Könyvhét 2021
A Móra Kiadó
újdonságaiból
Mélytengeri Mentőcsapat
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Osvát Ernő
Aforizmák
A Móra Kiadó <br>újdonságaiból Mélytengeri Mentőcsapat Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Osvát Ernő <br> Aforizmák
Interjú Poszler Györggyel

Óvakodj a krokodiloktól!
Beszélgetés Poszler Györggyel


Úgy éreztem magam Poszler György Az elszabadult hajóágyú című kötetének olvastán, mintha színházba ültem volna be valamely régi szerző művének új bemutatójára, és az esetleg több évszázada veretes szavak felfrissülve egyenest a jelen körülményekre adnának választ. Először arról kérdeztem, hogyan formálta ki ezt a sajátos esszé stílust. Így válaszolt:
– A szigorúbban vett tudományos monográfiától már elég régen kilengtem az esszéműfaj felé. Meggyőződésem, hogy ilyen formában is el lehet azokat a dolgokat mondani, amelyeket a kifejezett szakmonográfiák közölni szoktak. Így ráadásul olvasmányosabban, az olvasó számára könnyebben emészthetően lehet fogalmazni, és kétségtelen, hogy a szöveg írójának a szubjektuma erőteljesebben megjelenik ebben a formában. Ez egyáltalán nem mentesíti az esszéírót az alól, hogy megállapításait komoly anyagra alapozza, és hogy a tételeit, a következtetéseit megfelelően okadatoltan, meggyőzően, logikusan sorakoztassa fel. Régóta hiszek benne, hogy a legszigorúbban tudományos mű is, de az esszé különösen azt a kort fogalmazza meg, amelyikben megszületik, és arra igyekszik válaszolni vagy azzal vitatkozik. Kétségtelen, hogy ezek az esszék arra próbálják csábítani az olvasót, hogy ő is vitatkozzon a korral. Ezenközben a Mario-esszé mégiscsak Thomas Mann döbbenetes erejű prózáját elemzi, és azt is elárulom, hogy csak nem olyan régen jöttem rá, milyen súlyos remekmű ez, noha olvastam korábban, diákkoromban ezt a kisregényt.
– Milyen folyamat vezetett ahhoz, hogy a Mario és a varázsló még magasabb rangra emelkedjék a szemében?
– Az engem körülvevő korban, a sajtót olvasva, néhány rádióadót hallgatva és egy-egy tévéhíradót látva olyan jelenségeket véltem felfedezni, amelyek a Cipolla-effektussal dolgoznak. Elővettem, még egyszer elolvastam a művet, és eszembe jutott, hogy Thomas Mann Európa, vigyázz! című esszégyűjteménye is ugyanabban az évtizedben született, de valószínűleg mai indítékokkal is értelmezhető. Ezt a Komlós Aladár fordította kötetet is végigtanulmányoztam, és találtam olyan kulcsokat, amelyek segítségével úgy lehetett a kisregényt megszólaltatni, hogy az mai vagy tegnapi vagy holnapi társadalmi tüneteket idézzen fel.
– Aztán még távolabbi múltba ment vissza: Victor Hugo Kilencvenhárom című regényéhez. Miért?
– A publicisztikában eléggé ismert fordulat a hajóágyúra való hivatkozás, amiről eszembe jutott, hogy Victor Hugo Kilencvenhárom című regényében engem bölcsészhallgató koromban rendkívüli módon megérintett az elszabadult vasszerkezetről szóló jelenet. Újraolvasva a könyvet, azt láttam, hogy a fegyverzetből, a technikának egy primitívebb vagy fejlettebb közegéből milyen romboló erők szabadulhatnak fel, s ezek mintha azt invokálnák, amiben élünk. Elszabadult a hajóágyú és fellobbant a Vendée lázadása az 1790-es évek elején. És mi lett ennek a következménye Franciaországban, majd pedig a XX. században is, amikor a hajóágyúk újra elszabadultak? Ahogy a Hugo-idézet mondja a hajóágyúról: elsősorban önmagát és a saját környezetét pusztítja el. Megdöbbentett, hogy milyen történetbölcselet van a regényben. Ez a Victor Hugo emigrációjában született mű mintha előre tudott volna bizonyos dolgokat a XX. századról. A forradalmat háromféleképpen értelmező teoretikus, a keserű és mindent a legélesebben megfogalmazó Marat, az életkedvelő Danton és a szikáran fanatikus, végül is forradalmi vezér Robespierre beszélgetésénél felsóhajtottam: Istenem, hát mi is végigéltük ezeket a dolgokat! Ők ott olyanokat mondanak, minthogyha előre tudnának a 30-as évekbeli sztálinista értelmű kommunizmus és a harmincas évekbeli Hitler-féle nemzeti nacionalizmus, nemzeti túlfűtöttség létrejöttéről.
– Az irodalom váteszszerepét mutatja ez, vagy inkább a történelem ismétlődését?
– A történelem dob felszínre olyan folyamatokat, amelyeket az ember meg tud hosszabbítani, akár évszázadokra is, és ma vagy tegnap lesz belőle. Goethe képe itt van a szobámban a kegyed feje fölött, mint házi istenség, szemben Babits Mihállyal. Goethét annak idején a gimnáziumokban tanultuk, jól ismertük, és ebből kínálkozott számomra a harmadik esszéhez az ő költői-bölcseleti tanításából A bűvészinas-jelkép. Hogy van az, hogy a történelemben korábban és tegnap is és ma is fel lehet szabadítani erőket, amelyeket visszaparancsolni bizony bajos vagy egyáltalán nem lehetséges? Ez esetben a legfőbb bűnös a mester, aki megmutatta a szellem kiszabadításának forszát. De ő olyan mester, aki krokodilokkal barátkozott.
– Előszavában pedig az irodalmárok és filozófusok felelősségét taglalja. Mit tehet az értelmiség, milyen cselekvési lehetőségei vannak?
– Nem voltam soha személyes tanítványa Lukács Györgynek, nem jártam a szemináriumaira, mégis komolyan veszem az Írástudók felelőssége című kötetében foglaltakat. Babitsot értelmezte annak alapján, hogy „vétkesek közt cinkos, aki néma”. Babits profetikus költői erővel fogalmazta meg, hogy a hajónak akkor is a világítótorony felé kell mennie, ha senki sem érti annak a világítótoronynak az üzenetét. Tehát az értelmiségnek feltétlenül felelőssége van a mindennapokban. Szólni kell, kiabálni kell! Általában nem szívesen használok ilyen mondatokat, de itt leírtam, hogy elképesztő politikai alvilágot szabadított fel az utolsó évek vagy hónapok a politikája. Ehhez nem szabad asszisztálni. Úgy gondolom, hogy a krokodilokkal nem kell egy medencében úszkálni.

Mátraházi Zsuzsa

Poszler György: Az elszabadult hajóágyú
Magvető Kiadó, 80 oldal, 1290 Ft

 

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2021/4ÉS Páratlan oldalKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó leszmacskarácsony
Belépés