Interjú Mezey Katalinnal
| Divatcikk vagy szellemi tárház? Beszélgetés Mezey Katalinnal  Mezey Katalin költő, a Széphalom Könyvműhely vezetője az elmúlt évtizedekben számos szakmai szervezet vezetőjeként, irodalmi és könyvszakmai kezdeményezés szervezőjeként naponta élte és éli meg a hazai irodalmi élet anomáliáit: e tapasztalatairól beszélgettünk.
– Hogyan alakult a kis kiadók sorsa az elmúlt években? – Az új szellemi alkotásokat megjelentető könyvkiadók helyzete nagyon sokat romlott. Az általános pénztelenség mellett a könyvtárak könyvvásárlási szokásai is a piaci igényekhez idomultak. Közrejátszik ebben a nagy cégek és a reklámok nyomása a közönségre, de a szabályozás is, amely fő fenntartói kívánalomnak a könyvtári kölcsönzők minél nagyobb számát tekinti, és nem törődik a közgyűjteményi karakter megőrzésével, a minőségi könyvbeszerzéssel. Ez azért is önsorsrontó, mert abban a pillanatban, hogy megszűnik a közkönyvtárak közgyűjteményi jellege, nem méltó adópénzből finanszírozni a fenntartásukat. Súlyos hatása van annak a minisztériumi rendeletnek is, hogy azt a könyvet, amelyet két évig nem kölcsönöznek ki, ki kell selejtezni a könyvtárból. Ennek következtében már nagyon sok fontos szépirodalmi és tudományos munkát szórtak ki. Ha a könyvtárak is üzleti szempontok alapján vásárolnak, és figyelmen kívül hagyják azt, ami hozzájárul a szakmai kínálat teljességéhez, például a szépirodalom gyűjtőkörében, akkor a kultúra érdeke súlyosan sérül. A divatkönyvek fő ismérve, hogy rövid időn belül elveszítik érdekességüket. A divat minden tárgy elévülését felgyorsítja, ezzel szemben a könyvek révén az emberi tudás örök értékei kellene, hogy fennmaradjanak. Egy klasszikus mű általában nem abban a pillanatban ér el rekord példányszámot, amikor megjelenik, de ha remekmű, az idők végezetéig szüksége van rá az emberiségnek. Amíg él ez a rendelet, mozgalmat kéne indítani: ”Kölcsönözd ki a kedvenc könyveidet, mert ha nem teszed, esetleg holnap nem találod már ott a könyvtárban.” A könyvtárellátók – kb. kétezer közkönyvtár számára - egy mai magyar verseskötetből tíz-húsz példányt, egy prózakötetből cca. negyvenet rendelnek összesen. Szakmai szempontból ráadásul, ha egy könyvtár csak egy példányt vesz meg egy könyvből, az nem is számít kölcsönözhetőnek. – Ennyire meghatározó lenne ma a könyvtárak szerepe? – Pénzszűke időkben fokozottan. Honnan tudná az érdeklődő olvasó például, hogy kedvenc szépírójának megjelent az új műve? A reklámokból ritkán. Recenzió is kevés jelenik meg. Ebben nem vettük át a nyugati mintát. Egy átlagos német napilap szombati kulturális melléklete felér egy folyóiratszámmal. Nálunk a napilapokból teljesen kikopott a szépirodalmi közlemény –a versek és novellák is -, jó, ha időnként három-négy recenzió megjelenik bennük. – Ebből adódik a kortárs szerzők rezignáltsága is? – A tévék, rádiócsatornák elvétve adnak hírt irodalmi eseményekről, mutatnak be szépirodalmi műsorokat. A mai magyar irodalomnak nincsenek pl. a médiában igazi nyilvános fórumai. Egészében senki sem figyeli, nem integrálja, nem „fedezi fel” a közönség számára az új értékeket. Nagyon sok cím jelenik meg, de a szakemberek is csak a szűk ismeretségi körükbe tartozó szerzőkre figyelnek. Ha az irodalmi élet nem jelzi vissza, hogy a megjelenő művek milyen értékeket hordoznak, akkor lényegében visszatértünk a szamizdat korába. – Sokan azon az állásponton vannak, hogy úgyis túl sok a kiadó, legfeljebb majd bezárnak a kisebbek… – …És akkor az írók nagyobbik hányada meg sem jelenhet, csak a magánkiadás marad számára. A sztárkiadók sosem fogják az ismeretlen vagy kevéssé ismert nevű írók kéziratait elolvasni, kiadni. Lehet, hogy sok a kiadó, de a Széphalom is például hetente kap két-három új kéziratot. Más kérdés, hogy ezekre sajnos mostanában szinte automatikus elutasítással kell válaszolnunk. Támogatás híján a kis kiadók annyira megdugulnak a kéziratoktól, hogy már az is szélhámosság, ha befogadnak egy-egy újabbat. Minden munkát mindig úgy kellene gondozni, hogy megtudja a világ, ha megjelenik és megismerjék a szerzőjét. – Mi lehet a kiút? – Egyértelműen a könyvtári vásárlások. Az adófizetők pénzéből fenntartott közkönyvtáraktól elvárható, hogy az értékek felé forduljanak. Olyan szabályozás kell, hogy a könyvtárak ezt az érdeküket felismerjék. A nyugati piacgazdaságokban két típusú könyvtár van. Az önfenntartó, üzleti alapú könyvtárak ötven százalékos áron kölcsönzik ki a divatkönyveket. A közgyűjtemény típusúak, amelyek feladata a szellemi értékek befogadása, gyűjtik, rendszerezik és kulturális szolgáltatások segítségével népszerűsítik a jelentős műveket. Az a kétéltű változat, ami nálunk létrejött, megint csak azt bizonyítja, hogy fából nem lesz vaskarika. – A könyvterjesztés nem pótolja ezt a hiányosságot? – A könyvesboltok többsége könyvnek látszó tárgyakkal van tele. Erre egy saját friss példát mondok: nemrég egy nagy kereskedelmi hálózat boltjában a Bibliát kerestem, ami, mint tudjuk, a valaha volt legnépszerűbb, legnagyobb példányszámban eladott könyv. A rengeteg ezoterikus és vallási kiadvány között nem tartottak belőle egyetlen példányt sem. A boltok azt a látszatot keltik, hogy az érdeklődés minden szegmensét ki tudják szolgálni, valójában – tisztelet a kivételnek – a divatos és főleg a drága könyveket forgalmazzák, amik a nagy árrés miatt jövedelmezőek. A nagykereskedő cégek ráadásul saját kiadókat tartanak fent, amelyek többnyire multinacionális cégektől vásárolt, jól-rosszul magyarra fordított, óriási reklámkampánnyal bevezetett licencekkel árasztják el a piacot. – A Könyvhétre új Mezey Katalin-verseskötet jelent meg, Bolygópályák címmel a Széphalom Könyvműhelynél. Ezek szerint a szerzőt még nem ölte meg önben a gondokkal küzdő kiadói szakember. – Nyolc éve jelent meg legutóbb új verseskötetem. Igaz, 2003-ban egy válogatott gyermekvers-könyvet, 2008-ban pedig egy reprezentatív versválogatást publikált tőlem a Magyar Napló Kiadó. Az előző új versgyűjtemény óta eltelt nyolc év nagyon hosszú idő. Még a szocializmusban is gyakrabban kerített rám sort a cenzurális hivatal. A kiadóban egyre több feladatot kell saját magamnak elvégeznem, kevés az írásra fordítható időm. De nem panaszkodom, mert mégis megszületett, támogatást kapott és megjelent ez a kötet. Köszönet érte mindenkinek, aki odafigyelt rá és segítette. Bízom benne, hogy kiérdemli ezt a figyelmet. Laik Eszter |
Ajánló tartalma:
Legolvasottabbak
Legutóbbiak
A Szerk. ajánlja
Az archívum kincseiből:
Ahol kolbászból van a kerítés, ott harapnak a legjobban – Celeste Ng Kis tüzek mindenütt
Azok a szomorú fiatalok – Therese Anne Fowler Z - Zelda Fitzgerald regénye
Különböző „Mészölyök” léteznek – Interjú Szolláth Dáviddal
Értelem és érzelem – Rika Ponnet: Csak veled - a romantikus szerelem visszatér
A végtelenbe és tovább – Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt
Kiemelt
Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából
Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
Belépés