Könyvtáram minden ötödik-hatodik kötete dedikált példány. Tekintélyes részük íróbarátok, irodalomtörténész kollégák ajándéka. Kisebb hányadukat megfelelő alkalommal magam dedikáltattam. Végül harminc könyv családi örökségből vagy antikváriumi vásárlásból származik. Valamennyi dedikált könyvoldalt fénymásoltam, hogy e mintegy ezerötszáz kiadványról keresgélés nélkül is áttekintő, ábécébe rendezett képem legyen. Egyetemi munkámban is jó hasznát veszem a nemegyszer vaskos kötetek cipelése nélkül kezelhető, beszédes dokumentumoknak. A dedikáció-kutatás mint önálló irodalomtudományi szak (segédtudomány) újabban ismét lendületet kapott, többek között Kovács Sándor Ivánnak, Bíró-Balogh Tamásnak köszönhetően. A szisztematikus vizsgálódás ritkább (Németh László könyvtárát illetően veje, Lakatos István, valamint Gál Mihály végzett átfogó munkát, Déry Tibor könyveit Botka Ferenc vette számba stb.), az alkalmi dedikálás-elemzés gyakori.

A birtokomban levő érdekességek közül először egy duplán dedikált műről szólok. A szerző Illés Endre (1902-1986) Kossuth-díjas író, a könyv a „komédia és erkölcsrajz" műfaji meghatározású színdarabot tartalmazó, száznyolc oldalas Homokóra (1962), kiadója a Szépirodalmi. Ez utóbbinak Illés már 1952-től (sőt elődjének, a Révai Rt.-nek 1939-től) vezető tisztviselője, 1967-től haláláig igazgatója volt. Emléke eléggé eltérő lenyomatként él azokban, akik a közelmúltban felidézték alakját. Vámos Miklós ironikus megbecsüléssel, Domokos Mátyás vitázó visszatekintéssel, Kőszeg Ferenc zord elutasítással szól róla. A háta mögött (általa is tudottan) „Ezüstróka" ragadványnévvel illetett, mindig elegáns, ősz hajú, fürkésző és kifürkészhetetlen arcú úr taktikai megfontolásait, sokszor a rivális és ugyanakkor szövetséges kiadó, a Magvető igazgatójával, Kardos Györggyel egyeztetett döntéseit manapság többféleképp lehet megközelíteni. De nehezen lenne igazolható a sommás, többekbe beleégett vélekedés, mely szerint Illés ugyan nyájas és segítőkész volt a nála gyengébb írókkal szemben, viszont engesztelhetetlenül ki nem állhatta, gáncsolta azokat, akiket benső értékrendje önmagánál többre tartott. (Ennek a Németh László-bibliotékába eljuttatott számos dedikált alkotása, Németh és Illés kölcsönös inspirációkban gazdag írói kapcsolata alighanem önmagában ellentmondana.)

Illés Endre száztíz éve született, 1902 nyarán. Legfrissebben László Ferenc rajzolt róla tárgyilagos portét (Író a skatulyából. Magyar Narancs, 2008. 39. sz.), de ő is csupán az Elsüllyedt szerzők című sorozatban talált helyet számára. Illés „kiment a divatból", olvasói megfogyatkoztak, egykori színházrendező hívei elhunytak vagy nem aktívak, színészbarátai mai társulatoknál nemigen keresik a színrevitel lehetőségét. Prózája is (csipkerózsika-?) álomra tért, viszont a kréta- és árnyékrajzok mestere, az esszéíró portretista változatlan megbecsülésnek örvend (a budapesti bölcsészkaron jelenleg szakdolgozat készül a Nyugat hasábjain is jelentős kritikusi működéséről).

Jómagam a Tersánszky Józsi Jenő Válogatott művei (1978) című, ezeregyszáz oldalnál terjedelmesebb gyűjtemény szerkesztési munkálatai során tapasztalhattam meg hűvös, korrekt, bölcs, már-már parancsoló jóindulatát (a Magyar remekírók- sorozatban: ez Illés egyik maradandó kiadói vívmánya). Semmi jelét nem adta, hogy saját szakmai kézirataim is érdekelnék. Nem is nagyon mertem könyvterveimmel megközelíteni őt, holott nem elutasító volt, csak céltudatosan zárkózott. Sosem lettem a Szépirodalmi szerzője - szerencsémre a Magvető, a Gondolat és a Kozmosz felé kínálkoztak ösvények, amikor harmincadik évemhez érkezve már volt mivel kopogtatnom.

A szóban forgó könyvet (a borítót Lóránt Lilla készítette), mely Illés halványabb drámáinak egyikét őrzi - a hamis zsenitudatú sznobról és környezetéről -, a különös dedikáció miatt vásároltam meg egy Múzeum körúti antikváriumban. A (kettős) beírás címzettje Boldizsár Iván (1912-1988) író, újságíró. Neki is kerek születési évfordulója van, éppen e napokban, október 30-án. Őreá is mint nagyon távoli, egykori mentoromra emlékezhetem (a Színház és a New Hungarian Quarterly című folyóiratok főszerkesztője volt, az előbbi orgánumnál sosem láttam, az utóbbinál néha szóba elegyedett velem, „régi piarista diák a minapi piarista diákkal", mondotta. (Örkény Istvánt, Thurzó Gábort és Szabó Zoltánt is évfolyamtársának tudhatta a kegyesrendieknél.)  Nem firtatom most Boldizsár közéleti-politikai szerepvállalásait (1947-ben tagja a párizsi béketárgyalásokon részt vevő magyar küldöttségnek), nem keresem, az „elsüllyedt szerzők" sorában hol a helye. Azt sem tudom, részint közös szépírói érdeklődésük (így rokon műfajaik, a novella, színmű, esszé), felsőfokú tanulmányaik összecsengése (mindketten látogatták az orvoskart, Boldizsár csupán rövidebb ideig) szóba került-e közöttük.

A Homokórá ban az első ajánlás, zöld töltőtoll-írással: „Boldizsár Ivánnak / szeretettel, / régi barátsággal / Illés Endre / 1962 május". A második a jobb alsó sarokban, ferdén róva, kék golyóstollal: „Iván / 1970-ben is, másodszor is / igaz barátsággal küldi / régi kis komédiáját / Endre". Csak találgathatjuk, az ajándékozó vagy a megajándékozott figyelmetlensége, netán egyéb ok miatt maradt az 1962-es (május 26-án nyílt) ünnepi könyvhét 15 forintos áron forgalomba hozott, 108 oldalas újdonsága nyolc éven át Illés Endre birtokában (s valóban ott maradt-e). A második bejegyzés arról tanúskodik, hogy bármi volt a magyarázat, Illés és Boldizsár céhtársi viszonya nem romlott meg (a „küldi" pedig arról, hogy nem dedikáció-nyomatékosítás történt (valamely okból, például látogatáskor, Boldizsár otthonában), hanem könyvküldés. Az idősebb író ugyanazzal a megszokott, de a második beírás folytán mégis hangsúlyosabb jegyzéssel - „barátsággal" - indította újabb útjára a korábbi könyvet, s a vezetéknevet mellőző, bizalmasabb „Endre" névalakot választotta. Vajon ekkor célt ért-e kötetével? Meghúzódik-e a háttérben valamiféle kisebb „dedikálási regény", vagy csupán véletlenek játszottak össze? Honnan került antikváriumi polcra a Homokóra ? A Boldizsár-könyvtár (bizonyára az író halála után bekövetkezett) rostálásakor vagy máshogy, máshonnan?

Talán sok alsóbb osztályú kosárlabda-mérkőzésen sportszerű és ponterős ellenfelem, hajdan egy-két korsó „levezető sör" mellett beszélgetőtársam, Boldizsár Gábor - Boldizsár Iván fia - megadhatja a feleletet, ha a véletlen szerencse folytán e sorokra kattint.

Tarján Tamás