Kántor Lajos új könyve nem mindennapi történelmi fejtegetés. Több annál. A Konglomerát három élettapasztalat távlatából, három híres halott beszélgetésein keresztül szól jelenről, múltról, Erdélyről.

Hogyan jött a közkedvelt Erdély-téma újrafeldolgozásának ötlete?

A könyv egyik főszereplője Szabédi László, tanárom volt a Bolyai egyetemen, s az ő diákjának lenni életre szóló élményt jelentett mindenkinek. Szabédi 1959 áprilisában öngyilkos lett, s ez annyira megrendítő dolog volt nekünk, diákjainak, hogy a hátrahagyott életművet próbálta mindenki a maga számára megmenteni valamiképpen. Mély nyomott hagyott a filozófiája, gondolatai. Ugyanakkor sok tisztázandó dolog is van körülötte mindmáig, költőként, prózaíróként, tanárként, emberként. Engem tulajdonképpen 1959 óta foglalkoztat az ő élete, s kapcsolata az Erdély-kérdéskörrel és létkérdéssel. Így ez a könyvem most köré épül, s hozzá kerestem és találtam az ugyancsak témába illő két másik szereplőt, „beszélgetőtársat", Szabédi valós kortársait.

Kik lettek a tanár úr beszélgetőpartnerei a könyvben?

Az egyik Gaál Gábor, a korabeli legendás Korunk-szerkesztő, hozzá kell tennem, az  övé is bonyolult életpálya volt, s elég sűrűn és határozottan konfliktusban állt Szabédi Lászlóval. Tulajdonképpen ez hozza a fordulatot ebbe a fiktív történelmi beszélgetésbe a könyvben. A harmadik figura Szilágyi Domokos, aki csakúgy, mint én, Szabédi tanítványa volt. Huszonegy képzeletbeli szemináriumra hoztam össze ezt a három, régen halott, ám éltükben valaha remek gondolkodónak bizonyult embert. Úgy véltem, ebből egy eléggé érdekes dolog sülhet ki. Végül kialakult a könyv váza is, hiszen ezeken a szemináriumokon tulajdonképpen végig lehet kísérni e három ember világnézetét, konfliktusait, csalódásait, tévedéseit. S igazából nem is csak a három izgalmas életút-filozófiája rajzolódik ki szándékom szerint a kötetben, hanem mindezek által egy valóságos Erdély-kép, ellentétben azzal a pesszimista és torz nézőponttal a csak román vagy a többségében magyar Erdélyről, ami nagyon sok emberben él manapság, a mai Erdély határain kívül élőkben. Éppen a napokban hallgattam a televízióban egy iskolás gyereket, aki itt járt Székelyföldön Magyarországról, és arról beszélt, hogy mekkora élmény volt neki, hogy a saját nyelvén beszélhetett határon túl is. Én azt szeretném, ha ezt az érzést mindenki megélné, megérezné, s ezt sugallja Erdély-képével a könyv is.

Milyen képet fest a könyvbeli három beszélgető?

Történelmileg bonyolult a képlet, ám hagyományaiban annál gazdagabb kulturális életről van itt szó. A mai erdélyi színházakat például Európa-szerte ismerik. A könyvbéli fiktív szemináriumokon végig olyan kérdések merülnek fel, hogy miért fontos a székelykérdés vagy a magyarok és a románok viszonya kulturálisan, s a zsidóságról is esik szó, egészen Spiró művéig.  Rengeteg téma kavarog tehát a könyvben; a Konglomerát cím is ezt vetíti előre, de a nagy kavargásból, remélem, valami reális kép rajzolódik ki a végére, hiszen ez az egyveleg beszélgetéssé alakul, majd utazássá, ahogy az alcímben olvasható.

Mit szólna vajon a három főszereplő a műhöz, ha valamiként tudomásukra juthatna?

Szerintem leginkább Szilágyi Domonkos értené meg nemzedéktársként és barátként, hogy mit és miért is írtam le.  De talán nem volna egészen idegen mindez a gondolatfolyam Szabéditől sem, hiszen a könyv konkrét idézetek és megtörtént események vegyítése folytán született, és természetesen a saját fikciómat is belekevertem.

Milyen mértékben vesz részt a szerző a könyvbeli elmélkedésekben?

Összességében ez a három életút, és három életmű adja a könyv izgalmasságnak, és tartalmasságának a vázát, s ezáltal biztosítékát, de persze én is megpróbáltam hozzátenni a magamét mint narrátor, s így a három beszélgető szövegeiben az én véleményem és tapasztalatom is benne van. Erre a megoldásra leginkább azért volt szükségem, mert a harmadik személyű elbeszélés bizonyos távolságtartást tesz lehetővé, ugyanakkor személyességet is ad, s nyomatékosítja a történet valóságosságát.

A könyv végére születik válasz a rengeteg feltett kérdésre?

Konkrét értelemben nincsen megoldás, és a válasz is elmarad: a könyv vége a hármuk halála. Ebben az értelemben tehát nem születik egyezség, mindegyikőjük saját maga, külön-külön éli meg a halálát, és néz vagy éppen nem néz szembe a saját életével. Válasz és feloldás helyett inkább a kor mutatkozik meg a három sorsban, s persze nem is csak a főszereplőkről van itt szó, hanem a rengeteg fel-felbukkanó kortársról is, akikkel Szabédiék itt-ott találkoznak, bevonva őket a történetbe, történelembe.

Kinek ajánlaná ezt a huszonegy szemináriumot?

Azt gondolom, minden olvasni hajlandó értelmiséginek jó szívvel merem ajánlani, bár valószínűleg nem ifjúsági olvasmány a Konglomerát. Ennek ellenére nagyon örülnék, ha „nagyiskolás", és egyetemista fiatalok is fellapoznák ezt a könyvet. Hiszen végső soron papírra vetett történelemóra ez, azé a történelemé, amit én már a lassan hetvenöt évem alatt megértem.

Kurcz Orsi

Kántor Lajos: Konglomerát (Erdély)

Kossuth Kiadó, 288 oldal, 2980 Ft