Az Élő Rózsafüzér Társulata — Barna Gábor Stephanus-díjas
2012.08.13.
Barna Gábor néprajztudós, a Szegedi Tudományegyetem tanára kapta idén a Szent István Társulat és a Stephanus Alapítvány elismerését, a Stephanus-díjat, irodalom kategóriában.
Mikor és milyen indíttatásból kezdett bele Az Élő Rózsafüzér Társulat történetének kutatásába? Illetve az is érdekelne, mikor fordult az érdeklődése a vallás felé?
Az 1980-as évektől kezdve foglalkoztatott már a kérdés, hogy a vallási egyesületek betiltása és a vallásosság erős erodálódása, elnőiesedése és elöregedése ellenére, amit a szocializmus egyház- és vallásellenes intézkedései (is) előidéztek, miért él még a rózsafüzér imádság és társulat? Ez volt az első még kevéssé strukturált kérdésfelvetésem. A konkrét kutatásokat szülővárosom, Kunszentmárton 1851-1940 között vezetett élő rózsafüzér társulati jegyzőkönyvének elemzésével kezdtem meg. A kutatásra OTKA támogatást kaptam, s 1998-ban egy forráskiadványban, magyar és angol nyelvű elemzéssel megjelentettem a jegyzőkönyvet.
Milyen intelmeket sajátított el Bálint Sándortól és Pásztor Lajostól, akiknek az emlékére ajánlja a könyvet?
Pásztor Lajos A magyarság vallásos élete a Jagellók korában című,1940-ben kiadott könyvében a késő középkor magyarországi vallási társulatait dolgozta fel. Máig nem talált folytatóra és követőre. Vele csupán egyszer, az 1996-os római Hungarológiai Kongresszuson találkoztam, amikor volt latin professzorom, Borzsák István bemutatott neki. Bálint Sándorral azonban élete utolsó éveiben szoros kapcsolatom alakult ki. Ennek hatására dőlt el, hogy az ő munkáját szeretném folytatni, hacsak lehet, Szegeden. Ő már az 1930-as évektől hangsúlyozta a népi-paraszti vallásosság közösségi jellegét. Több tanulmányában is említ vallási társulatokat, 1974-ben pedig egy néprajzi vándorgyűlés anyagában röviden publikált róluk. A nagyszerű kutatók hatása a problémakör összetett, sok szempontú vizsgálatára ösztönzött.
Hogyan épülnek egymásra a fejezetek?
A csoportszerveződés, a vallási csoportszerveződés általános kérdéseinek, a magam kutatási és értelmezési kereteinek kialakítása után és során áttekintem a vallási társulatok európai kutatástörténetét, ezen belül is a rózsafüzér társulatok vizsgálatát. Legrészletesebben természetesen az 1826-ban Lyon-ban megalakult Élő Rózsafüzér Egyesület létrejöttével, magyarországi megjelenésével, elterjedésével (1840-es évek), egyesületi életével, sajtójával, áhítataival foglalkozom. Ez a rózsafüzér, vagy szentolvasó végzésének egy sajátos, kisebb csoportokra bontott, az egyéni és a közösségi vallásgyakorlást ideálisan ötvöző testületi formája. Gazdag csoportkultúrát hozott létre.
Ön szerint a vallási csoportszerveződéseknek mi a „titka", ami miatt akár évszázadokon keresztül fent tud maradni egy-egy társulat?
Az alap az egyénnek az Istenhez fűződő viszonya, aminek tükrében önmagához és embertársaihoz való kapcsolatát is átgondolja. Ez Jézus szavaiból is biztatást nyer: „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" (Máté 18,20). Ha időről-időre meg tud újulni, azaz megtalálja a kor kihívásainak megfelelő válaszokat, akkor a társulat vonzereje megmarad. A rózsafüzér pedig időről időre megújult. Legutóbb, 2002-ben, II. János Pál pápa rendelte el az imádságnak új formáját, aminek magyar gyökerei is vannak, s hihetetlen gyorsasággal népszerűvé vált. A rózsafüzér esetében ehhez járul még, hogy az imádság nagyon könnyen végezhető, bárki: öreg és fiatal, gazdag és szegény, férfi és nő, egészséges és beteg tagja lehet a társulatnak, azaz demokratikus is. A tagság révén megvalósul egy valóságos, és imaginárius kapcsolatháló, amire főleg az idősödő embereknek van szüksége. Ez őt embertársaihoz és Istenhez kapcsolja. A társulati imaélet pedig a remény biztonságát nyújtja neki: mindig lesznek, akik imádkoznak lelki üdvéért.
Figyelemre méltó például a pápák rózsafüzérről alkotott véleményének összefoglalása. Milyen képet mutat ez összefüggéseiben, hogyan változott évszázadok során a rózsafüzérhez való viszony?
A rózsafüzér a bibliai zsoltárok mintájára alakult, azaz 150 Üdvözlégy Máriát, tizedenként egy-egy Miatyánkot, valamint a Hiszekegyet tartalmazza. Az imákhoz fűzött ún. örvendetes, világosságos, fájdalmas és dicsőséges titkok Jézus életének Máriához kötődő eseményeit beszélik el. Aki mindezt végig imádkozza, az átelmélkedi az üdvtörténet egészét. A 15. századtól foglalkoznak a pápák a rózsafüzérrel, az imahalmozásnak ezzel a sajátos formájával. „Rózsafüzéres" pápának mondhatjuk V. Piuszt, aki elrendelte a mai Rózsafüzér Királynéja ünnepének első formáját, de különösen XIII. Leó pápát, aki számos intézkedést hozott a rózsafüzérrel kapcsolatban. A népi jámborság és liturgia direktóriuma (2001) a rózsafüzért bibliai ihletésű eszköznek tekinti.
Melyik fejezet, témakör igényelte a legalaposabb kutatást? Melyik az, amelyik leginkább tükrözi a kutatási szándékait?
Legnehezebb volt a 19-20. századi társulati iratok megkeresése, megtalálása, hiszen ezeket legritkább esetben helyezték el plébániai, egyházi levéltárakban. Így nem volt könnyű a társulatok mindennapi életének, ünnepeinek rekonstruálása. Kollégáim, hallgatóim a mai társulati élet kutatásában sokat segítettek. A kutatást nemzetközi összehasonlításban végeztem, a magyar adatokat igyekeztem közép-európai összefüggésrendszerbe helyezni. A horvát rózsafüzér társulatokról például, egy horvátországi alapkutatás után, én írtam meg az első modern összefoglalást.
Illényi Mária
Barna Gábor: Az Élő Rózsafüzér társulata
Imádság és imaközösség a 19-21. századi vallási kultúrában
Szent István Társulat, 468 oldal, 3900 Ft