„Nem csinálok mást, mint a saját életemet dolgozom fel írásban” Lángh Júlia új könyve egy nem hivatalos Párizs-kalauz
„Nekem is tetszik, hogy itt vagyok, nem tekintem magam menekültnek, legalábbis sem politikai, sem gazdasági menekült nem vagyok, talán lélektani, de mindenesetre otthonosan érzem magam a sokféle akcentussal kiabáló, sokféle bőrszínű asszonyok között.”- írja Lángh Júlia Párizs fű alatt című új kötetében. Ír a 68-asokkal eltöltött évről egy kommunában, az anyagi nehézségekről, egy kelet-európai nehézkes boldogulásáról egy nyugati országban, a beilleszkedés lelki oldalairól, a színes és befogadó környezetről, amiben élt, és az első ízben megtapasztalt szabadság érzéséről, ami évtizedekre külföldön tartotta.
- Találó cím: utal a fűre, ami annak a korszaknak egyféle jelképe volt, és arra, hogy ez nem hivatalos történetírás, hanem egyéni szempontú történetmesélés.
- Valóban inkább a rejtett oldalak érdekeltek. A címet ajándékba kaptam egy barátnőmtől, egyébként egyik könyvemnek sem én adtam a címét. - Mi motivált párizsi benyomásaid megírására?
- A Mozgó Világ tavaly felkért, hogy írjak a ’68-as számába valamilyen történetet. Először húzódoztam, hogy én csak amolyan színes-szagos dolgokat tudnék, mivel a 70-es években ’68-asokkkal éltem együtt Párizsban, egy kommunában, mire azt mondták, éppen az kell nekik. Írás közben rájöttem, rengeteg mondanivalóm van még. Így folytattam. Jót tesz az embernek a felkérés. Amúgy sem csinálok mást, mint a saját életemet dolgozom fel írásban. - Sajátos szempont, hogy kelet-európai szemszögből mutatsz be egy nyugati, ráadásul 68-as kommunát. Mit tudtál te akkor erről, amikor kimentél?
- Nem sokat. Egy magyar származású barátom mondta, hogy Párizsban nemrég bérelt egy nagy házat, amit kicsit átépített, és ott van még hely, menjünk oda. Vannak ott mások is, az egyik barátnőnek van egy gyereke, a másiknak nem, és mennyire ésszerű, hogy megoszlanak a költségek. Valóban az volt. Sokszínű, soknemzetiségű és sokvallású környék volt ez akkoriban, nem külváros még, de Párizs keleti felén, szegény, és vendégmunkásokban gazdag rész, a Père-Lachaise temető mellett. Réges-régen falu volt, ebből megmaradtak, földszintes, omladozó, kicsi házai, amiket fokozatosan felszámolnak. A régi barátok szétszóródtak, alig lakik ott már valaki, de néhányukkal ma is tartom a kapcsolatot. - Írod, hogy itt érezted meg a szabadság ízét először, nemcsak a kommunában, hanem hogy tüntetni, felvonulni lehetett, hogy a gyerekeid alternatív iskolába jártak akkor, amikor itthon még azt sem tudták, mi az.
- Egy ideig nagyon klassz volt a kommunában, jöttek mentek a csajok és a pasik, barátságos és humoros hely volt. Aztán életmódot váltottam, saját házat béreltem, a régi házzal szemben és különköltöztem a gyerekeimmel. A barátok továbbra is jöttek-mentek, falusias volt a környezet. Az alternatív iskola egészen lenyűgözött. Amikor a gyerekeim kikerültek onnan, nagyon szenvedtek a normál iskolában, ahol nem kreativitásra és gondolkodásra neveltek, hanem a dolgok bemagolására alapoztak. - Olybá tűnik, mintha önéletrajzi lenne a könyv, kitárulkozó, ugyanakkor mégis nagyon szemérmes és visszafogott és csak utalások vannak a történetekre. A te érzéseidről, vagy a gyerekeid személyes problémáiról keveset tudunk meg, inkább a környezet alapos tanulmányozása és megjelenítése kap hangsúlyt. Ez tudatos kettőség?
- Szerintem érződnek benne a személyes dolgok is. Direktben nem szeretem leírni a személyes élményeket, lehet ezt szeméremnek is nevezni. Próbálkoztam vele, de nem lett jó. Az én lelkem érzelmei és problémái nem közérdekűek, legalábbis én nem tudom úgy megfogalmazni. Illetlennek érezném. A lényeg benne van, miszerint egy anya mindig úgy érzi, hogy a gyerekeinek a legjobbat akarja, a javukra cselekszik, ami vagy igaz vagy nem. Nem lehet hibátlanul nevelni. Tény és való, hogy nem könnyítettem meg az életüket, de ha nem követem azt az utat, amit az ösztöneim súgtak, vagyis a csavargó életmódot, áldozatnak éreztem volna magam. A pszichológiai könyvek is azt írják, hogy ennél rosszabb nincs. Kaptam is érte, mert a lányom pszichoanalitikus lett, és kielemezte a történteket. Azóta jóban vagyunk. - Sokféle munka után elkezdtél rádiózni, kis színeseket írtál a párizsi mindennapokról, kialakult az egzisztenciád, így maradtatok. Nem is gondolkoztál a hazajövetelen.
- A rádiózásba beleszerettem. Nem érett meg az idő a visszatérésre, fel sem merült bennem. Ehhez el kellett mennem Afrikába. Ott jöttem rá, hogy van dolgom itthon is. Azóta is Afrikával foglalkozom leginkább, közelebbről az afrikai irodalommal. A magyar könyvkiadók nem hisznek az afrikai irodalomban, nem akarják kiadni. De majd teszünk róla. Azért fordítgatok, folyóiratokban meg is jelenik, gyakran írok az afrikai élettel kapcsolatos – nem tudományos jellegű – cikkeket. - Érzékletesen megírtad, hogy Párizsban már a nyolcvanas években voltak az idegengyűlöletnek megnyilvánulásai, autógyújtogatások, amik aztán két éve újra megismétlődtek. A rasszizmus és a kirekesztettség elleni fellépés nagyon is jelen van a könyvben.
- Tudatosan, és nagyon meg akartam írni, hogy ennek pozitív megoldásai is voltak. Ott többszázezres tömeg ment ki a rasszizmus, antiszemitizmus ellen tüntetni. Csodálatos érzés volt. Itt meg…ugyanazt a száz arcot látod mindenhol. - Lesz a párizsi kötetnek folytatása?
- Van még valami a tarsolyomban, de nem szívesen beszélek róla, talán babonából. Az embernek magáról írni nehéz, fájdalmas és undok dolog. Szembesülni a saját hibáimmal, bukásaimmal, elég feszélyező. Szusszanni akarok. Most megint inkább az afrikai irodalommal foglalkozom. - Párizsi lányunokáddal egy regényt is írsz.
- Az unokázás nagy kaland, nekem négy van. Eszter nagyon okos lány, és amikor itt van, általában kettesben vagyunk. Lemegyünk Raposkára, az én falumba a Balaton felvidékre, a Szent György-hegy lábához, ahol van egy kis házam nagy kerttel. Mindketten szeretjük. A regényt Eszter találja ki, ő mondja a történeteket, én csak segítek formába önteni. Arról van szó, hogy megérkezik a faluba egy furcsa család, akiknek titkos varázshatalmuk van. Ez a család – amely gólyacsalád képében repült a faluba-, rendbe akar hozni valami bajt a faluban. A baj az, hogy van egy boszorkánynak tartott öregasszony, valószínűleg őt kell majd megvédeniük a többségtől.. Itt tartunk, és még nem tudjuk a mese végét. Szénási Zsófia
Lángh Júlia: Párizs fű alatt Magvető Kiadó 2990 Ft
|