor tizedannyian sem olvasnák. Persze a téma is nagyon fontos. Nem csak szerelmi történeteket írok – a könyvben csak az van –, de azzal kezdtem, abból van a legtöbb. Ez olyan téma, amelyre kíváncsiak vagyunk. Kíváncsiak vagyunk mások párkapcsolati történeteire, már csak azért is, hogy a sajátunkkal összehasonlíthassuk. Hogyha egy hétköznapi ember története kellőképpen érdekes, akkor is elolvassuk, de pláne, ha olyan emberekről szól, akiket ismerünk az iskolából. Szeretünk rácsodálkozni, hogy hús-vér emberek voltak. Az egész oktatás, valószínűleg természetéből adódóan, tele van nagyon erősen kanonikus életrajzokkal.

– Az is erősen kanonizált, hogy ki fér bele a tantervbe. Kiről ejtenek egyáltalán szót.

– Igen, így van. Franciaországban tízévente felülvizsgálják a kánont, nem politikai alapon, hanem megpróbálják kitalálni, hogy mi az, amire az adott generáció rezonál. Nálunk ez sokkal merevebb folyamat, és túl sokszor beleszólt már a politika ahhoz, hogy egy középiskolás eleve gyanúval kezelje, hogy miért pont azt kell olvasnia.

– Mi járulhatott hozzá a sikerhez ezen kívül?

– Biztos, hogy van benne rácsodálkozás-élmény is. Jóllehet egyetlen egy történetet sem én kutattam fel a levéltárakban, már mindet megírták monográfiákban, kis példányszámú folyóiratokban. Valószínűleg ennek az az oka, hogy az akadémiai irodalomtudomány nagyon arisztokratikus. Olyan metanyelven fogalmaz, melyet azon az ötszáz emberen kívül, aki írja, meg akinek szól, nem érti senki, és nem is olvassa senki. Ezért már a középiskolai szintű irodalomoktatásba sem csorog le. És ez nem csak a szerelmi történetekre vonatkozik. Ez lehet az oka, hogy újdonságként olvassa a művelt, diplomás, olvasni szerető olvasó is, mert aki nem magyar szakon végzett, vagy nem ezzel foglalkozik, az egy-két sztorit biztos hallott már, de összességében mégis meglepő és érdekes.

– Más oka is lehet?

– Két külső okra is gondolok. Az egyik, hogy, a magyar Facebook penetrációja most ért el arra a szintre, hogy ennyien használják, és így használják. Az elmúlt években az egy mondatos státusközlések voltak rá jellemzőek. Jóllehet a Facebook ennél sokkal több mindenre jó. Ez persze cáfolja azt a marketingdogmát, hogy a közösségi oldalakra csak egy-két mondatos üzeneteket lehet elhelyezni, mert annál többet nem olvasnak el az emberek. Egy-egy általam írt poszt az Facebook-szinten elbeszélő költemény. A másik ok meg az a közeg, amelyben élünk. Gazdasági válság idején mindig szívesebben fordulnak az emberek a múlt felé. Valószínűleg négy-öt évvel ezelőtt nem lettek volna ilyen népszerűek az írásaim.

Jolsvai Júlia
Fotó: Brenner Péter

Nyáry Krisztián
Így szerettek ők. Magyar irodalmi szerelmeskönyv
Corvina Kiadó, 132 oldal, 4500 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

A Könyvhét 2017/2. száma megtalálható

A Könyvhét 2017/2. száma megtalálható

Könyvhét 2017/2. számamókus könyvek reklámfüzethosszú hajúA hanta bandaMóraHelikonkönyvszakmaMesekalauzEuro-AuditObserverSaxumSzigetFekete Sas
Belépés