Lóden, otthonka, miniszoknya…

Öltöztessük fel az országot! – Divat és öltözködés a szocializmusban

A divat, az öltözködés átalakulása általában a mentalitás, az értékek és a gondolkodás változását is kifejezi. Öt évtized divatja, öltözködésének változása egy kötetben, sok fotóval, illusztrációval. A könyv egy kiállítás és egy konferencia anyagát foglalja össze. A szerkesztőket, Simonovics Ildikót és Valuch Tibort az előzményekről kérdeztem.

- Simonovics Ildikó, művészettörténész, a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum Textilgyűjteményének vezetője: Öt éve kezdtem foglalkozni az 1945 utáni divattal. A PhD dolgozatom témája is ez, Magyar divat a szocializmus idején. Miután a múzeum 2005-ben megkapta Ökrös Zsuzsának, az időszak neves tervezőjének a hagyatékát, elkezdtem tervezni egy korszak divatját bemutató kiállítást és konferenciát. A „Kirakat, divat a szocializmusban” című kiállítással az volt a célom, hogy bemutassam, az öltözködést nem csak a hiány jellemezte, hogy a szocializmus idején is létezett divat, divatos ruházkodás, a tehetséges tervezők, a sokfajta intézmény, áruházak, szalonok, kisszériás boltok, - mint például az Iparművészeti Vállalat S-Modell Stúdiója, vagy éppen a Ruházati Bolt Vállalat üzletei, a Modellház – illetve az egyén ügyessége, anyagi áldozata jóvoltából. A csinosan öltözködni vágyók életében meghatározó szerepet töltött be a varrónő, illetve a rendszeresen meghirdetett varrótanfolyamok, ahol a hölgyek maguk is elsajátíthatták az alapvető fogásokat. Ma már ez a fiataloknak idegen, hiszen szinte mindenki hozzájuthat a pénztárcájának megfelelő divatos holmikhoz. A hatvanas, hetvenes években messze nem volt akkora ruhatára egy nőnek, mint ma. A hölgyek akkoriban nagyon kedvelték a kombinálható ruhákat, amiket egy kis sállal, egy kesztyűvel feldobhattak… Tudtak pult alól, ismerősöktől, nyugatról is jó minőségű anyagot szerezni, akár a Luxus Áruházban kicsit drágábban, vagy a Petőfi Sándor utcai textilboltokban. Ha megnézzük az Ez a Divatot, vagy a Nők Lapját, tele van hasznos, praktikus tanáccsal, hogy az éppen aktuális divatnak megfelelően hogyan lehet a régiből is csinosat, újat csinálni, hogyan lehet férfi öltönyből helyes kiskosztümöt varrni, aztán a gyereknek abból télikabátot. Ma már a varrás egyáltalán nem jellemző, ráadásul a másodkéz butikok is sokat segítenek. Magamból kiindulva azt látom, hogy bármennyire szélesebb a választék, ha az ember egy kicsit egyénibben szeretne öltözködni, rendszeresen bajban van. Én például nem szívesen veszek mintás darabokat a különböző ismert nemzetközi üzletláncok boltjaiban, egyrészt, mivel az utcán lépten nyomon szembe találkozom velük, másrészt az ilyen darabok egy szezonra szólnak, hiszen üvölt róluk, hogy mikor és hol vásárolta az ember. A ruha az önkifejezés eszköze is, és ha egy kicsit szeretnék más lenni, akkor inkább alap dolgokat veszek, és azt dobom fel valami különlegessel.
- Valuch Tibor, történész, az 1956-os Intézet tudományos tanácsadója, és társadalomtörténetet tanít az ELTÉ-n és Debrecenben: A második világháború utáni évtizedek magyarországi mindennapi életének a történetének kutatásából két jelentősebb munkám született, az egyik A lódentől a miniszoknyáig, amely a második világháború utáni évtizedek magyarországi öltözködéstörténetéről szól. A másik a Corvina Kiadó Mindennapok Történelme című sorozatában jelent meg, Hétköznapi élet Kádár János korában címmel. Ez az öltözködésen túl a mindennapi élet valamennyi fontosabb területét felöleli.
- Miért vonzódott ön a divat témájához, mi az, ami egy férfi számára ebben érdekes?
- V.T.: Én a magánéletben a sportos, a lezser öltözködést kedvelem, nem vagyok különösebben divatkövető. Nincsenek tehát személyes indítékaim. A divat és az öltözködéstörténet kutatása egyszerűen egy tudományos probléma volt a számomra. 2002-ben elindult egy ötéves kutatási program, amelynek a keretében én a hétköznapi élet különböző részterületeinek a dokumentumait próbáltam meg összegyűjteni. Az első körben meglehetősen sok, érdekes forrást találtam az öltözködés történetével kapcsolatosan, és ebből állt össze egy olyan dokumentáció, amiből úgy gondoltam, hogy első résztanulmányként meg lehet írni a kérdés történetét. Másrészt, ahogy belebonyolódtam a témába, úgy vált világossá, hogy itt nem pusztán a divatvonalaknak a könnyed változásairól és az ezekkel kapcsolatos vitákról van szó, hanem a mindennapi lét egyik nagyon fontos területéről, hiszen az 50-es évek első felében, Magyarországon nem csak az élelmiszer volt hiánycikk, hanem gyakorlatilag ruhaneműket is nagyon nehezen vagy nagyon felemás módon lehetett kapni. Egy korjellemző adat, hogy például 1954-ben meghirdették a félpáras cipők akciós vásárát, óriási sikerrel, mert akkora hiány volt korábban, hogy az emberek hajlandóak voltak össze nem illő, de nagyon egymástól el nem ütő cipőket is megvenni, - merthogy a cipőgyárak a tervgazdaság anarchiájának köszönhetően ilyen sajátos módon túltermelési problémákkal is küzdöttek, miközben még keveset is termeltek. A viselt ruha társadalmi jelfunkciója, presztízsszerepe az elmúlt 50-60 évben is nagyon sokat változott. A 20. század közepén még pontosan lehetett tudni, hogy az utcán szembejövő ember városi vagy falusi, ha városi, melyik társadalmi réteghez tartozik, fizikai vagy szellemi foglalkozású, nagypolgár, kispolgár, ha falusi, milyen tájegységről való. Nagyon sok apró dolgot elárult az öltözet. Az 50-es években ezt megpróbálták kiiktatni, több-kevesebb sikerrel – a 60-as évek végére, a 70-es évek elejére ez a jelfunkció háttérbe szorult, utána viszont más értelemben, a fogyasztás fölértékelődésének következtében és fogyasztói értelemben újra előkerült, ami például a 80-as évek elejétől, közepétől a márka iránti vonzódásokban és elköteleződésekben is kifejeződött. Idézzük csak fel a 80-as évek közepe táján Budapesten az egyetlenegy Adidas boltot a Váci utcában, ami előtt egész nap kígyózó sor állt, mert aki úgy gondolta, hogy neki fontos és van rá pénze, az Adidas szabadidő ruhát akart, hogy ne a Váci Kötöttárugyár mackónadrágjában és mackó felsőjében töltse el a hétvégi szabadidejét.
- A divat, akár az élet, nem áll meg. Úgy érzékelem, hogy ez most már jóval bonyolultabb, szabadabb, egyben kaotikusabb. Tervezik-e, a könyv folytatását?
- V.T.: Nyilván lesznek olyanok, a kötet közel tucat szerzője közül, akik ezzel a témával hosszasabban fognak még foglalkozni, és lesznek olyanok, akik más kutatási területet és témát találnak. Én magam úgy gondolom, hogy ami engem ebből a tematikából érdekelt, lényegében megírtam. Van egy hosszú kéziratom, az egész korszaknak a mindennapi életéről, de ezzel ezt a történetet többé-kevésbé lezártnak tekintem a saját kutatói pályámon, ami nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem fogok visszatérni, sőt az újabb témákba is beépül. Jelenlegi témám a 20. századi nagyüzemi munkásságnak a társadalomtörténete családtörténetek alapján, konkrétan Ózd, az ózdi gyárban dolgozó munkáscsaládok társadalomtörténete, 3-4 generációra visszamenően.
- S. I.: Nyilván bármelyik tanulmányt tovább lehetne duzzasztani izgalmas könyvvé. A magam részéről a PhD-met a közeljövőben ebből a korszakból és témából fogom megírni. Vámos Magda könyve előkészületben van, mely a divattervező szemével, hihetetlen mennyiségű adattal, rengeteg fotóval, dokumentummal mutatja majd be a korszak divatvilágát. Ez a kötet az én munkámat is sokban segítené, úgyhogy nagyon várom a megjelenését!

Szepesi Dóra