Az Írók Szakszervezete a rövid- és a hosszútávú irodalmi stratégiáról

Könyvhét.hu online

Az Írók Szakszervezete a rövid- és a hosszútávú irodalmi stratégiáról

2010.10.10.

2010. október 2-án megtartotta beszámoló közgyűlését az Írók
Szakszervezete. Jókai Anna elnök bevezető szavaiban elmondta, hogy már a
jövő évi költségvetés lehetőséget teremthet arra, hogy a korábbinál jobb
helyzetbe kerüljön a magyar kultúra és ezen belül is kiemelten a kortárs
magyar irodalom. A Közgyűlés megvitatta az Elnökség FELJEGYZÉS ÉS
JAVASLAT című dokumentumát az irodalom és az alkotók helyzetéről, a
rövid- és hosszútávú irodalmi stratégiáról, a támogatási rendszer és a
ráfordítások szükséges korrekciójáról. A Közgyűlés a dokumentumot több
javaslattal kiegészítette, azt elfogadta és javasolta mielőbbi
közzétételét a szakma, a döntéshozók, valamint a szélesebb nyilvánosság körében.

Feljegyzés és javaslat
(a szépirodalom támogatásának rendszeréről)
1. Az irodalom támogatására szánt összeg az állami költségvetésen belül (de pl. az NKA
költségvetésén belül is) megszégyenítően szerény. Az NKA-ban látszólag bizonyos egyenlőség alakult ki a műfajok között. Ez a helyzet azonban így nagyon igazságtalan, mert a mai magyar irodalom nyilvánosságát biztosító intézményrendszer (könyvkiadók, folyóiratok, írószervezetek, íróiskolák) egyetlen fillér állami támogatásban nem részesül, míg más művészeti ágak számára jelentős intézményeket tart fenn a költségvetés, és még külön a művek megszületését, forgalmazását biztosító alapítvány is működik (pld. Magyar Mozgókép Közalapítvány). Ennek az igazságtalan helyzetnek a megszüntetésére, vagy csak enyhítésére két lehetőség kínálkozik:
a) Az NKA-n belül a jelentős költségvetési támogatással rendelkező művészeti ágak terhére
történő átcsoportosítással (pld. film, színház) emelni kell az irodalom támogatásának
arányát. De ez csupán tüneti kezelés.
b) Az igazi megoldás az volna, ha a költségvetés vállalná a többi művészeti ágakkal arányosan az irodalmi intézményrendszer (könyv- és folyóirat-kiadók, irodalmi szervezetek stb.) működtetésének rá háruló feladatait.
Azonban addig is, amíg ez a kérdés meg nem oldódik – bár most, a 2011-es költségvetés tervezési időszakában hangsúlyosan szeretnénk minderre felhívni az illetékesek figyelmét -, az NKA-nak volna és lehetne kötelessége a magyar irodalom minimális létfeltételeinek biztosítása érdekében a fent javasolt korrekciót végrehajtani a lélegeztető gépet igénylő irodalmi intézményrendszer ideiglenes életben tartása érdekében.
2. Még egy fontos kérdés: szó esik arról is, hogy az NKA szépirodalmi kollégium támogatási összegét egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban kapják a fővárosi, a vidéki és a határon túli műhelyek. Az egyéb támogatási források egyenlőtlensége miatt ez az elv csak újabb aránytalanságokat eredményezne szerintem. A budapesti műhelyek közül azok, amelyek nem tartoztak a szocialista-liberális városvezetés holdudvarába, eddig szinte csak kivételesen jutottak szerény kulturális támogatáshoz, míg a holdudvarba tartozók kitűnő finanszírozásban részesültek. A vidéki városok legtöbbje viszont kezdetektől tényleges fenntartója a helyi irodalmi folyóiratoknak, könyvkiadóknak, olyannyira, hogy a szerkesztőség munkatársai is önkormányzati státuszban vannak. A határon túli kulturális műhelyek jó része az illető ország kultúralapjától is, de eddig a Szülőföld Alaptól is részesültek, egyébként igen helyesen, támogatásban. Nemcsak a rendezvények, de a lapok és a kiadói programok esetében is gyakran összemosódik határon túliság, vidékiség és pestiség. Pesti székhelyű szervezetek rendeznek számos országos ill. Kárpát-medencei rendezvényt, legtöbbször nem Budapesten. Harmadrészt az sem volna szerencsés, ha több évtizedes munkával létrehozott és megőrzött irodalmi műhelyek csak azért kerülnének nehezebb helyzetbe, mert hátrányos földrajzi helyre vannak a cégbíróságnál bejegyezve. Jó lenne, ha a támogatás egyértelműen értékelvű lenne és maradna.
3. A jelenlegi irodalom-támogatási rendszer struktúrája elfogadható. A kurátor- választásra hivatott szervezetek kiválasztásával és összehívásával azonban az Írószövetséget kellene megbízni és nem más szervezeteket, mint az a múltban nemegyszer megtörtént. A Magyar Írószövetség a legnagyobb és legtekintélyesebb magyar írószervezet, az elmúlt évek politikai támadásai sem tekintélyét, sem jelentőségét igazán nem tudták aláásni. Ez mutatja a szervezet igazi erejét.
A sokfelé hangoztatott „független szakértő” mítosza több szempontból is hamis: egyrészt nincs olyan, mert a tájékozatlan kurátor még nem független, csak nem tudni rögtön, hogy kinek a véleményére hallgat. Másrészt, igen is az érintetteknek kell dönteniük egymással folyamatosan egyezkedve, és megfelelő rotációval a klikkérdekek érvényesülése kizárható.
4.A folyóirat-támogatás esetében az elmúlt évben kialakult gyakorlat, a három-éves támogatási szerződések bevezetése megőrzendő eredmény. Hasonló programtámogatásra szükség volna a minőségi könyvkiadók esetében is. A lap- és könyvkiadás hosszú távú tevékenység, azok a kiadók, amelyek több éve, évtizede ezt a munkát végzik, megérdemlik, hogy néhány évre előre tervezhessenek. Eredmény az is, hogy a folyóiratok hároméves szerződései esetében kialakult bizonyos hallgatólagos normatíva az eddigi ad hoc ítélkezéssel szemben:
Egyrészt a lapok megkapják körülbelül költségvetésük 50%-át. (Ezt az arányt a könyvkiadás esetében is figyelembe kellene venni és a támogatás reálértékének szintjén őrizni.) Jó példa erre, hogy a lengyel Nemzeti Könyvtári Programba (ez kb. az NKA lengyel megfelelője) a beemelt lapok a költségvetésük 70%-ának megfelelő támogatásban részesülnek, és a kapott támogatás felhasználható a munkatársak bérének kifizetésére is, nem úgy, mint az itthoni gyakorlatban, ahol csak nyomdára és honoráriumra fordítható a támogatási összeg. Hasonló normatívák kialakulóban voltak a könyvkiadás támogatásában is korábban az NKA Szépirodalmi Kollégiumában, de aztán a pénztelenség elsodorta még az emléküket is.
Mindezek megítélésekor nagyon fontos szempont, hogy a könyv- és folyóiratkiadók biztosítanak szinte egyedül honoráriumot, kereseti lehetőséget az írók számára. Létbizonytalanságuk az alkotók létbizonytalanságát hozza magával.
5. A könyvtámogatások esetében is a hangsúlyt át kellene helyezni a kiadói programok támogatására. Az egyedi cím-pályáztatást a kiadót nem találó szerzők könyveinek támogatására kellene csak fenntartani. A kiadói programokkal a legalább 5-10 éve működő, évente legalább 10-15 címet megjelentető kiadók pályázhatnának, évi 15-20 címmel 10-15 millió forint értékhatárig. Az eddigi gyakorlattal szemben – az EU-s szempontokkal összhangban – meg kellene engedni, hogy ha a kiadó a pályázott összegnél kevesebb támogatást kap, a programját arányosan a saját belátása szerint csökkenthesse.
Ennek a gyakorlatnak két hozadéka lenne: egyrészt, a címszerinti pályáztatás kényszerével egyszerű kivitelezővé züllesztett kiadók valódi irodalmi műhelyekként működhetnének; másrészt megszűnne a jelenlegi gyakorlat, amikor arra a megszorításra, hogy maximum három könyvvel lehet pályázni, a kiadók fantomkiadók bevetésével válaszolnak, hogy több kéziratuk kaphasson esélyt. Ezért vált a kiadói struktúra átláthatatlanná, és tűnik úgy, hogy túl sok kiadó van a pályán.
Ehhez a témához kapcsolódik, bár minden pályázót érint, hogy meg kellene szüntetni a 292/ 2009 (XII.19.) Korm. rendelet 121. § (4) bekezdésére hivatkozó jelenlegi gyakorlatot, amely az igényeltnél kevesebb megítélt támogatás esetén sem teszi lehetővé a program arányos költségvetés – csökkentését (csak ha a megítélt támogatást is tovább csökkentik). Ez hasonló ahhoz, mintha egy családot arra köteleznének, hogy ha csökken is a családfenntartók bére, akkor is ugyanannyit költsenek, mint korábban, a nagyobb bevételek mellett.
6. A szépirodalmi könyvek és folyóiratok forgalmazására eddig szinte semmi figyelmet nem
fordított a támogatási rendszer, pedig a támogatott művek értékének igazát a piacon is
bizonyítania kéne. Rossz ötlet, hogy bizonyos példányszám kinyomtatására kötelezik a kiadókat.
Inkább a piacra kerülés útját kéne egyengetni.
Néhány javaslat ennek a tevékenységnek az elindításához:
a) A támogatott könyvek szerzői számára a könyv megjelenését követő évben biztosítani kéne
10-12 író-olvasó találkozóra költségtérítést (előadói díj, terembérleti-, meghívó
előállítási-, szervezési díj stb.), amelyek segítségével az író ismertté tehetné, eladathatná a
könyvét országszerte.
b) Valamilyen szerződéses keretben el kellene érni, hogy a támogatott művek megjelenhessenek a közszolgálati médiumokban, valamint az állami frekvenciákat bérlő magánhírközlésben és a napilapokban is.
c) A támogatott könyvek a könyvtárakba igen alacsony példányszámban kerülnek be. Egy Kossuth-díjas szerző esetében sem emelkedik ez a szám 50-60 fölé. A Márai Program keretén belül ezt a helyzetet meg kellene szüntetni, de még a legutóbbi változat nem alkalmas erre.
Budapest, 2010. október 2.
Az Írók Szakszervezete Közgyűlése nevében:
Jókai Anna elnök sk.

Forrás: Magyar Írószövetség

Vissza az archívumba