Gerlinde Ortner: Új gyógyító mesék - Pompor Zoltán recenziója

A gyerek megértésének tudománya

A gyermekkor minden szakaszának megvan a maga szépsége és nehézsége. Sokszor hajlamosak vagyunk csak az utóbbival foglalkozni. A nevelés nem könnyű munka, de legalább ilyen nehéz megélni a gyermek számára a változást: kisgyermekkorból iskoláskorba lépve újabb problémák kerülnek előtérbe. A változás elfogadásához szülőnek, gyermeknek egyaránt sok-sok szeretet, türelem és megértés kell. Érdemes figyelni a szakemberek tanácsaira is. De mi alapján válogassam meg a tanácsadóimat? Ha minden könyvet elolvasok, a sokszor egymásnak ellentmondó vélemények miatt csak zavarosabb lesz a kép. Egy ötlet a választáshoz: jó, ha a külső segítség olyan formában érkezik, amely egyszerre tudományos és fantasztikus: a mese a kisiskolások gondjaiban is segítség tud lenni.
Gerlinde Ortner Gyógyító mesék című könyvéről már korábban írtunk a Könyvhét hasábjain. A Móra Kiadó nemrég megjelentette az osztrák gyermekpszichológus meséinek folytatását Új gyógyító mesék címmel. A kiadvány 13 mesét – és „használati utasítást” – tartalmaz főként kisiskolások és szüleik számára. Talán egyre kevésbé kell bizonygatni, milyen fontos közösségi, rituális szerepe van a mesélésnek (idén reklámkampány is felhívta a mindennapos esti mesélésre a figyelmet), Gerlinde Ortner is vallja, csak akkor tudunk segíteni gyermekünk gondjain, ha van annyi időnk, hogy leülünk mellé és együtt játszunk vele, mesélünk neki. A mesék után pedig fontos, hogy szánjunk időt a beszélgetésre is, hiszen így tudjuk igazán megismerni gyermekünk gondolatait, érzéseit, örömeit, félelmeit.
Az Új gyógyító mesék gazdag palettáját érinti az iskolai és otthoni konfliktushelyzeteknek: a túlzott tévénézés és a takarékosság, a szexuális felvilágosítás és a válás, a fogyatékkal élők és a bevándorlók témái egyaránt kapnak egy-egy mesét. A mesék középpontjában általában a másik ember megismerése, megértése és elfogadása áll, de nem ritka, hogy ezzel összefüggésben a gyermek saját érzéseinek megélése is tematizálódik. Toleranciameséknek is nevezhetnénk ezeket a történeteket, hiszen a mesék hőseinek egy-egy csodálatos átváltozás segítségével megadatik, hogy átélhessék, milyen kitaszítottnak, magányosnak, társtalannak lenni.
A történetek alapvetően nem különböznek a hagyományos tanítómeséktől. Általában reális kezdőszituációból indulnak, ahol a gyermekszereplők valamilyen konfliktussal szembesülnek. A megoldásig vezető út azonban legtöbbször mesés, valamilyen fantasztikus eltérülés hatására a szereplő egy másik világban találja magát, ahol megtanulja a leckét, hogyan kell helyesen viselkednie, hogy aztán visszatér(ül)ve a hétköznapokba alkalmazza is azt. Az egyik olyan történet, ahol nem ezt a receptet követi a szerző, a Papás-mamást játszunk című írás. Bár nagyon életközeli és élettel teli az elbeszélés, sok információt megtudhatunk a nemi szervekről és a gyermek születéséről, hiányzik a többi történet sava-borsát adó varázslat, amely kiemeli az olvasót a hétköznapi helyzetből és a mese erejével képes rávilágítani a probléma lényegére.
Gerlinde Ortner módszere természetesen nem az egyetlen lehetséges megoldás a gyermek gondjainak feloldására, ugyanakkor nagy erénye, hogy kellően átgondolt, így a szülők számára is iránymutatást adó, rendszerezett programot mutat be. A második könyv előszava rövidebb, mint a Gyógyító meséké (érdemes újra végigolvasni, feleleveníteni a módszertani koncepciót az első könyvből), viszont a mesékhez kapcsolódó bőséges magyarázatok kellő eligazítást nyújtanak a felhasználóknak. Minderre azért van szükség, mert ezek a mesék (ellentétben az irodalmi mesékkel) csak akkor működnek, ha utána meg is beszéljük a gyerekekkel, hogy ki, mit és miért tett a történetben. Talán a legnagyobb haszna a könyvnek, hogy ezekben a magyarázatokban rengeteg gyakorlati tanácsot kap a meseolvasó szülő. Néhány ötlet a mesék „feldolgozásához”: „Hivatkozzunk egy konkrét helyzetre, amelyet röviden leírunk. Nevezzük meg, mit figyeltünk meg a gyereknél, milyen pozitívumot tapasztaltunk, és ezek szerintünk mit jelentenek a gyerek képességei, jó tulajdonságai, tehetsége szempontjából. Hangsúlyozzuk saját benyomásainkat, és hogy mit jeleznek számunkra ezek a felismerések. Hangsúlyozzuk saját bensőséges kapcsolatunkat a gyerekkel.”
A Gyógyító mesék és az Új gyógyító mesék látásmódjának elsajátítása fontos kiindulópont lehet a gyermek megismeréséhez, megértéséhez. Ám ahogyan a kisgyermek is a pépes ételek után a szilárdabbakra szokik, majd elhagyva a tejfogakat „vasfogakat” növeszt, a bölcs szülőnek is érdemes a didaktikus céllal írt tanmeséktől az igazi irodalom felé fordulnia. Biztos vagyok benne, hogy tudunk találni a Gerlinde Ortner könyveiben sorra vett témákhoz a magyar és európai meseirodalomban olyan esztétikailag gazdagabb meséket, amelyek hasonlóan alkalmasak arra, hogy szíven találják a mesehallgatót, választ adjanak kérdéseire, eligazítsák konfliktusaiban.
Pompor Zoltán