Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Interjú Lux Elvirával
A pszichikumot nem lehet mikroszkóp alá tenni
Lux Elvira szerint a szexuális viselkedés változott, a problémák maradtak


Nevét negyven éve ismeri a nagyközönség, úttörő volt a szexuálpszichológia és a szexuális felvilágosítás területén. Tanítványok generációit képezte ki több egyetemen. Lux Elvira a járdánházi osztatlan, kilencosztályos elemijéből indult, majd az egri Angolkisasszonyoknál végzett középiskola után kalandos úton került Pestre az egyetemre. Évtizedekig dolgozott az egyetem női klinikáján és ma, a nyolcvanat elhagyva is praktizál. Szexuálpszichológia című alapműve az első kiadás után harminc évvel a Könyvfesztiválra újra megjelenik, szándéka szerint a bemutató lesz az utolsó nyilvános fellépése olvasói előtt.

- Az orvosi egyetemen Szentágothai professzor tanítványa volt! Hogyan került a pszichológia, méginkább a szexuálpszichológia ismeretlen területére?
- Gyerekkoromban létezett még a duá lunió gondolata, vagyis a test az orvosra tartozott gyógyítás a céljából a lélek az istenre és az egyházra. A háború után a kommunista filozófia dominánssá válásával az egyházat, és vele együtt a lelket is kisöpörték a tudatból. Kicsi gyerekkorom óta gyógyítottam az állatokat, pátyolgattam az utcagyerekeket, és csak később, felnőttként jöttem rá, az volt a lényeg, hogy a lelket is gyógyítsam. Rájöttem, hogy nincs közöm a vakbelekhez, mint ahogy a patkányagyakhoz sem, amiket Szentágothai professzor mellett boncoltam. Mivel a háború után nem voltak pszichológiai stúdiumok- nem is tudtam akkor, mi az - csak 1963-ban, amikor újraindították, jelentkeztem és tanultam klinikai pszichológiát. Jelesen végeztem. Elkerültem a női klinikára, ahol a nőgyógyászok el nem tudták képzelni, mit keresek köztük. Azért választottam a nőgyógyászatot, mert a szülészet az egyetlen terület, ahol nem a halál ellen dolgoznak, hanem az életért. Helyre kerültem, az eszme számomra bevált, manapság is főként meddő párokkal foglalkozom. A filozófiám alapelve, hogy mindenki azt tegye, ami Ő. Segíteni szerettem volna. A vulgáris, materialista orvosi világban a pszichológia fajtaidegen volt, a szex meg pláne. A társadalomtudatban Freud, a pszichológia és a szex mintegy szentháromságot alkot, de senki nem tudta, mit csinál egy klinikai pszichológus, én magam sem, nem volt előd vagy minta. Magamnak kellett kiásnom a saját ugaromat, ki kellett találnom és megalapoznom a módszertant. Nekem való feladat volt. Gyerekkoromban katolikus környezetben nevelkedtem, apácákhoz jártam gimnáziumba, monogám házasságban élek 59 éve, tehát a témából szinte semmit nem ismertem. Az egyetemen megtanultam hallgatni és megtanultam kérdezni, amely két adottság nélkül nem létezik jó pszichológus. Szakirodalom akkor még nem volt: az első Buda Béla könyve lett, aki elméleti szakember volt, a második tíz éves praxis után az enyém.
- Nem csak a módszertan megalkotásában volt első fecske.
- Pszichológiát is kevesen tanultak, a szexuálpszichológia perifériális terület volt, hiszen ahogy mondani szoktam: az ember nem egy két lábon járó nemi szerv. Később, a diákjaim közül aztán jópáran megragadtak a témánál, lehetett belőle vizsgázni, szakdolgozatot írni, doktorálni. Megalakult a Magyar Szexológiai Társaság, aminek tavalyig én voltam az elnöke, most már átadtam Kháron evezőjét.
- Hamar kilépett a nagyközönség elé. Újságokban, folyóiratokban válaszolt az olvasók kérdéseire.
- A szex mindig tabu volt, számomra is. A pácienseimtől tanultam meg, amit a szexről tudok. Tényleg rengeteg szexuális probléma van. Kádár alatt ezt nem volt mód művelni, mert Mariska néni azt mondta, hogy még a kecske is tudja, hogy kell azt csinálni. Lehet, hogy az állat tudja, az ember viszont nem. Az állatnak sokkal fejlettebb az érzelmi- és az ösztönvilága és rengeteget lehet tanulni az emberei viselkedésről az állatok szexuális viselkedéséből. A nagyközönségnek nem volt, aki tanácsot adjon. Veres Pali bácsi nagyon humorosan fogalmazott a témában, de ő nem praktizált orvosként. Buda Béla az elméleti részt alapozta meg. Majd én következtem. Elsőként végeztem napi szinten gyakorlati munkát a témában. 1980-ban jelent meg a könyvem, egy év múlva másodszor, és hetvenötezer példányban elfogyott! Pedig orvosoknak íródott! Igaz, mivel tudtam, hogy keveset tudnak a témáról, igyekeztem sok példával közérthetővé tenni, amit gondolok. Meg lehet belőle tanulni, milyen problémára, mi a válasz, mit kell tenni, hogy jó legyen például az előjáték, mi kell a férfiaknak és a nőknek. Büszke vagyok arra, hogy lényegében nem kellett változtatnom rajta. A női szerepekről írt könyvemen – amit ugyanakkor adtak ki először – sokat kellett változtatni, hál Istennek! Ma már nem kell arra biztatni az orvosokat, hogy a szüléshez engedjék be az apukát, hogy az anya már a szülés előtt menjen gyesre és lelkileg készüljön az eseményre, vagy hogy az anyának adják oda a szülés után a gyereket – ezeket mind én kezdeményeztem. A nőgyógyászat kapcsán én tanítottam először pszichológiát, amely tantárgy meg is maradt. Hozzáteszem: ma sincs minden női klinikán pszichológus, mert még mindig él a nézet, miszerint az ember csak hús. Komoly úttörőmunkát kellett végeznem, de megvolt hozzá a bátorságom, a hitem és az energiám.
- Meglepve olvastam az életrajzában hogy a természetgyógyászoktól is kapott kitüntetést
- Az ember nem csak hetven kiló emberhús – ahogy az orvoslásban elterjedt – hanem pszichoszomatikus egység és ilyen módon kell kezelni. Ezzel ők is támogatva érezték magukat. A pácienseimet mindig is arra próbáltam ösztönözni: hogy „Segíts magadon, Isten is megsegít!” Igenis be lehet kódolni a tudatba segítő dolgokat, ha elhiszem, hogy használni fog nekem. A pszichikumot nem lehet mikroszkóp alá tenni, nem mérhető.
- A könyvén nem változtatott sokat. Hogy látja viszont, az elmúlt harminc évben megváltoztak-e a szexuális szokások, eltolódtak-e a hangsúlyok, bizonyos problémák gyakoribbá váltak vagy épp ellenkezőleg?
- Abban változott meg a szexuális attitűd, hogy a férfiak megkövetelik a nőktől, hogy kielégüljenek a nemi aktus során. Miközben gyakran egyperces magömlésük, merevedési zavaruk van! Régen ez fel sem merült. A nő nem érdekelte a férfiakat, kiszolgáltatott volt, ennek az oka pedig az, hogy a férfiak szerepe a létfenntartás volt, míg a nőké a fajfenntartás. A nő ma kritizálhat, hiszen ő is létfenntartó. A nők ugyanakkor átvették a férfi szerepet. Kezdeményeznek, szexuálisan aktívak, rávetik magukat a férfiakra – ez biztos út az impotencia felé. A természet nem véletlenül alkotta meg a férfit az aktívabbnak. Nézzenek meg egy természetfilmet! Biológiailag minden megszabott, a természeti törvényeket nem lehet eltörölni!

Szénási Zsófia

Lux Elvira: Szexuálpszichológia
Saxum Kiadó, 240 oldal, 2500 Ft


XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Április 24. 17.30 – 18.30 Hess András terem
Szexuálpszichológia
Lux Elvirával Sziebig Tímea beszélget
(Saxum Kiadó)


 

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés