Művészi állítás a világról
Beszélgetés Háy Jánossal

„Mindig fontos volt számomra a közvetlenség, a műalkotás, mint érintés. Irtózom minden mesterkélt művészi magatartásformától, minden olyan emberi gesztustól, ami ember és ember közötti határokat erősíti. Ilyen szempontból ez a könyv az én legközvetlenebb munkám.”

Köztudott, hogy Te készíted a könyveid borítóját. Más célokból is készítettél rajzokat, festményeket: magadnak, az íróasztalnak…. Vagy más művekhez illusztrációként?
Szeretek festeni, rajzolni. Néha egy este során felvázolok tíz tizenöt dolgot is, néha hónapokig nem rajzolok semmit. Nem foglalkozásom a képzőművészet, akkor csinálom, amikor akarom és úgy, ahogy épp kedvem tartja. Hiába válik népszerűvé a monokróm kép, én attól még festhetek színes tájakat hagyományos szomorúmanókkal. Semmilyen elvárás nem befolyásol, mert nem vagyok benne az elvárás horizontban.
A kötet most valami többet mutat meg: e könyv összegyűjti a legfontosabb, eddig még soha nem publikált festményeid és rajzaid. Megelevenedik a Háy-mitológia. Miért és hogyan (fájó szívvel?) engedted útnak a „gyermekeid”?
Két okból is, részben ez afféle vizuális kitárulkozás. Olyan dolgokat mutatok meg, amelyek hosszú éveken át tulajdonképpen a bizalmi körömön belül voltak, még akkor is, ha sok minden már publikus volt belőlük. A másik, hogy azzal, hogy ezt megmutatom, számomra valami befejeződött. Összegyűjtöttem harminc év anyagát, s mintha le is zártam volna ennek az elevenségét, a bennem élő folyamatos aktualitását. Valószínű ezek után már nem fogok borítókat sem festeni. Lezárul a könyveimnek egy sajátossága. S még nem tudom, mi lesz helyette.
Hagyományos szomorúmanók, igazi ördögök, öntelt teremtők, szorongó indiánok; számtalan más különös lény elevenedik meg e könyv lapjain. Nem pusztán festmények ezek, hanem történetek. A képaláírások segítségével különös történetek elevenednek meg, játékos, szerethető formában. Nem gondoltál arra, hogy hosszabban írj róluk, általuk, vagy az a néhány találó címsor „elég”?
Valóban nem pusztán képekről van szó, hanem sorsokról, világokról. Ezt megírni soha nem akarnám, nem szeretném a nyelv börtönébe zárni azt a szabadságot, amiben ezek a lények élnek. Ugyanakkor ők rokonai azoknak az alakoknak, akik megjelennek a szövegekben. Más formában mutatkoznak meg, de szerves részei annak, amit alkotóként létrehoztam. Nem melléktermékek. Nem vagyok festegető író.
Ezt az egész anyagot e könyv miatt szerkesztetted és festetted újra. Festmények, rajzok ezek vagy irodalom?
Az első néhány könyvemben volt vers is próza is. Egyszer valaki megkérdezte, hogy akkor ez most verseskönyv vagy mi. Nem érdekel. Az érdekel, hogy ami benne van az legyen egy erős művészi állítás a világról. Nyilván nem tudunk kategóriák nélkül gondolkodni, de nem feledhetjük, hogy a kategóriák az agy termékei és nincsenek eleve belekódolva a világba. Szóval mindenki úgy nézi, ahogy neki a legmegfelelőbb. Vizuális produktumok, tehát festmények, és történetek sorsok, tehát epika valahol, ugyanakkor érzelmesek, metaforikusak, szóval a verstől sem idegenek.
Hogy született meg például a hagyományos szomorúmanó alakja? A manók története, akiknek van saját népdaluk, létezik manóerények könyve, szomorúmanóalkatrészbolt…?
Egy unalmas történelemszemináriumon, amikor a második világháborút tanultuk, próbáltam valamit csinálni, hogy ne őrüljek meg, s akkor elkezdtem firkálni, s lassan kialakult egy lény, aki eleve szembenáll mindenfajta emberi gonoszsággal, különösképpen a háborúkkal, s persze épp ezért szomorú. De játékos és vicces is, mert nem szeretne olyan unalmas lenni, mint egy történelemszeminárium. Aztán elkezdett egyre több ilyen kép lenni, hozzácsapódtak a mézeskalács halálhuszárok, akiknek persze a szomorúmanók léte teljességgel elfogadhatatlan, ők lettek az ellenség, s így kialakult a két kultúra vagy még inkább az élet és a halál párviadala. Végül lett a képekből még akkor egy kis szamizdat füzet meg kiállítás is. Ők az alapfigurák, ha ők nincsenek, talán a többiek sem merészkednek elő.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon ki voltak állítva a képeid. Ez nagyon jó lehetőség, hogyan sikerült ezt megszervezni?
Véletlenül. A kiadó már korábban jelezte a szervezőknek, hogy volna ez az anyag, Méghozzá nem a könyv képei, hanem a könyvben szereplő képek ívnyi méretű változatai, de akkor még más kiállítás volt tervbe véve, ami aztán a végén nem jött össze, s ott maradt egy üres felület, meg a kiadói ajánlat, s e kettő akkor egymásra talált. Hála a szervezőknek. Én nagyon örültem neki. Meg szerintem jól mutattak ott a bejáratnál, vidámságot hoztak, bár a munkások, akik berendezkedtek, mindig összekeverték ezt a kiállítást, meg a másik épületben lévő gyerekrajz-kiállítást, fel is akarták rakni a gyerekrajz-kiállítás táblát, de az utolsó pillanatban sikerült az akciót leállítani.
Érkezett-e már visszajelzés akár a könyvről, akár a kiállításról?
Első körben az embert mindig a pozitív visszajelzések érik el. Remélem, szerethető lesz sokak számára ez a könyv. Mindig fontos volt számomra a közvetlenség, a műalkotás, mint érintés. Irtózom minden mesterkélt művészi magatartásformától, minden olyan emberi gesztustól, ami ember és ember közötti határokat erősíti. Ilyen szempontból ez a könyv az én legközvetlenebb munkám. Nincs benne egyetlen gépi betű a vonalkódon kívül. S ha számításba vesszük, hogy átszoktatott balkezes vagyok, s ebből adódóan van némi diszgráfiám, látható, hogy nekem nem is volt egyszerű például a többoldalas tartalomjegyzéket betűhibák nélkül végigírnom.
Készülnek még Háy-borítók a régi vagy új figurákkal?
Nyilván a jövőben is lesz borítója a könyveimnek, de hogy milyen, azt még nem tudom megmondani, valami más, ami azért nem lesz idegen attól, amilyen vagyok, amilyen majd az a bizonyos leendő könyv lesz.
Illényi Mária

Háy János: Háyland
Palatinus Kiadó, 84 oldal, 3400 Ft