Az olvasás kulturális, szociális, egészségügyi és gazdasági, tehát nemzeti ügy
Beszélgetés Nagy Attilával

Miközben az utóbbi években a könyvesbolti eladások statisztikái azt mutatták, hogy a Harry Potter-könyvek, vagy a vámpíros könyvek taroltak a gyerekek között, az olvasáskutató arra hívja fel a figyelmet, hogy nincsenek részletes, rétegzett vizsgálatok arról, mit is olvasnak a gyerekek. A kérdés tehát nem az, örüljünk-e, hogy efféle szórakoztató irodalmat olvasnak a diákok, hanem, hogy kik, melyik csoportok mit olvasnak egyáltalán? Mint Nagy Attila olvasáskutató felhívja a figyelmet, a könyvesbolti eladások elsősorban a fővárosi, nagyvárosi könyves áruházláncok eladási számarányait mutatják, amit hiba lenne országos felmérésként értelmezni .

- Az olvasás nem pusztán művelődési kérdés, hanem gazdasági is.
- Ne engedjük a tiszta piaci szemlélet hegemóniáját az olvasással kapcsolatban, ne csak a rosszul, a keveset olvasó emberről legyen szó, aki korán elhagyja az iskolát, nem szerez bizonyítványt, közel nulla eséllyel jelenik meg a munkaerőpiacon. Fontos gazdasági kérdés ez természetesen, mert tény, hogy évtizedek óta minden korosztály 10-15%-a úgy hagyja el az iskolát, hogy sem általános iskolai, sem szakmunkás bizonyítványa nincs. Ez tragédia, amin a jelenlegi oktatáspolitika is változtatni szeretne. A kormányzat célja és feladata, hogy ezt az arányt legalább 10 %-ra csökkentse néhány éven belül. Nemcsak cigánykérdésről van itt szó, de ennek a szélesebb társadalmi csoportnak (kistelepülésen élő, iskolázatlan, munkanélküliek), kirekesztettsége jelentős mértékben itt, vagyis a funkcionális analfabetizmusban gyökerezik.
- Az olvasás, a jó olvasás kialakításában mennyi a felelőssége a szülőnek és az iskolának?
- Úgy gondolom, hogy az olvasás előfeltételeinek megteremtése már a születés pillanatában, sőt a méhen belül kezdődik! Az olvasási készség alapja a beszédtanulás. Az anyanyelvet kell differenciáltan fejleszteni, hogy később a második, a harmadik nyelvet jól meg tudjuk tanulni. A gyerekekkel tagoltan, lassan, érthetően és gazdagon kell beszélni. A nemzetközi adatok szerint egy rossz szociális helyzetű gyerek átlagosan 1,5 millió szót hall az iskola megkezdése előtt, míg az iskolázott szülő gyereke 8 milliót. Ez nem egyszerűen mennyiségi kérdés, a választékosság, a strukturáltság is számít. Nem győzzük hangsúlyozni az énekek, a mondókák, a rigmusok, a versek, a mesék, a beszélgetés fontosságát. Ezt az analfabéta cigány szülőkkel, nagyszülőkkel is meg lehet értetni, hivatkozom Hofher József jezsuita atya példájára.
- Számos szociológus mondja, hogy alig vagy keveset beszélnek a szülők a gyerekekkel…
- Egy átlagos magyar szülő napi 8 percet beszélget saját gyerekével. A tévé egyszerűen szétzúzza a kommunikációt. Most óriási lehetőséget kapott a kormányzás, mert egy minisztérium alatt van a szociálpolitika, az egészségügy, a kultúra és az oktatás. Végre egységes koncepcióban végiggondolhatnák, hogy az édesanyák várandósságának megállapításától kezdve hányféle úton-módon lehetne a családot megszólítani élőbeszéddel, kis kézikönyvekkel, brosúrákkal: az anyák ne csak az alkoholt és a dohányzást mellőzzék, hanem felkészülési esélyt, életmód-tanácsadást is kapjanak a gyermekközpontú neveléshez, az elég jó szülővé váláshoz. Bizonyos könyvtárakban már a pár hónapos gyermekeket és szüleiket is invitálják ringatós, éneklős foglalkozásokra. Ezt kellene országos mozgalommá szélesíteni. A vidéken élő, munkanélküli, szakképzetlen, sokgyerekes cigányság számára ez az egyetlen kiút. Időben be kellene kerülniük az óvodába, majd az iskolába. Kutatások mutatják, hogy azok a cigány gyerekek, akik 3 évesen óvodába kerülnek, sikeresebbek az iskolai előrehaladásban. Ehhez persze szükség lenne új óvodai helyekre, ahelyett, hogy megszűntetnek intézményeket.
- A nemzetközi felmérésekben nem szerepelünk túl jól az olvasás tekintetében.
- A 2009-es PISA-felmérés végre azt mutatta, hogy a magyar 15 éves korosztály szövegértése az átlag alattiból felért az átlagosba. A természettudományos tárgyakból és matematikából szintén a középmezőnyben vagyunk. A Kárpát-medencében ezzel kivételesen jó eredményt értünk el. Ennek ellenére nem dőlhetünk hátra elégedetten, mert ebben az eredményben nincsenek benne azok, akik 15 éves korukra már nem járnak iskolába! Hihetetlenül fontos lenne, hogy készüljön egy olyan felmérés, amiben ezek a kibukott diákok is benne lennének. A teljes körű, országos kompetencia vizsgálatok helyett célszerűbb lenne mintavételes részvizsgálatokat végezni. Nincsenek pontos adataink arról például, kik és mit (nem) olvasnak az egyes korosztályokban… A könyvesbolti eladásokból csak az derül ki, hogy a könyvre a pénzt a nagy áruházláncokban elköltő, fővárosi, középosztálybeli gyerekek mit olvasnak. A könyvtári kölcsönzések adatainak elemzésére nincs pénz és ember. A gyerekekkel foglalkozó könyvtárosok számát, legalábbis Budapesten, radikálisan csökkentették. Nem tudjuk, hogyan képeződik le a mai magyar társadalom rétegzettsége az olvasási szokásokban (milyen rétegződések vannak az olvasásban). Kik nem olvasnak semmit, kik azok, akiknek az olvasás kizárólag a tankönyvet jelenti, vagy kizárólag a kötelezőt, és mely rétegek olvasnak sokat, gazdag választékkal? Papíron és a képernyőn! Milyen mértékben befolyásolja mindezt a szülő, a pedagógus, a könyvtáros, a rokonság, a kortársak csoportja? Másfél évtizede nem készülnek ilyen felmérések. Az effajta részvizsgálatok pedig példákat mutathatnának arra, hogy melyek a sikeres, célravezető stratégiák.
- Ahhoz is jól kell tudni olvasni, hogy valaki értelmesen, okosan tudja használni az internetet.
- Az interneten hihetetlenül sok lexikális adat, idézet fellelhető, ami jelentősen megkönnyíti a diákok életét, de visszaszorítja a könyvtárhasználat esélyét. A Magyar Elektronikus Könyvtárban már számos kézikönyv megtalálható, például az egyik legtöbbet keresett könyv, a helyesírási szótár. Ami nagy dolog. Az ifjúság nagy részében él az illúzió, ami fontos, az mind elérhető az interneten. Ez nincs így! Erre való a könyvtár. Az internet nem mindenható és nem használható kritika nélkül, ahogy teszik azt sokan. Az internet miközben óriási lehetőség, aközben manipulációra, akart vagy akaratlan félreinformálásra is kiválóan alkalmas. Tagadhatatlanul elfogult vagyok a könyv irányába, hiszen már ötven éves is elmúltam, mikor rákényszerültem a számítógép használatára. Másfél-két évtizede hallom, hogy „percei vannak a nyomtatott irodalomnak és könyvnek”. Ez máig nem következett be, bár tagadhatatlanul vannak változások. A dilemmát fokozzák az olyan hírek, miszerint Dél-Koreában 2015-től nem lesz nyomtatott tankönyv az iskolákban, és az USA-ban is erre készülnek.
- Lehet, hogy nem lesz szükség a kézírásra?
- A magam számítógépes munkája közben azt tapasztalom, hogy egyrészt romlik a kézírásom, másrészt olyan helyesírási hibákat vétek, amit a kézírásban soha. A kézírás és a klaviatúra használata más. Nemrégen kezembe került egy francia-norvég kutatás angol nyelvű publikációja, amelyben szisztematikusan áttekintik a kézírással és a klaviatúrával létrehozott produkciók összefüggéseit. Arra az eredményre jutottak, hogy mivel a kézírás nagyfokú koncentrációt kíván, bonyolult mozdulatsor, amely az izmok hatékony együttműködését kívánja, ezen szövegek emléknyomai tartósabbak és hatékonyabbak. A klaviatúra használata kétkezes, gyorsabb és könnyebb, viszont a produktumot könnyebben elfelejtjük, vagy meg sem jegyezzük.
Szénási Zsófia