A hétfejű szeretetről
| Távársavasjávátévék Pompor Zoltán: A hétfejű szeretet. Lázár Ervin elbeszélő művészetéről. Kiss József Könyvkiadó, Bp., 2008 DÁVID ÁDÁM Lázár Ervin már életében klasszikussá vált, történetei nemzedékek számára nyújtanak vigaszt és menedéket a valóság nehézségei ellen. Életművét azonban eddig átfogó koncepció nélkül, két irányból, a felnőtt- és gyermekirodalom távcsövén keresztül vizsgálták. Dr. Pompor Zoltán, aki a Károli Gáspár Református Egyetemen gyermekirodalmat is oktat, arra vállalkozott, hogy hidat képezzen a két szemléletmód között, egységes, értékorientált olvasatát nyújtva Lázár Ervin prózaművészetének. Könyvében egyforma súllyal szerepel kisregény és elbeszélés, hangjáték és mese, s a szövegekre jellemző játékosság szabályszerűségeinek sokoldalú feltárása során irodalomtudósi alapossággal és pedagógusi közérthetőséggel vezet végig a lázári univerzumon. Varázslatos társasjátékra invitál a szerző, hiszen a Lázár-prózát „olvasva mi is részesei lehetünk a közös játéknak, megtapasztalhatjuk a szeretet különböző arcait”. A könyv bemutatóján Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke hangsúlyozta, hogy a kötet szerencsére nem ragaszkodik görcsösen az előszóban programszerűen kifejtett szeretetmódozatok kibontásához, a szeretet hét fejének, hét fokozatának felvillantása inkább a cím játékos magyarázataként fogható fel. A lázári szeretetmorál értelmezése valóban központi témája a kötetnek, ám ugyanilyen hangsúlyos pozícióban szerepelnek az elbeszélés-technikai sajátosságok, az emlékezés folyamatának írói megvalósítása, a gyermekkorhoz, a gyermeki gondolkodáshoz és nyelvhasználathoz fűződő viszony, illetve ezek módosulásai, kölcsönhatásai Lázár Ervin munkásságában. Fenyő felhívta a figyelmet a lázári „pávárbeveszévéd” meghall(gat)ásának fontosságára is, hiszen e titkos nyelv elsajátítása nélkül nem tudunk eljutni a szövegek lényegéhez. A játékszabályok ismertetése közben a szerző maga is belemegy Lázár nyelvi, gondolati játékaiba, és az ahhoz elengedhetetlen kellő komolysággal viszonyul témájához a felnőtt-gyermek-dialógusok bolondozásaitól kezdve a kínai dobozhoz hasonlítható narratológiai trükkök „kibontásán” és vizuális ábrázolásán keresztül Berzsián jobbladáinak műelemzésééig. A kötetbemutatón szó esett továbbá a pedagógus és a gyermekirodalom-kutató konfliktusáról, amelyet Pompor Zoltánnak a lehető legszerencsésebben sikerül feloldania: a tudományos szakszerűség különösen a meseszövegek kapcsán azért jelentős, hiszen máig hatóan a pedagógia eszköztárával, az oktatásban való alkalmazhatóság felől szokás közelíteni a gyermekirodalmi szövegekhez, ezzel szemben a szerző egybetartozó irodalmi korpuszként vizsgálja a teljes életművet. Másrészről az egész könyvet átlengi a tanári habitus, a szó legnemesebb értelmében: nem pusztán analizálni, tanítani is akar, útmutatást kíván nyújtani a szövegek lehetséges megközelítésmódjaihoz. Jól felépített, könnyen befogadható, egyre bővülő értelmezési szinteken keresztül halad végig először a „szépírói”, utána a meseszövegek egyes állomásain. Ahogy a bemutatott életmű kiteljesedik, úgy gazdagodik az elemzés is egymásra épülő, új szempontok bevonásával. Látszólagos ellentmondás az életművet végig egységes egészként tételezve két nagy részre különválasztani, ám ez egyfelől megkönnyíti az eligazodást az egyes korszakok és stílushatárok között, másfelől folyamatos előre- és visszautalások hálózatából áll össze az elemzés szövete. Pompor kerüli a populáris fogásokat, az életrajz csak a legszükségesebb motívumok magyarázatakor villan elő a szövegek mögül, illetve a kötet végén egy rövid életrajz segít abban, hogy a kettős mérce szerint végigkövetett kronológia után összeálljon a kép. A 2007-ben megjelent Lázár-Napló kimaradt az elemzésből, de nem is illett volna a szövegközpontú olvasatba. A logikusan strukturált, rövid alfejezetek címei ötletességről árulkodnak, nem hivalkodóak, de nem is szárazak. A fejezetvégekről nem hiányozhat az eddigi tapasztalatok átismétlése, összefoglalása, illetve a következő témába való átvezetés sem. Az elemzések stílusának komolyságát a szokásosnál több idézet oldja, amelyek akár többször is visszatérnek más-más kontextusban, a rövid tartalomismertetésekkel pedig a szerző gondolatmenete követhetővé válik azok számára is, akik egyes írásokat nem ismernek. A kötet szellemiségéhez idomul a borító meseszerűsége, és a minden tekintetben igényes kiadvány ismeretterjesztő jellegét fokozza az egyes Lázár Ervin-kötetek címlapjának az elemzésből kiragadott, rövid jellemzésekkel ellátott szerepeltetése. Nagy kár, hogy a Lázár-lexikonként is forgatható könyv nem keményfedeles kiadásban jelent meg, hiszen a rendszeres használattól könnyen a „szamárfülező manó” áldozatául eshet. Pompor a bevezetőben összefoglalja és értékeli a szakirodalom eddigi eredményeit, illetve saját elméleti pozícióit is rögzíti (narrapoétikai sajátosságok, a történetek morális dimenziója, a mesélés művészete, a lázári világmagyarázat értelmezése, a népmesei, pusztai és keresztény szeretetfelfogás kölcsönhatásai), majd a prózai hagyomány újításaival foglalkozó részben az első elbeszélések realista stílusától jut el a Csillagmajorban tökélyre fejlesztett mágikus realista látásmódig. Külön fejezetet szentel az Illés Ézsaiás-történetek prófétai értelmezésére, a hangjátékok múlt-idézési stratégiáira, A fehér tigris szimbolikájára, illetve főhősének álprófétai státuszára, a Tuvudsz ivígy?-ben kikristályosodó felnőtt-gyermek párbeszédek gyökereire, vagy a Csillagmajor mitikus, kultikus mivoltára. Emellett alapvető problémakörnek bizonyul az emlékezés nyelvének kialakítása, illetve a mágikus realizmussal párhuzamosan a gyermeki, mesei világba történő átjárás, majd átlépés aktusa. A mesemondói hagyomány (újra)értelmezésekor a szerző korszakolja a lázári mesekincset, amely első közelítésben túlzottan általánosító jellegűnek, sőt, ellentmondásosnak bizonyul. Az első korszakba sorolt A kisfiú meg az oroszlánokat és A hétfejű tündért például a népmesei hagyomány hangsúlyos megléte és a puritánabb nyelvhasználat jellemzi Pompor szerint, ám az előbbi sokkal kevésbé népmesei, mint számos a második és harmadik korszakba tartozó mese, míg az utóbbi nyelvezete néhol felülmúlja mind szójátékokban, mind ötletességben a későbbi életmű jelentős részét. A korszakhatárokat egyébként nem kezeli szigorúan, inkább tendenciákat igyekszik elkülöníteni, s az egyes kötetek elemzésekor a lázári szeretetfilozófiában kimutatott változások rendkívül konzekvensen és meggyőzően jelennek meg. A szerző (szerencsére) némileg megszegi ígéretét, hiszen az alcímben Lázár Ervin elbeszélő művészetének bemutatására vállalkozik, ám a mesékben megjelenő lírai betétek kapcsán is számos érvényes megállapításra jut. A versek „céljaként” a játékosság mellett intenciójukat jelöli meg: „Lázár Ervin számára a költészet az ember legbensőbb lényegéből fakadó varázslat, mely nem feltétlenül a szavakon múlik, sokkal inkább a szándékon.” A kötet befejező fejezete bravúros összefoglaló az író világnézetéről, amelyben együtt kavarog a legkülönbözőbb korszakok motívumainak szintézise. A könyv egyik mottóját is újraolvashatjuk, amely a Vérengző Alfréd ellen menekülő embereken keresztül bemutatott értékmentés allegóriájának tekinthető. Pompor Zoltán is értékmentésre, egyik legnagyobb meseírónk szellemi hagyományának ápolására vállalkozott magas szakmai színvonalon. A célközönséget ennek ellenére nem szűkíteném a témával tudományos szinten foglalkozók körére, hiszen a szerzőnek pedagógiai jártassága révén sikerül fejtegetéseit közérthető és élvezetes stílusban tálalnia. Tehát mind az irodalomkritikusoknak, mind a mesekutatóknak, de elsősorban a Lázár Ervint szerető közönségnek lehet hasznos, sőt pótolhatatlan ovolvavasmávány. |
Ajánló tartalma:
Legolvasottabbak
Legutóbbiak
A Szerk. ajánlja
Az archívum kincseiből:
Ahol kolbászból van a kerítés, ott harapnak a legjobban – Celeste Ng Kis tüzek mindenütt
Azok a szomorú fiatalok – Therese Anne Fowler Z - Zelda Fitzgerald regénye
Különböző „Mészölyök” léteznek – Interjú Szolláth Dáviddal
Értelem és érzelem – Rika Ponnet: Csak veled - a romantikus szerelem visszatér
A végtelenbe és tovább – Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt
Kiemelt
Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából
Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
Belépés