Móra Kiadó
újdonságai
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Ben és Holly
apró királysága
Csibi
tűzoltó lesz
Móra Kiadó <br> újdonságai Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Ben és Holly <br> apró királysága Csibi<br>tűzoltó lesz
Könyvhét folyóirat

Okos felnőtteknek gyerekekről

2012.10.15.

Sokféle könyvből lehet megismerni a gyermekek és a fiatalok világát, a direkt nevelési tanácsokat nyújtó szakirodalom mellett a szépirodalom is lehet ilyen iránytű, sőt, sokszor pontosabban rávilágít a gyermekvilág valamely érdekes, rejtett aspektusára. Nagy divatja van a gyermek- és ifjúsági irodalomban az életszerű történeteknek, ezeknek - sokszor gyermekhangon megszólaló - szereplői szembesíthetnek azzal, hogy a gyermek világa nem teljesen úgy működik, ahogy azt okos felnőttként gondoljuk.

Új rovatunkban az utóbbi hetek, hónapok azon szép- és szakirodalmi könyveiből tallózunk, amelyek ötleteket adhatnak gyermekük jobb megismerésére, illetve perspektívaváltásra ösztönzik a felnőttet. Válogatásunkban igyekszünk a lehetős legszélesebb spektrumát bemutatni ezeknek a könyveknek, érinteni a legkisebbektől a kamaszokig terjedő skála minél több korosztályát.

„Ha végre itt a nyár, és meleg az idő..." - akkor irány a természet, ahol lehet szaladgálni, fára mászni, labdázni. Minél több gyerek gyűlik össze egy helyen, annál nagyobb segítséget jelenthet egy jól ismert szabályjáték. És az sem baj, ha néha valami újat húzunk elő a tarsolyunkból. Tanácstalan szülők, nyári táborra készülő pedagógusok hasznos segítőtársa lehet a Holnap Kiadónál megjelent Játékok nagy könyve , amelyben 250 játékot találunk minden eshetőségre. A jól áttekinthető struktúrába foglalt, féloldalnyi terjedelmű leírásokat a nagyobb érthetőség (vagy csak a szórakoztatás?) kedvéért színes képek kísérik. A játékokat három nagyobb csoportba (ötletes játékok, játékok a szobában és játékok a szabadban) osztotta Josep M. Allué „játékmester", aki az előszóban a könyv célját így határozza meg: „Ez a gyűjtemény minden korosztálynak szól - azért született, hogy szórakoztatóbbá és kellemesebbé tegye életünket bármikor, bármilyen helyzetben."

Az információátadás mellett a szórakozatás és az élet kellemesebbé változtatása volt a televízió fő feladata a hírközlés hőskorában. Hírlik, hogy fél évszázaddal ezelőtt még nem volt minden családnak televíziója, egy-egy jobb tévéműsor pedig ünnep volt, amit a család, szomszédság közösen nézett meg. Már a kezdetektől kiemelt célcsoportja volt a kalandfilmeknek, sorozatoknak az ifjúság. Olyannyira, hogy a nyolcvanas évekre egyenesen rabjaivá váltak a lakás fő helyén álló készüléknek - belezúgtak a tévébe. Gianni Rodari 1980-ban írt Beleestem a tévébe című kisregényének hőse, Gip, akivel egyik este, Fehér Toll kalandjainak legújabb folytatásának kellős közepén, különös dolog történt: „Kipenderült a karosszékből, néhány pillanatig a levegőben lebegett, akár a kozmoszba induló űrrakéta, átrepült a szobán és fejest ugrott a televízióba." Mennyit ér egy gyermek élete? - szegezi a kérdést Rodari a felnőtt olvasónak. Elég-e annyi, hogy a Binda család összefog, vagy nagyobb szabású mentőakcióra van szükség? Olyan méretűre, ami mellett a hidegháborús ellentéteket is csupán ostoba perpatvarnak tűnnek. A kiváló humorral megírt abszurd történet földkörüli utazásra hívja az olvasót. A könyv a Móra Kiadó Rodari-életműsorozatának második részeként jelent meg.

Bizonyára ma sem okoz kevesebb fejtörést a szülőknek, mint amikor Rodari könyve megjelent: hogyan lehet elrángatni a gyerekeket a tévé elől, úgy, hogy ne az a kép alakuljon ki rólunk, mi vagyunk minden jónak az elrontói. Erre és még számos más problémára ad egyszerű, könnyen érthető választ Miriam Chachamu Hogyan vegyük rá gyerekeinket a helyes viselkedésre? című könyvében. A tudatos szülővé válás rögös útjára lépő apákat és anyákat „pár hasznos ötlet" és sok-sok vicces kép segíti a paradigmaváltásban, a szerző jól tudja: egy-egy humorosan ábrázolt nevelési helyzet jobban megmarad az emlékezetben, mint tízoldalnyi jótanács (esetünkben 200 oldalnyi elmélethez társul majd' másfél száz karikatúra). A nevelési szakirodalmat alaposan ismerő olvasók a megszokott jegyeken (életből vett példák, összefoglaló kérdések és táblázatok) túl bizonyára a szerző céltudatosságát, lényeglátását, pragmatizmusát értékelik a legtöbbre. Nevelési receptkönyv bevált formulákkal - jó lenne hinni, hogy mindenkire, mindenkor alkalmazhatók a könyvbéli tanácsok...

Hiszen, ami kisebbeknél működik, nem feltétlenül használható megoldás mondjuk a kamaszoknál. A kamaszkor egyik legfontosabb ismérve a folyamatos dinamika, nehéz is eligazodni a tinédzserek végletes érzelmi világában, szülő legyen a talpán, aki el tudja dönteni, melyik a jobb stratégia: a következetes határozottság vagy az elfogadó megértés. A Kamaszhatárok az előbbi, a Te ...voltál az utóbbi módszer híveinek nyújt megerősítést. Mikor mondjunk igent és hogyan mondjunk nemet a kamaszoknak? Olvasható a kérdés Dr. John Townsend könyvének borítóján. A Harmat kiadó határvonalak-sorozatának legújabb kötete a korábbi részekben megismert pszichológiai alapvetések mentén ezúttal a kamaszok szüleinek nyújt gyakorlati tanácsokat a határok kijelölésében. Az ítélkezést elkerülendő nagyon szimpatikusan figyelmezteti a könyv szerzője a felnőtt olvasót: mielőtt útnak indulnánk a kamaszlélek ösvényein, álljunk meg egy pillanatra, és emlékezzünk, milyen érzés volt kamasznak lenni, hiszen „minél inkább fel tudjuk idézni, hogyan éreztük magunkat, és mit tettünk kamaszként, annál jobb szülők lehetünk."

Ha egy szerző hiteles kamasztörténetet szeretne írni, legalább két forrásból szükséges ihletet merítenie: saját kamaszkori élményei mellett jó, ha sokat beszélget tinédzserekkel. Charles Benoit számára ez utóbbi élménygyűjtéshez középiskolai tanári pályája során napi lehetőség adódott. A Te ...voltál hőse Kyle sok szempontból átlagos kamasznak számít, ám ami ennél sokkal érdekesebb az, hogyan próbálja keresni - és megtalálni - a helyét a felnőtt világban. Iskolai és otthoni kudarcait kompenzálandó fekete kapucnis haverjaival sző világmegváltó terveket, de mindez semmi ahhoz képest, amit Zack kínálni tud neki. Felnőtt minták, és példaképek híján ez a felnőttes külsejű és viselkedésű figura lesz kísér(t)ője identitáskeresése során. S míg az anyja folyton csak az elvárásait ismételgeti, addig Zack megértéssel fordul a fiú felé - ami legalább annyi veszélyt rejt, mint a szülők és a tanárok lemondó közönye.

Pompor Zoltán

 

Josep M. Allué: Játékok nagy könyve, Holnap Kiadó, 192 oldal, 3300 Ft; Gianni Rodari: Beleestem a tévébe, Móra Könyvkiadó, 88 oldal, 1990 Ft; Miriam Chachamu : Hogyan vegyük rá gyerekeinket a helyes viselkedésre? Tudatos Lépés Kiadó,  216 oldal, 2900 Ft; Dr. John Townsend: Kamaszhatárok, Harmat Kiadó, 2500 Ft; Charles Benoit: Te ...voltál, Móra Könyvkiadó, 168 oldal, 2190 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2020/1 címlapÉS Páratlan oldal
Belépés