Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Programok

Múzeumok éjszakája az Írószövetségben, 2012

2012.06.08.

 

A Magyar Írószövetség és a Fiatal Írók Szövetsége

idén is csatlakozik a

MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA

programjaihoz

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt az ÍRÓK ÉJSZAKÁJÁN

június 16-án 18 és 24 óra között

a Magyar Írószövetség székházába (1062 Budapest, Bajza u. 18.)

A helyszínen megvásárolhatóak a karszalagok, melyek belépést biztosítanak az összes résztvevő intézmény minden programjára.

A karszalaggal rendelkezők 18.00 órától 2.00 óráig ingyen közlekedhetnek a Közlekedésszervező (közlekedési vállalat) összes nappali és éjszakai menetrendszerinti járatán ‑ Budapest közigazgatási határán belül ‑ ez alól kivételt képeznek a különleges díjszabású járatok (Sikló, Libegő, Kishajó), valamint idén is a közönség rendelkezésére állnak a múzeumbuszok 18.00-02.30 óráig.

A felnőtt karszalag egységes ára 1500 Ft,

a gyermek karszalagé (6 és 18 éves kor között) 600 Ft.

Kérjük kedves tagjainkat, vendégeinket, hogy amennyiben tehetik, karszalagjukat, mellyel az este során a többi helyszínre is beléphetnek, a Magyar Írószövetségben vásárolják meg, támogatva ezzel intézményünket.

A karszalagok hétfőtől (június 11.) csütörtökig (június 14.) 10-től 18 óráig elővételben megvásárolhatók a székházban (II. emeleti titkárság); szombaton, a Múzeumok Éjszakáján 16 órától a II. emeleten, majd 17:30-tól a bejáratnál.

Részletes program:

Irodalmi JÁTSZÓHÁZ az Íróiskolában, kézműves foglalkozásokkal, óvópedagógus vezetésével, 18 órától 22 óráig.

IRODALOMTÖRTÉNETI BARANGOLÁS a székházban 19:30-tól és 21:30-tól. A nagy múltú székház bemutatása a pincétől a padlásig, a barangolás közben megidézzük a hely szellemét, hagyományait, múltját és jelenét, a látogatók megtekinthetik a könyvtár kincseit.

ZENE ÉS VERS

19:00 Versek, rímek, dallamok - Gerendás Péter és Papp-Für János gyerekeket, családokat megszólító verses-zenés estje, Rózsa Sándor basszusgitáros közreműködésével.

23:00 Huzella Péter koncertje.

KLUBSZÍNHÁZ

18:00 Ketten a Versben - Lázár Balázs és Tallián Marianne verses-zenés műsora; kortárs és klasszikus szerelmes versek Bartók zenéjével

21:00 Csuja Imre bábelőadása Babits Mihály Jónás könyve c. művéből; rendezte: Bereczki Csilla

FISZ-FÉNYÍRÁS az étteremben 20 órától és 22 órától. Felolvasnak a Fiatal Írók Szövetségének szerzői. A felolvasással párhuzamosan a szövegek és az általuk inspirált videók vetítése zajlik Jérôme Andrieux aláfestő zenei szettjével.

KÖNYVÁRUSÍTÁS . Egész este kedvezménnyel kaphatók a FISZ, a Kortárs, a Magyar Napló, az Orpheusz és a Széphalom kiadó könyvei.

ÉJSZAKA A KÖNYVTÁRBAN

20:00 Buzsoo Zsuzsanna (ének) és Nemeskéri Csaba (gitár) duójának koncertje, melynek repertoárjában a jazz számos műfaja megtalálható, de játszanak jazzes pop dal feldolgozásokat is.

18:00 - 23:00 Origami foglalkozás. Kicsiknek és nagyoknak, nemcsak kezdőknek, de haladóknak is.

A Múzeumok Éjszakája látogatói egész este fél áron iratkozhatnak be a Magyar Írószövetség és az Ex Libris Könyvtári Alapítvány félemeleten található gazdag gyűjteményű könyvtárába!

További részletek jövő héttől a www.iroszovetseg.hu honlapon.

 

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés