Interjú Havas Judittal
| Az est, az irodalomóra ünnepi alkalom Beszélgetés Havas Judittal  Havas Juditot határainkon innen és túl elsősorban mint kiváló előadóművészt ismerik. Gyerekeknek és felnőtteknek tartott előadóesteken, illetve rendhagyó irodalomórákon teszi élményszerűvé a találkozást fontos műalkotásokkal. De ha az olvasás, a könyv és az irodalom népszerűsítéséről kérdezik, mint az egyetem magyar-könyvtár szakán végezett, PhD fokozatot megszerzett szakember is tud véleményt formálni. Manapság pedig az ELTÉ-n oktat és egyre szívesebben foglalkozik rendezéssel.
– Az elmúlt évtized statisztikái, beszámolói és saját tapasztalataink arról tanúskodnak, hogy az emberek kevesebb időt fordítanak olvasásra, a szépirodalomra, és sajnos egyre kevesebb gyerek olvas. Az olvasás sokak szerint népszerűsítésre szorul. Ön találkozott-e ezzel a problémával, vagy éppen mások az élményei? – A mai napig azt tapasztalom, hogy ha egy vidéki könyvtárba – legyen az Gyulán, Békéscsabán, ahol az előadóművészi pályámat kezdtem, vagy Kiskőrösön, Sárbogárdon – meghívást kapok, mindig ünnepi alkalom, hogy irodalmi estet tartanak. Van rá igény. Ha könyvesboltba kapok meghívást, akkor is azt tapasztalom, hogy igény van az együttlétre, a versek hallgatására, az írókkal-költőkkel való találkozásra. A dolog a tanárokon, könyvtárigazgatókon és boltvezetőkön múlik nagyban. Igen, az ember szembekerül azzal a kérdéssel, hogy kell-e a vers, az irodalom, olvasnak-e az emberek. Ezeken az ünnepi alkalmakon ezt elfelejtjük, ezek az ünnepi alkalmak összeadódnak, mindegy, hogy a világban hol történik, de megtörténik, és ezek megerősítik az írót, a tanárt, az előadót, és örülünk, ha mások is csatlakoznak. – Sokan állítják, hogy a pénznek is jócskán van szerepe, vagy inkább így mondhatjuk: a kultúrára fordítható összegek csökkenésén múlik mindez… – Sem a költők, írók, sem az előadóművészek nem a meggazdagodás reményében vállalták régebben, jó húsz éve ezeket a találkozókat, a hosszú utat, hanem mert elhangzott a hívó szó. Sohasem az volt az első kérdés, hogy mennyit fizetnek. Ezt a beszélgetést nem szeretném pénzcentrikusra fordítani, de muszáj arról is szólni, hogy ma viszont nagyon sok helyütt azért nem szerveződik olyan nagy lelkesedéssel a programsor, mert úgy gondolják, hogy ez teljesen pénzfüggő. Vannak, akiket egész életükben a hivatásuk iránti elkötelezettség jellemez: akik az irodalom közelségében éltek, azoknak ez mindig is igényük volt, és erről semmi pénzért nem tudnának lemondani. – Kérem, ha módszerének a részleteiről nem is, de a lényegéről mondjon pár mondatot olvasóinknak. – Hogy az olvasáshoz hogyan viszonyulnak ma a fiatalok, ezt főleg Budapesten tudom megtapasztalni. Középiskolákban rendszeresen tartok rendhagyó irodalomórákat, ilyenkor előhívom a hajdani, a 70-es évek második felének olvasótábori tapasztalatait, azokat, amelyeket Havas Katalinnal, Somorjai Ildikóval, Gereben Ferenccel, Nagy Attilával és Kamarás Istvánnal együtt éltünk meg. A mai napig ha Örkény Istvánt tanítok középiskolásoknak, előveszem a Meddig él egy fa? című novelláját, amellyel érzékeltetni próbálom, mi az életben a legfontosabb, mi az, ami nélkül még lehet, mi az, amivel nem lehet élni. Tanítványaim élményszerűen megismernek egy teljes művet, legyen az egy Kosztolányi- vagy Sántha Ferenc-novella. Ha versekről beszélünk, érzékeltetem a magyar irodalom történeti ívét, ezt a „nagy kézfogást”: ez a mi közös kincsünk a Halotti Beszéd-től Kosztolányi és Márai azonos című verséig. Egyre inkább élményt kell adni a fiataloknak, mert különben a neten szörföznek, jó vagy kevésbé jó anyagokat keresve, és abban fáradnak el, és nemigen olvasnak. Most Mikszáth-év van: a Noszty fiú este Tóth Marival című regény egy részletét kiemelve beszélünk arról, sikerült-e átmenteni a mikszáthi stílust, gondolatvilágot a filmre, amelybe természetesen belenézünk. Miért van az, hogy nem pótolja az adaptáció a mű ismeretét? Ha a gyerek egy fejezetet elolvas a könyvből, tudja, az mitől egyedi, mitől Mikszáth Mikszáth, mert „a stílus maga az ember”. A gyerekek számára meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a világ nyitottá váljék előttük. A mi dolgunk, hiszen egész életünket a kultúra szolgálatának szenteltük, hogy felkeltsük az érdeklődésüket. – Az Ön sokoldalú tevékenységét követve végül is számos irodalomközvetítő lehetőségről folyhat ez a beszélgetés. - A PIM-ben is egész évben zajlanak könyvek és folyóiratok bemutatói. Szerkesztő-műsorvezetője voltam a Duna TV által sugárzott „A vers az, amit mondani kell” című tizenkét részes sorozatnak, amely a múzeum kincseit mutatta be meghívott költők és színészek közreműködésével. Egyetemista diákjaim beszédtechnikai, légzési gyakorlatok bemutatása mellett versmondási és kérdezési lehetőséget is kaptak. Tanítottam az USA-ban nyári magyar iskolában 3 éven át magyar irodalmat, már ott született fiataloknak. Színházakban Földes Mária és Márai Sándor műveiből készült monodrámákat adtam elő. Szívesen készítek hangoskönyvet. Benedek Elek meséiből négy-hangoskönyvet adtunk ki. CD-re felolvastam Fejtő Ferenc eretnek esszéjét, „A zsidó és az úristen„-t. Gyakran nem egyedül állok a pódiumon: társam hegedűművész, zongoraművész vagy ha sanzont éneklek, zongorakísérő vagy éppen táncos. Jó, hogy a kor szelleme szerint különféle próbálkozások vannak, pl. e-book, mert ezek azt szolgálják, hogy művelt nemzet legyünk. Pályakezdő koromban Latinovits Zoltán azt mondta nekem, soha nem szabad a közönség feje fölött elnézni; az a repülés boldogsága, ha a kimondott szóval az emberek tekintetével találkozunk s megérintjük a lelküket. Az igazi közvetítő, aki az irodalom szolgálatára született - ezt pontosan tudja. S talán ezért nem érti azt a kérdést: kell-e az irodalom, kell-e az olvasás. Hisz benne, hogy igen! Cs. A. |
Ajánló tartalma:
Legolvasottabbak
Legutóbbiak
A Szerk. ajánlja
Az archívum kincseiből:
Ahol kolbászból van a kerítés, ott harapnak a legjobban – Celeste Ng Kis tüzek mindenütt
Azok a szomorú fiatalok – Therese Anne Fowler Z - Zelda Fitzgerald regénye
Különböző „Mészölyök” léteznek – Interjú Szolláth Dáviddal
Értelem és érzelem – Rika Ponnet: Csak veled - a romantikus szerelem visszatér
A végtelenbe és tovább – Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt
Kiemelt
Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából
Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
Belépés