Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat
  « Első    « Előző      1541 - 1550 / 1853      Következő »    Utolsó »  
A Könyves Szövetség rendezésében Könyvhétvége lesz a Magy Írószövetségben novmber 13-tól 15-ig. Könyvket árusítanak már 50 forintos ártól...

Interjú Murányi Gáborral

2009. november 06.

Murányi Gábor Lapmargó lábjegyzetekkel című, a Könyvhét Könyvek sorozatban megjelenő kötete november második felében kerül a könyvesboltokba, a Könyvhét olvasói ismerhetik az írások nagyobbik részét, de Murányi Gábor a kötetben egy újdonsággal is előrukkolt, ami viszont a leghűségesebb Könyvhét olvasók számára is ismeretlen. Erről beszélgetett Murányi Gáborral a Könyvhét novemberi számában Mátraházi Zsuzsa.

Interjú Lángh Júliával

2009. november 06.

"A nagy generációnak" igen érdekes élet jutott osztályrészéül, Lángh Júliának a Magvető Kiadónál megjelent kötetét elolvasva ennek az állításnak az igazságtartalmáról mindenki maga is meggyőződhet. A kötetről - és az életről - beszélgetett Lángh Júliával a Könyvhét novemberi számában Szénási Zsófia.

Interjú Németh Dorottyával

2009. november 06.

Michael Jackson halála megrázta rajongóit. Rá emlékező és emlékeztető filmek, könyvek jelennek meg, a legfrissebb újdonság Chris Roberts gazdagon illusztrált, Kossuth Kiadónál megjelent albuma. A kötet fordítójával, Németh Dorottyával beszélgetett Michael Jacksonról a Könyvhét novemberi számában Szepesi Dóra.

Emléktábla került Janikovszky Éva Kossuth-díjas író (1926-2003) Bajza utca 8. szám alatti egykori lakóházának falára. Az avatáson szép számmal megjelentek a világhírű író tisztelői: volt munkatársai, barátai, olvasói.

Az Alexandra Pódium és Irodalmi Kávéház novemberi műsora
Kertész Imre Nobel-díjas írót 2009. október 19-én rendes tagjává avatta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.

NKA pályázatok 2010-ben

2009. október 12.

Sokan, sokszor, sokhelyütt leírták már, hogy a magyar kultúra legnagyobb mecénása a Nemzeti Kulturális Alap, és ezen belül a természetesen a könyves területnek, az irodalmi folyóiratoknak is legjelentősebb támogatója. A 2009-es pályázati év munkájáról és a 2010. évi pályázatokról sajtótájékoztatón számolt be az NKA Szépirodalmi Szakmai Kollégiuma.
A gazdasági válság keményen beleszólt az életünkbe, sokan tanácstalanok vagyunk, mit tegyünk, hogyan vészeljük át a nehéz időket... Popper Péter új könyvét ennek a kérdéskörnek szentelte, és a Könyvhét októberi számában is erről beszélt Maczkay Zsaklinnak. Egy jótanácsként is felfogható mondata a túléléshez: "a magam részéről a humort és a nevetést tartom a legfontosabb módszernek..."

Elliot Aronson Budapesten

2009. október 05.

Budapestre látogat október 3-tól 10-ig Elliot Aronson, a világhírű szociálpszichológia professzor - korábbi könyve szerzőtársa, Carol Tavris kíséretében - a Columbine után - Az iskolai agresszió szociálpszichológiája címet viselő új kötete megjelenése alkalmából, az Ab Ovo Kiadó meghívására. Budapesti látogatása előtt erről kérdezte Elliot Aronsont a Könyvhét októberi számában Pompor Zoltán. (Itt megismerhetik Aronson professzor budapesti programját is.)

Ajánló tartalma:

Új kód kérése


KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés