„Emberben könyv”
A vers több mint nyelvi játék
Vágó István nem kongat vészharangot

A tévés műveltségi vetélkedőktől a nyár végéig szabadságot kapott Vágó István az utóbbi időben több könyves rendezvényen tűnt föl szerzők beszélgetőtársaként. Mégsem egykönnyen állt kötélnek, amikor sorozatunkba meginvitáltam.
– Sokat olvasok, ha tágan értelmezzük ezt a cselekvést – érvel –, de ha olvasáson csak a szépirodalommal való megismerkedésre gondolunk, akkor sajnos keveset. Ezzel kapcsolatban sokan mondtak bölcsességeket. Talán Gorkij azt állította például, hogy irodalom nélkül lehet élni, csak nem érdemes… Picit olyan ez a kérdéskör, mint amikor néhányan kihívóan azt mondják, hogy nem néznek televíziót. Amire én általában felkapom a fejem, mert Magyarországon körülbelül nyolcvanöt magyar nyelvű adó között lehet választani. Ezeket mind egyszerűen televíziónak nevezni olyan, mintha a pornográf irodalomra meg a versekre meg az asztrológuskötetekre is azt mondanám, hogy ezek egyszerűen csak könyvek.

Köztudottan sok idegen nyelven beszél Vágó István, négyből felsőfokú nyelvvizsgája van, s ezek egy részét tanári segítség nélkül, a maga erejéből sajátította el. A nyelvkönyvek terén tehát sokunknál jóval tájékozottabb.
– A magyar népességnek abba a feltehetőleg kisebbségnek számító csoportjába tartozom, amelyik szerette az iskolai nyelvi órákat – mondja –, s ha egy nyelvkönyvet úgy szerkesztettek, hogy az még feladatokat is ad a tanulónak, és hátul a megfejtést szintúgy közli, akkor ez számomra olyan, mint egy szórakoztató Füles-rejtvény.
– Némi ellentmondás – folytatja a gondolatmenetet –, hogy noha a nyelvek gyerekkorom óta érdekelnek, a szépirodalom nincs ott a fősodorban; elvégre az irodalom legfőbb eszköze a nyelv. A versek tekintetében talán éppen ez az érdeklődés magyarázza, hogy a költészetet kamaszként nem élveztem annyira, mint sok más kortársam. Leragadtam a vers nyelvi megfogalmazása fölötti csodálatnál, a benne rejlő nyelvi játék vonta magára a figyelmemet. De amikor a fiam érettségi előtt állt, a magyar irodalomra való közös felkészülés számomra óriási élményt nyújtott. Akkor, megkésve éreztem meg például a versekben azt, ami a költészetben igazán megragadó. Ám a lírából még mindig erőteljesen kihallom a nyelvi eszközökkel való tudatos bánásmódot. És ez megnehezíti számomra a líra befogadását: a versnek ugyanis nem az a lényege, hogy az ember spekulációra gyanakodva elemezze a sorokat meg a szókapcsolatokat, hanem hogy hagyja magára érzelmileg is hatni a versszakokat. Ezt az ellazult állapotot ritkán sikerül elérnem.
Vágó István diákként elsősorban azokat a szépirodalmi alkotásokat próbálta megkaparintani, amelyeket a szülei olvastak, s fiukat figyelmeztették, ő még nem értheti ezeket a könyveket. A gyerek felmérgesedve kezdte bújni e köteteket, mert kíváncsi volt, mi lehet az, ami csak idősebbeknek való.
– Ez is akadálya volt valamelyest annak, hogy átadjam magam az olvasás gyönyörűségének – vélekedik. – Próbálkoztam Jókai-művekkel, de nagyon hosszúnak és leíró részekben bővelkedőnek tartottam őket, Verne-regényeket olvastam inkább. A gimnáziumban már intenzíven vegyészmérnöknek készültem, akkor inkább tudományos jellegű könyveket meg cikkeket bújtam az atom- és magfizika alapjairól, a csillagászatról, a biokémiáról.
A buja növényzetű kerttel övezett budai ház nappalijában ott sorakoznak a könyvespolcok. De elárulta vendéglátóm, hogy az éjjeliszekrényén is halomban állnak a kiválogatott kötetek.
– A különösen fontos műveket igyekszem minél hamarabb kézbe venni és elolvasni – fűzi tovább a szót –, de az információk nagy részét az internetről szerzem be. Éjjel-nappal ott ülök a gép előtt. A közélet és a politika hírei nagyon érdekelnek, de közismert vitázó kedvemet elveszítettem, mert az egész interaktív médiát elöntő szélsőséges hang ellehetetleníti az értelmes párbeszédet.
Elismeri Vágó István, hogy terjedelmesebb szövegeket, tudományos műveket vagy törvényjavaslatokat nehézkes a képernyőn végigkövetni, de már hozzászokott. S nem tudja, mostanában a hatvan éve vagy a sok monitornézés miatt romlott-e a látása…
Tapasztalatai alapján kissé eretnek véleményt sem fél hangoztatni:
– Nem olyan nagy tragédia, ha vége van a Gutenberg-galaxisnak. Nem kell ragaszkodni a papíralapú írásokhoz. Tudomásul kell venni, hogy a multimédia, amely betű is meg hang is, kép is, egyidejűleg sokrétűbb információt hordoz. Akceptálom, hogy valaki szereti a könyvek szagát, szereti kézbe venni magát a művet, de nem kell meghúzni a vészharangot, ha az újabb generáció már elektronikus úton szerzi be magának az információkat. Ezek a közvetítők szükségszerűen tömörebbek, szélesebb körűek, a források megszámlálhatatlanok. Velük kapcsolatban csak arra intenék mindenkit, hogy ne azt a honlapot nyissa meg, amely elsőnek ugrik elő a keresőprogramban, hanem előbb nézze meg, honnan származik az információ. Tehát például sokkal inkább a Magyar Nagylexikon adataira támaszkodjék, ebben névvel ellátott és ezáltal hitelesített szócikkek szerepelnek, mint a Wikipédiára, amelyen eléggé nemtelen és nem a témához tartozó viták eredményeképpen közlik az éppen a megtekintés pillanatában ott szereplő, de bármikor tetszés szerint módosítható vélekedést. Az interneten a hitelességet nehéz igazolva látni. Érdemes kiválasztani néhány megbízhatónak bizonyult honlapot, s mindaddig azokat böngészni, amíg nem csalódik bennük az ember. Kicsit hasonló a helyzet a könyveknél is, mert amióta a kiadás teljesen liberalizálódott, mindenki azt jelentet meg, amit akar. A szakkönyvek közé csoportosítják például a könyvesboltokban a hajmeresztően tudománytalan műveket; nagyon kell figyelnie az embernek, ha igazi tudományos igényű kötetet akar találni. Bár a könyv presztízse még mindig tetten érhető abban a sokszor hallott, a megszólaló igazát bizonyítani kívánt érvben, miszerint: „én ezt egy könyvben olvastam”.
Mátraházi Zsuzsa

A TV2-n tér vissza a kvízjátékokhoz Vágó István. Nyár végétől a Párbaj című műsor vezetőjeként újra egy műveltségi vetélkedőben találkozhatnak vele a nézők.