Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online
  « Első    « Előző      6821 - 6830 / 7462      Következő »    Utolsó »  

Harminc migrációs hátterű német szerző közös kötetben veri vissza Thilo Sarrazin állításait a Németországot fenyegető iszlám veszélyről: a könyvet csütörtökön este mutatták be Berlinben.

Jövő szerdán, március 2-án 15 órakor vesznek végső búcsút Olasz Sándortól, a Tiszatáj című folyóirat főszerkesztőjétől az újszegedi temetőben - tudatta a Magyar Írószövetség csütörtökön az MTI-vel.

Bezúzatja a botrányt okozó Chopin-képregény megmaradt példányait a lengyel külügyminisztérium. A képregény a zeneszerzőt konvenciómentesen igyekezett népszerűsíteni a német és lengyel fiatalok körben: Chopint egy popzenekar vezetőjeként ábrázolja, aki barátaival egy börtönben készül koncertet adni. Legjobb barátjával, egy bőrfejűvel pedig a vulgáris szavakat sem nélkülöző szlengben társalog.

Az Oxfordi Egyetem neves Bodleian Könyvtárának adományozza könyv-, magánkézirat- és fotóarchívumát John le Carré angol író, a kémregény-irodalom egyik legismertebb alakja.

Umberto Eco az irodalmi bojkott ellen emelt szót szerdán a jeruzsálemi könyvvásáron annak kapcsán, hogy brit írók arra szólították fel honfitársukat, Ian McEwant: utasítsa vissza a neki ítélt izraeli irodalmi díjat tiltakozásul Izrael palesztinokkal szembeni politikája ellen.

Maurizio Serra olasz diplomata kapja Malaparte, élet és legenda című biográfiájáért az idén elsőként odaítélt Casanova francia irodalmi díjat.

Enid Blyton brit írónak, népszerű gyermekkönyvek szerzőjének eddig ismeretlen művére bukkant az a jótékonysági szervezet, amely korábban árverésen tett szert Blyton kézirataira.

Mások mellett Eperjes Károly színművészt, Hámori József biológust, ifj. Sánta Ferenc hegedűművészt, Szőcs Géza költőt, kulturális államtitkárt kérte fel a miniszterelnök a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság új tagjának - szerepel a Magyar Közlöny legfrissebb számában.

Magyarországon a Wolters Kluweré az Akadémiai Kiadó 74 százaléka, és a csoporthoz tartozik a Complex Kiadó Kft. is.

A Balkán irodalmát mutatja be a lipcsei könyvvásár tavasszal. A könyves szemle középpontjában idén Szerbia áll.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése


Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés