Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Hrek Az Ø kiadó a skandináv irodalomra specializálódott, és egészen különleges palettával büszkélkedhet. Köteteik elvisznek minket az ’50-es évek falusias Reykjavikjába és izlandi pszichiátrákra (A mindenség angyalai), egy stockholmi szülészet konyhájára (Szülészet), izland vidéki tájaira (Válasz Helga levelére), vagy épp az erdő mélyére, ahol bármikor szembejöhet egy medve (Ha szembejön egy medve). Siri Ranva Hjelm Jacobsen Tengerlevelek című kötetét olvastuk, mely egészen az óceánok szívébe kalauzol minket.
Siri Ranva Hjelm Jacobsen illusztrált novellája (nagy jóindulattal kisregénye) már első ránézésre is különleges, mert két olyan valószínűtlen entitás, mint az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger vitatja meg benne az élet nagy dolgait. Párbeszédüket a várakozás nyomasztó hangulatához illeszkedő illusztrációk kísérik. Dorte Naomi fekete-fehér képei ...
Egykori egyetemének ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát és az elismeréssel járó összeget Karikó Katalin
Egykori alma materének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó összeget Karikó Katalin.
A biokémikus keddi előadásán - melyen beszámolt a tavaly decemberi, stockholmi Nobel-hét eseményeiről - bejelentette, hogy az egyetemnek adományozza elismerésének másolatát, valamint a díjjal járó több mint félmillió dollárt, melyből a kiváló tanárok és diákok részesülnek majd.
A kutató úgy fogalmazott, nagyon sokan dolgoztak a koronavírus elleni vakcinán és az azt lehetővé tevő kutatásokon, ezért szeretné megosztani a díjat és az érte kapott összeget a jövő generációval.
A Nobel-díj másolatát azon a Karikó Katalin életútját és munkásságát bemutató új, állandó kiállításon helyezték el, amely az SZTE tanulmányi és információs központjában nyílt.
A kutató a tárlat megnyitóján a hallgatókhoz szólva kifejtette, ...
Csehy Zoltán költőnek ítélték az idén alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat Csehy Zoltán felvidéki költőnek ítélte a szakmai kuratórium az idén alapított Kovács András Ferenc...
A magyar felmenőkkel rendelkező Sandy Juhász könyvbemutatója Budapesten „Amikor felejteni nem lehet” címmel április 16-án a Venezuelában született, jelenleg Spanyolországban élő,...
Baka Istvánra emlékeznek Szegeden A költészet napjával kezdődően kiállításokkal, rendhagyó irodalomórákkal, emléksétával tisztelegnek Baka...
Kovács András Ferencre emlékeznek több erdélyi városban a magyar költészet napján A decemberben elhunyt Kovács András Ferencre Kossuth-díjas költőre emlékeznek több erdélyi városban...
Burgenlandi gyermekkönyvíró és kanadai illusztrátor kapja idén a Hans Christian Andersen-díjat Heinz Janisch osztrák író és Sydney Smith kanadai illusztrátor kapja az idei Hans Christian Andersen-díjat, a...
Az antik és a keresztény kultúra időfelfogását mutatja be az OSZK új tárlata Az antik és a keresztény kultúra időfelfogását mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) szombaton...
Könyvbemutatóval egybekötött időszaki kiállítás nyílik Kamikazek - A Busidó fiai címmel a szolnoki RepTárban

Doma-Mikó István Kamikazek - A Busidó fiai című könyvét mutatják be április 20-án, szombat délelőtt a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban, az eseményen nyílik meg a kötet címével azonos időszaki kiállítás is - közölte a múzeum közleményben az MTI-vel.

Gazdag programkínálattal készülnek a Keresztury-emlékévre Zalaegerszegen

Konferenciával, irodalmi estekkel és kiállításokkal emlékeznek Keresztury Dezső 120. évfordulójára szülővárosában, Zalaegerszegen - jelentette be a város polgármestere az emlékév hétfői programismertető sajtótájékoztatóján.

Kiss Georgina kapta idén a Makói Medáliák díjat

Kiss Georgina kapta idén Sötét évszak című verseskönyvéért a Maros-parti város önkormányzata által elsőkötetes költők számára alapított Makói Medáliák díjat, az elismerést csütörtökön adták át - tájékoztatta a kuratórium az MTI-t.

Elkezdődött az idei Versmaraton a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Elkezdődött az idei Versmaraton a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amelyen idén 65 kortárs költő olvassa fel verseit délelőtt 10 és este 22 óra között a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A rettegett triumvirátus – Jón Kalman Stefánsson Hiányod maga a sötétség című regényéről
Hírek
Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy Jón Kalman Stefánsson itthon igazi sztár. Imádja az olvasóközönség, nem lehet beférni a terembe, ha fellép, dedikálásain hosszú sor kígyózik. 2018 óta nem volt olyan év, hogy ne repített volna minket Izlandra egy-egy új kötete. A négy-öt éve stabilan remekelő szerzőben most azonban kicsit csalódnunk kellett.
A halaknak nincs lábukkal Stefánsson azonnal elvarázsolt. Mondatai körém fonódtak és elringatott ritmikus, ismétlésre építkező stílusa. Bensőségessé tette a világát, ahogy apró, hétköznapi cselekedeteket ruházott fel különleges jelentőséggel. Egy szempárt, egy ökölbeszorított kezet. Mélyen emlékezetembe vésődött a Menny és pokol trilógia nyitánya az elfeledett anorákkal, és a második kötet vándorlása a hófúváson keresztül. Kötődtem a kötöttárugyárhoz, isten háta mögötti tanyákhoz, vörös kapitányokhoz és mogorva ...
A rinocérosz mi vagyunk – Beszélgetés Schein Gáborral Műfajokat és műnemeket elegyítő új könyvéről, a Magvetőnél megjelent, Ó, rinocérosz című verses...
Parancsszóra nem lehet szeretni – Beszélgetés Stájn Emmával Stájn Emma zavarba ejtő őszinteséggel meséli el a családja történetét, amit megdöbbentő módon éppen egy...
Macska-egér játék – Kepes András Két macska voltam című regényéről Kepes András saját bevallása szerint mindig is írónak készült, „csak közbejött 40 év televízió”, így a...
„Minden ember Jézusnak született” – Beszélgetés Nógrádi Gáborral Nógrádi Gábor ifjúsági regény formájában mesél el egy bibliai időkben játszódó történetet, vagyis éppen...
Európai magyarok – Beszélgetés Kaiser Lászlóval Kaiser László, költő, író, szerkesztő, végzettsége szerint tanár és dramaturg. Színházi és szinkronos...
„Isten egy Lego készlet” – Elif Shafak Éva három lánya című regényéről Az Éva három lánya Peri, egy török lány életét követi végig több idősíkon és helyszínen keresztül: a...
A magyar történelem korszerű krónikásai – Beszélgetés Hajnal Ödönnel Hírek

Hajnal Ödön és a Digitális Legendárium csapata már több mint egy évtizede kiemelkedő technikai színvonalú, és hiteles történelmi hátterű filmjeivel a történelmi animáció első vonalába tartozik. A Kálvin Kiadónál megjelent Az idő kereke című könyvről Hajnal Ödönnel Pompor Zoltán beszélgetett. Könyvhét online

Az igazán jó irodalomtörténet egy kicsit művészet – Beszélgetés Kenyeres Zoltánnal Hírek

Kenyeres Zoltánnak nemrég jelent meg Írók, költők, fogalmak című, esszéket és tanulmányokat tartalmazó gyűjteményes kötete. A klasszikus és a kortárs magyar irodalom alkotóit, műveit bemutató írásairól Kenyeres Zoltánnal Szepesi Dóra beszélgetett. Könyvhét online

Királycsinálók – Krasznahorkai László Zsömle odavan című regényéről Hírek

Krasznahorkai szokatlan arcát mutatja meg Kada Józsi bácsi történetén keresztül. A 92 éves nyugdíjazott villanyszerelő magányosan él egy észak-magyarországi kis településen, ahol jórészt szlovákok laknak, de ők is alig, az egész kötet során talán, ha három-négy lakó említődik meg. Bráder Edina recenziója. Könyvhét online

„Ez a történet a nyakamba szakadt” – Barna Imre ezúttal saját regénnyel jelentkezik Hírek

Barna Imre elsősorban élvonalbeli műfordítóként, irodalmárként, korábbi kultúrdiplomataként és könyvszakmai vezetőként ismert. Most [2021. március] – hetvenedik születés-napjára – regénye jelenik meg Kérdezd meg tőle címmel az Európa Könyvkiadónál. Barna Imrével Varsányi Gyula beszélgetett. Könyvhét, 2021/1. szám

Koncert és könyvbemutató a Kalákával a 6SZÍNben

Kettős jubileumot ünneplünk május 5-én a 6SZÍN teátrumban. Kányádi Sándor költő születésének 95. évfordulója, illetve a Kaláka együttes megalakulásának 55. évfordulója alkalmából a zenekar koncertet ad a színház előadótermében.

Lauren Fairgrieve: Madarat tolláról
Hírek
„Pattintsd ki! Rakd össze! Lógasd fel! Tanulj és gyönyörködj!” – ez lehetne a szlogenje a skót szerző, Lauren Fairgrieve Kate Read színpompás illusztrációival megjelent kötetének, amely az alkotó kedvű kisiskolásokat szólítja meg. Arra biztatja őket, hogy ismerjék meg és készítsék el a saját madaraikat. A Madarat tolláról című, 10 madármodellt tartalmazó, és a madarak életét bemutató képeskönyv publikálásával új szintre lépett a Babilon Kiadó a kreatív ismeretterjesztő könyvek kiadása terén. Mert nem csupán a madarak életéről, elterjedéséről, jellemzőiről, kultúrtörténeti vonatkozásairól lehet olvasni a könyvben, hanem kis kreatívkodással egy sereg 3 D-s papírmadarat is össze lehet állítani belőle. Nem a régi megszokott papírkivágó segítségével, hanem a kartonból kinyomott, vastag és jó minőségű „alkatrészek” összeillesztésével (amiket használat után akár ...
Carlie Sorosiak: Kutyavilág A korszerű kutyatartási elveket valló kézikönyv mindent elmond az ebekről a fülüktől a farkukig, kedves és...
Janikovszky Éva: Te ezt még úgysem érted… Öröm a szomorúsággal, a hétköznapi élethelyzetek filozófiai töprengésekkel társulnak a könyvecskében....
Anna Brett: Kisoroszlán – Kiselefánt Anna Brett az afrikai kontinensen élő vadállatok varázslatos birodalmába vezeti kis olvasóit Családom a vadonban...
Steve Mason: Josephus és az Újszövetség Steve Mason Josephus Flavius életművének vizsgálata során az Újszövetség korába kalauzol minket, abba a korba,...
Krasznahorkai László: Herscht 07769 Korábban az egykori NDK területén elhelyezkedő szürke kisvárosiak hétköznapjait élték a kanaiak, köztük egy...
Daniss Győző: Körkép a magyar nyelvről A tudomány-népszerűsítő újságírás kiemelkedő alakjának, Daniss Győzőnek 18, a magyar nyelv egy-egy...
Kenyeres Zoltán: Írók, költők, fogalmak Hírek

Kenyeres Zoltán esszéket és tanulmányokat tartalmazó kötete elsősorban humán értelmiségieknek szól, de haszonnal forgathatják középiskolai tanárok, magyar szakos egyetemi hallgatók, irodalom iránt érdeklődő középiskolás diákok is. Sz. D. írása. Könyvhét online

Gabby Dawnay: Körbeforgó szép természet Hírek

Gabby Dawnay könyvének 48 története a kezdetektől az elmúlásig végigkíséri az állatok, növények és gombák életét. Meseszerűen írja meg az egyes élőlények földön töltött idejét, a csodálatosan részletgazdag illusztrációk segítségével bemutatja az adott faj életmódját, életútját… Szénási Zsófia recenziója. Könyvhét online

Gilles Diederichs: Két kis vízcsepp kalandos útja; A kíváncsi kisbagoly és a Nap Hírek

A kedves mesék és gyönyörűséges pasztellszínekben pompázó illusztrációk mellett a sorozat egyben hangoskönyv, a QR-kóddal letölthető meséket Török-Illyés Orsolya színésznő remek előadásában hallgathatják meg a kicsik. Szénási Zsófia recenziója. Könyvhét online

Narine Abgarjan: Szimon Hírek

79 éves korában elhunyt Szimon, a festői falu, Berd kőművese. Temetésén családja és barátai mellett felbukkan négy korábbi szeretője is, hogy az ő történetükön keresztül ismerhessük meg a XX. századi örmény világ egy-egy szeletét. Vincze Dóra recenziója. Könyvhét online


KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés