Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyv
  « Első    « Előző      321 - 330 / 341      Következő »    Utolsó »  

Győri Katalin: Bojti

2011. június 13.

Győri Katalin meséjének hőse, Bojti egy árván maradt kiskutya, akitől az ember elvette testvéreit és mamáját, akit az ember gyereke előbb befogadott, babusgatott, majd megunt és eldobott, akit az ember hálóval begyűjtött és ketrecbe zárt.
José Rodrigues dos Santos Az isteni formula című regénye nem sci-fi, viszont bárhol fellapozza az olvasó (persze, jobb mégis az elején kezdeni) azt tapasztalja, hogy a történet szereplői a világ titkait firtató tudományos elméletekről vitatkoznak.
József Attila költészetének új olvasata előtt nyitja meg az utat a tisztaság elve alapján Cseke Ákos és Tverdota György közös kötete. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a baudelaire-i, mallarméi, valéry-i tiszta költészet (poésie pure) meghatározó hatásának kimutatása klasszikusunk költői életművében, felfedezésnek tekinthető.

Csontváry Kosztka Tivadar (Kisszeben, 1853 – Budapest, 1919) művének megítélése hosszú évtizedeken át a teljes elutasítás és a rajongó elfogadás között mozgott. A magyar művészettörténet talán most érkezett el a kiérlelt összegezésig.

Berde Mária: Földindulás

2010. december 10.

A trianoni döntést követő keserűséget, reménykedést, majd az ezt felváltó csüggedt vágyakozást közel száz év távlatából elképzelni lehet, átélni aligha. Ha a ma embere mégis szeretné megérteni népe (s ezzel együtt saját) múltját, jelenét, akkor tanúk híján a korabeli naplók, dokumentumok, újságcikkek és nem utolsó sorban – a keserűség és a reménység keserédes ízeiből szőtt – szépirodalmi alkotások segíthetik...

Sajó László: Írottkő

2010. december 10.

Tíz éves narrátorunk „bevonul” Kőszegre, ahol kóros dadogása lenne meggyógyítandó. Az ilyesfajta problémák kezelésére szakosodott intézmény ugyanazon épületben székel, amelyben egykor Bébé, Medve, Merényi és a többiek tették a dolgukat, azaz, bizony, Ottlik Géza halhatatlan falai közé csöppent a fiú, aki ekkortájt még mit sem tud hajdani zseniális elődjéről.

Izgalmas, részint tenger alatti nyomozás története Jacques Pradel újságíró és Luc Vanrell hivatásos mélytengeri búvár könyve, amely több évtizedes rejtély nyitját tárja fel. Az ő tíz évig tartó kutatásuk során derült fény arra, hogy miként és hol halt hősi halált Antoine de Saint-Exupéry író.

A szegény zsidó családban született Buchinger Manó (1875–1953) eredetileg könyvkötőmunkás volt, de mint szociáldemokrata politikus írta be nevét a magyar történelembe. A Képes György által megrajzolt életút döntő állomásainak a kommunistákkal való egyesülésekkor elfoglalt álláspontjai mutatkoznak.

Az állandósult szókapcsolatoknak, frazémáknak két tulajdonságát érdemes kiemelni. Egyrészt nem kompozicionálisak, jelentésük nem jósolható meg összetevőik jelentéséből. (Az idegen nyelvű frazémákat külön meg kell tanulni.) Másrészt szintaktikailag dermedtek, s így az úgynevezett konstrukciós nyelvtannak szolgálnak mintafeladatul.

„Ezeket indigóval írják, fiam!” – mondta nagyanyám, mikor kiderült két diplomás, jól szituált közgazdász barátunkról, hogy veri a feleségét. „Klónozzák őket, nagyi, így mondják” – helyesbített a húgom, aki hasonló történetet hallott egyetemista barátnőitől. „Konyha-filozófia” – próbálta elütni a dolog élét nagybátyám, és ezzel dedikáltam neki az itt ismertetendő kötetet, ami a karácsonyfa alatt várta.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése


KőszeghyÉS Páratlan oldalTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés