Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat
  « Első    « Előző      1451 - 1460 / 1853      Következő »    Utolsó »  
A Nobel-díjas Kertész Imre lesz az egyik díszvendége a Párizsi Könyvszalonnak.
A XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált 2010. április 22-től 25-ig rendezi meg a budapesti Millenárison a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése.

Könyv Szvjatoszlav Richterről

2010. március 23.

A Budapesti Tavaszi Fesztiválra (BTF) időzítették Karl Aage Rasmussen Szvjatoszlav Richterről szóló kötetének megjelenését, mivel a fesztivál díszvendége Dánia.
Bőséges kínálattal indul a Honterus Antikvárium pénteki aukciója: az 554 tételben parádés első kiadású kötetek, irodalmi kuriózumok, atlaszok, térképek, ritka folyóiratok, kéziratok, aprónyomtatványok, évszázados történelmi és egyházi iratok egyaránt vannak.

Nem nagy üzlet az e-könyv

2010. március 22.

A Magyarországon is szárnyát bontogató e-könyvkiadás vállalkozó kedvű szereplői számára valószínüleg némi rosszkedvet okozhat az Amerikából származó vélekedés: "az e-könyv nem nagy üzlet a kiadóknak".

Internet Fiesta 2010

2010. március 22.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy az internet szövetségese vagy ellenfele az olvasásnak, az olvasáskultúrának, a vitában mindig kerülnek elő új érvek. Eközben persze az internet "működik", most például újra lesz Internet Fiesta a könyvtárakban...

Találkozás Egressy Zoltánnal

2010. március 20.

Egressy Zoltánnal, több, nagysikerű színházi darab szerzőjével találkozhatnak az érdeklődők író-olvasó találkozó és dedikálás keretében március 26-án pénteken, 17 órától a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.
Könyvek tömege hatalmas boltokban, könyváruházakban, és az internetes könyvkereskedelemmel foglalkozó cégek raktáraiban: ma még ez a könyvpiac. Meddig marad ez így? Ez az igazi "egymillió dolláros" kérdés. A magyar könyvipar mindenesetre egyre élénkebben készülődik a váltásra...
Emléküléssel kezdődött meg pénteken a Tatay Sándor (1910-1991) Kossuth-díjas író születése 100. évfordulójának tiszteletére rendezett programsorozat Székesfehérváron.
Aki elég idős ahhoz, hogy látta-hallotta Ladik Katalint, Szkárosi Endrét és társaikat a nyolcvanas évek elején a Fővárosi Művelődési Házban (Fővművház) hangköltészeti estjükön, az csak bólint egyet rezignáltan: "nincs új a nap alatt"...

Ajánló tartalma:

Új kód kérése


KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés