Túl sok helyen éltek
Ferdinándy György gyökértelen hősei

Előbb jelentek meg francia nyelvű kötetei mint magyarok, közel 30 éven át publikált franciául, jóllehet már a trópusokon élt. 1988 óta látnak napvilágot magyar nyelvű könyvei, immár a sokadik, Az amerikai menekült címmel. A dokumentarista igényű, riportszerű szövegek ezúttal három ’56-ban fiatalember életútját kísérik nyomon egészen öregkori hazatérésükig. Az első figura asztalosnak tanult, majd mindenféle munkája és vállalkozása volt Amerikában. Felnevelt tíz gyereket, önhibáján kívül börtönbe került, majd szeptember 11. után idegenségére hivatkozva – miután 50 évet élt Amerikában- hazatoloncolták. Itthon nehéz körülmények között egy józsefvárosi panellakásban élt mint gondnok. A másik alak igazi kalandor, repülőpilóta lett, élt Afrikában, Londonban, Jamaicában, Lisszabonban, és Berliben, évtizedekig dolgozott az USÁ-ban, míg nyugdíjaztatása után betegsége miatt visszatért gyerekkora helyszínére. A Harmadik hős egy író, aki sokban hasonlít a szerzőre, egészen fiatalon kikerül Párizsba, francia nyelven válik íróvá, díjakat nyer, de egzisztenciát nem, így elege lesz és elmegy a trópusokra tanítani.

- Hősei többnyire az idegenség érzésével küzdenek, régen elhagyták hazájukat, se ide, se oda nem tartoznak igazán, a gyökerek már lazák. Végül mégis hazatelepülnek, bár nem mindegyikük önszántából.
- Kevesen települtek végleg haza, alig néhány ezren a több százezres kivándoroltak közül. Az idő pedig eltelt, a nemzedékünk kihalóban van, a könyvben szereplő három férfi közül kettő már halott, a harmadik, aki félig én vagyok félig fiktív alak, még él.
- Mennyi a fikció ezekben az életrajzokban?
- Nem fikciók. Én úgy dolgozom, mint barátom Csalog Zsolt dolgozott, aki dokumentarista szemmel írta szociográfiáit. A különbség annyi, hogy én mindig benne vagyok az írásaimban. Néha csak jelzésszerűen, hogy beszéltessem az embereimet. Olyanokról írok, akik nem tudják elbeszélni az életüket. Az emberiség legnagyobb része ilyen. Nem akar szembenézni magával és az életével. A hazatelepülteknek még nehezebb, mivel a nyelvi kézségük sincs meg, hogy elmondják, amit átéltek.
- .Nagyon érdekesek ugyanakkor megrázóak ezek a sorsok. Hogy talált rájuk, hogy dolgozott velük?
- A műbútorasztalossal bármilyen hihetetlen is, távoli atyafiaságban állok. Ezt akkor tudtam meg, amikor ott állt a Ferihegyi repülőtéren egy szál papírral a kezében, egy hatvan éves ember, aki ötven éve nem volt itthon, nem beszélte a nyelvet és nem tudott hova menni. Az itthoni rokonok meg gyanakodtak rá. Akkor ismerkedtem össze vele, amikor hazaköltöztem. A pilótával egyszer találkoztam mindösszesen, amikor már olyan beteg volt, hogy beszélni sem tudott. Egy kéziratot kaptam, ami tőle származott, ő diktálta le valakinek, majd egy íróbarátom révén hozzám került az anyag. Az a típus volt, aki szerette a kalandot, nem tudott a repülés nélkül élni. A Tabánból indult el: az első emlékképe az volt, amikor bontják a Tabánt, egy targoncára felrakják a holmijukat, amit az anyja húz. Útközben nagy csörömpöléssel elhagynak egy lavórt. Öregkorára a Tabánba jött vissza. Vagyis egy nem létező országba egy nem létező világba. Azért tért haza,mert félt a betegségtől és itt egy klubban engedték még repülni. Túl sok helyen élt, és nem tudott sehol gyökeret ereszteni.
- Ön is ugyanoda tért vissza, ahonnan elindult. A Sas-hegy egy része az őseié volt. Viszont Önnek itt volt a rokonsága, a testvérek, akikkel ma is nap mint nap találkozhat.
- Én is a „Tabánba” jöttem haza. Az a hely, ahol felnőttem, már nem létezik. A területen kívüliség nagyon is jelen van az életemben még akkor is, ha megvannak a kapcsolataim és részt veszek az irodalmi életben.
- Magáról is mondta egyszer vagy mondták mások: hogy túl sok helyen élt. Ez nekünk röghöz kötött kelet-európaiaknak furcsa érzés. Sok ilyen történettel találkozott?
- Még a hetvenes évek elején a franciák bíztak meg azzal, hogy három női portrét állítsak össze: volt benne egy puerto ricói lány, akinek a nagyszülei még rabszolgák voltak, egy nagytehetségű magyar cigánylány, aki Vésztőről származott és orvos lett, és végül egy francia lány. Ezt követte a trópusokon élő magyar öregek portréja, mert ezek a sorsok örökre elvesztek volna. Voltak még mások is, és így jutottam el oda, hogy azokat kell megszólaltatni, akik nem tudják elmondani az életüket.
- Hőseinek éppoly különleges életútjuk van, mint Önnek, otthontalanság és idegenség-érzet jellemzi őket. Más írásaiban erős az önéletrajzi hang, amit persze nem szabad teljes mértékben azonosítani az elbeszélővel. A magyar irodalom éppen ezt a különös hangvételt értékelte, és jelent meg több tucatnyi műve különböző kiadóknál. Elégedett a hazai szerepével?
- Minden májusban 15-20 vidéki város várja, hogy író-olvasó találkozón vegyek részt, a könyveim mindig elfogynak, jól járnak velem a kiadók. Nincsenek előítéleteim, a hazai szekértáborok egyikéhez sem kívánok csatlakozni, jóllehet ezt sokan a szememre vetik. Az írásaimmal teszem le a garast. Az itthoni pártoskodásokat viszont nem tartom fontosnak, sőt kisszerűnek vélem.
- Szilágyi Zsófia tollából már monográfia is jelent meg Önről. Mégis azt olvastam valahol: nem tudja, vajon lesz-e Ferdinándy-összes kiadás és fél, hogy a nem magyar nyelvű publikációi elvesznek.
- Megcsináltam a nyugaton töltött harminc év bibliográfiáját, ez kész, ezt használni lehet majd. Itthonról ezt senki nem tudja megcsinálni.
- A kötetben elmondja „tragikomikus francia íróságának történetét” Ebből úgy tűnik, hogy itthon nagyobb feneket kerítettek a dolognak, mint amennyit Ön gondol róla.
- Öniróniával írtam meg a huszonéves lelkesedésemet és elképzeléseimet. A hazai kritikában van egy óriási tévedés: nem azért hagytam abba a francia nyelvű írást, hogy meneküljek a siker elöl. Folytatnom kellett volna spanyolul, spanyolul tanítottam, írtam értekezéseket és a francia egyszerűen megkopott. Nincs perfekt tudás, csak akkor, ha vagy ott született valaki, vagy ott él. A magyar viszont nem kopott meg, mert az anyanyelvem. A trópuson elkezdtem újra magyarul tanulni és írni.
- Mik a közeli tervei?
- Próbálok körkörösen egyre mélyebbre menni a témáimban, ahogy azt a franciák is javasolták. Egy Miamiban élő kubai kiadó tervez egy kötetet, amelyben fiatal magyar költők spanyolul, illetve fiatal kubai költők magyarul kapnának helyet. Most ezeket fordítjuk a feleségemmel. Mindig is feladatomnak éreztem az ablaknyitogatást: kivinni hírünket a nagyvilágba és megpróbálni másokat behozni.


Szénási Zsófia