„Az a kérdés, milyen a mai Európában költőnek lenni”
Nádasdy Ádám


Verejték van a szobrokon címmel megjelenő legújabb könyvében korábbi köteteinek esszenciáját és újabb verseit olvashatjuk. Ennek apropóján költészetről, költőelődökről, fordításról beszélgettünk.

– Hogyan definiálná önmagát? Melyik „szerepe” a legfontosabb?
– A tanári. Tanárként vagyok állásban az ELTE-n. Szeretek is tanítani, az angol szakon tanárkodom, amely igen nagy volumenű szak, sok a hallgató.
– A versírást hányadik helyre sorolja?
– A másodikra. Nem ugyanazon a síkon van a két dolog, ugye érti, a tanárság elsősorban napi tevékenység, életmód, kenyérkereset. A költészet nem mindennapi tevékenység, nem életmód és nem is kenyérkereset.
– Milyen gyakran ír? Viszonylag kevés verse van.
– Kevés, igen. Hullámokban jön, néha hónapokig semmi, és akkor magam sem tudom, hogy mitől, néha egy nyugodtabb pillanatban, néha pont azért, mert zűrösebb időszakot élek át. Végül is a vers nem regényírás, nem olyan, hogy ahhoz minden nap kell írni pár órát, hanem kibújik az emberből. Szokásom, hogy kezdősorokat vagy egy-egy érdekes sort felírok egy cédulára, és azt bedobom egy dobozba. Néha kotorászok abban a dobozban, és felhasználom a korábbi ötleteimet. Néha nem is tudom, hogy a kezdősor mi akar lenni, csak jól hangzik, érzem, hogy ez valamire jó lesz, és aztán hozzákerekedik a vers.
– Milyen ebben az országban ma költőnek lenni?
– Igazából azt hiszem, erre a kérdésre nem érdemes válaszolni, mert a politikai határok másodlagosak ebből a szempontból. Ha cseh volnék vagy osztrák vagy szlovák, szerintem ugyanaz lenne a válasz. Inkább az a kérdés, milyen a mai Európában költőnek lenni, arra tudok válaszolni. Jó, mert az ember olyasmit csinál, ami szemmel láthatólag megy neki.
– Elismerik a költészetét?
– Azt hiszem, igen. Nyomtatásban megjelennek a verseim, hiszen egy kiváló kiadó, a Magvető Kiadó figyelemre méltatja őket. Megjelennek róluk recenziók, kritikák, van, hogy dicsérők van, hogy egyáltalán nem azok. Csekély számú közönség olvassa is a verseimet.
– Nagyon sokan panaszkodnak, hogy nem ismerik el őket, és hogy ma már senki nem olvas verset, csak prózát.
– Megváltozott a világ és természetes, hogy így van. Nagyon szubjektívvé vált a költészet. Azt hiszem, ma már az érdekes költészet csak a szerzőről magáról tudósít, és ez persze, hogy kisebb közönséget vonz. Szerintem ez ugyanígy van Dániában, de Angliában is.
– Kinek a verseit szereti olvasgatni? Kit szeret a legjobban?
– Talán Kosztolányit. Szeret vagy nem szégyell dallamos lenni. Nem szégyell néha l’art pour l’art leírni dolgokat, mert azok szépek vagy jól hangzanak. A dekorativitás sem áll távol tőle. Pilinszkyt is szeretem, talán mert olyan rettenetesen konzervatív, hiszen az ötvenes-hatvanas években alkotott és szinte minden, amit írt kötött formában jelenik meg. Miközben ekkoriban már olvad szét a forma, egyre kevésbé volt tartható – az egyensúlyozást szeretem benne. A költészet konzervatív hagyományait viszi tovább, legalábbis úgy tesz, mintha vinné tovább. Csodálom Tandorit, hogy mindezzel szakítani tudott, és ugrani egy nagyot, de tőlem ez távol áll, én ezt nem tudom csinálni.
– Azt olvastam valahol, hogy jelenleg az Isteni Színjátékot fordítja.
– Olasz szakot is végeztem, szeretem a középkort, rendelkezem némi tudással a Bibliáról, a vallástörténetről. Emellett katolikus neveltetésben részesültem, ezért sokszor értem, hogy mi Dante problémája, vagy mi az, amin vitatkoznak. Bűn volt-e, hogy az elrabolt apáca nem szökött vissza a kolostorba, mikor férjhez menetelre, gyerekszülésre kényszerítették. Mit kellett volna tennie? Ilyen kérdéseken vitatkoznak például a Paradicsomban egy konkrét eset kapcsán. Dante úgy véli, hogy nem teljesen lehet felmenteni az apácát. Élvezem ezt a munkát, érdekes a lábjegyzetek készítése is – hiszen manapság már csak úgy érdemes kiadni ezt a könyvet, ha megmagyarázzuk az olvasónak az ismeretlen fogalmakat. A legutolsó igazán népszerű fordítás a Babits-féle volt, ő azonban még építhetett arra, hogy a vallási célzásokat mindenki ismeri. Ez a világ viszont elmúlt. A kiadó azt mondta, hogy ne szégyelljem magam, írjam oda, hogy a Boldogságos Szűz és Mária ugyanaz a személy.
– Nem fél ilyen nagy elődök által fordított művekhez nyúlni?
– Én nem használom az elődök fordításait, közvetlenül az eredetihez nyúlok.
– Nem is nézi az ő fordításaikat?
– Csak utólag, de nem nyomasztanak. Ez olyan, mintha azt kérdezné az építésztől, hogy nem fél-e katedrálist tervezni, amikor ilyen gyönyörű katedrálisok állnak már.
– Kortárs irodalmat sose fordít?
– Az ember szakosodik, nekem ez a szakterületem. Én jobban érzem magam a lábjegyzetek világában, meg utánanézek dolgoknak, nyelvész vagyok, ne felejtse el, tehát a régi nyelvhez is jobban értek. Ugyanakkor nem élek Angliában, Amerikába nem járok ki elég gyakran, nem ismerem igazán a mai nyelvet. Az hogy egy kifejezésnek szleng értéke van vagy trágár vagy tréfás, abban nem vagyok mindig biztos. Biztosabb vagyok esetleg abban, hogy Shakespeare idejében egy adott kifejezés szlengnek számított-e.

Jolsvai Júlia

Nádasdy Ádám: Verejték van a szobrokon - Válogatott és újabb versek 1976-2009
Magvető Kiadó, 168 oldal, 2490 Ft